Az erdő szélén üldögélt a négy cimbora.
Bizony unatkoztak, ami különben nagy szó volt náluk, de most az ősz elején nem volt semmihez különösebb kedvük. Jómadár Jóska éppen szunyókált, amikor Mocskos Peti egy fűszállal birizgálni kezdte az orrát. Egyszer-kétszer álmosan intett a kezével az orra körül, aztán hirtelen felugrott és olyan hatalmas pofont adott Peti barátunknak, hogy annak még a szája is tátva maradt. De csak egy pillanatig. Aztán nekiesett Jóskának és hatalmas verekedésbe kezdtek. A többiek meg nézték, hogyan hemperegnek a jó barátok.
Peti maradt alul. Mikor látta, hogy nagyon sok ütleget kap, hirtelen felugrott és elfutott. Mikor már jó messzire volt, visszakiáltott:
– Megállj, rongyos, ezt még megkeserülöd!
Még szamárfület mutatott az ottmaradottak felé, aztán eltűnt a bokrok között.
– Igazán nem kellett volna pofon vágnod Petit! – mondta egy idő múlva Pista Jóskának.
– Hallgass, mert te is kapsz egyet, te szájhős!
Pista hallgatott, mert bizony nem volt valami nagy vitéz őkelme, de aztán csakhamar elbúcsúzott:
– Na, szevasztok, megyek haza. Vár az apám.
Azzal sietve elment.
Nem haladt nagyon messzire az ösvényen, mikor melléje lépett Mocskos Peti:
– Hová, Pista?
– Tudom is én. Nem maradok olyan alakkal, mint ez a Jóska. Képzeld, engem is meg akart verni, mint Téged, de én nem hagytam magam ám!
– Hát nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy engem elvert. Én csak azért hagytam ott, mert már megsajnáltam – próbált hencegni Mocskos.
– Láttam – legyintett Pista. Hanem öregem, ha azt láttad volna, amit tőlem kapott! Azt hiszem, hogy még most is élesztgeti a komája, úgy gyomron sóztam! De nem is ajánlom, hogy velem akárki kikezdjen, mert az könnyen megjárja!
Mocskos nagy szemeket meresztett a szájhősre:
– Szóval alaposan elintézted?
– Meghiszem azt!
– Tudod mit Pista? Te is haragszol erre a nyavalyásra, én is. Én még szeretnék vele elbánni, de tudod, mégis jobb, ha ketten vagyunk. Szövetkezzünk ellene és kenjük el még egyszer!
Pista egy kissé megszeppent, mert Jóska vészt jósló vad tekintete, valamint a Mocskosnak adott hatalmas pofon jutott eszébe és gondolkodóba esett.
– Nézd Peti, tőlem megkapja a magáét. Én csak akkor avatkozom bele a dolgokba, ha belém köt. Utóvégre nem leszek állatkínzó!
– Hát ilyen barát vagy Pista? Hagyod, hogy így bánjon el velem?
– Amit mondtam, megmondtam. Mindenki intézze el a maga dolgát.
Egy darabig hallgattak, aztán hirtelen ismét megszólalt Peti:
– Ha neked adnám azt a szép bicskát, amit a múltkor loptam a bátyámtól, segítenél?
Pista már régen irigyelte Peti bicskáját. Most megcsillant a szeme:
– Itt van?
– Nézd, ez az! – mutatta Peti.
– Ide vele!
Peti még egyszer megsimogatta a gyöngyház nyelű bicskát és a következő pillanatban már ott a bicska Gézengúz barátunk feneketlen nadrágzsebében.
– Hát akkor kezdjük, – mondta Peti vészjóslóan.
– Kezdjük! – mondta elszántan, de szívdobogva Pista.
Azzal letértek az útról és egy sűrű bokor mögé húzódtak mindketten. Tudták, hogy Jóskáék erre fognak jönni. Vártak és gondolták, hogy majd orvul rátámadnak és jól elpüfölik. Közben az új bicskával Pista egy dorongot is vágott, hogy ne egyedül legyen.
Csakhamar beszédet hallottak:
– Azért nagyon furcsán viselkedett Pista, annyi bizonyos – hallatszott Rosszcsont hangja.
– Hátha csak ugyan várta az apja! – mondta Jóska. Ne félj, gyáva alak az, nem mert Mocskoshoz pártolni.
Ekkor hatalmas ordítással rontott elő a bokorból a két lesipuskás. Pista óvatosan Rosszcsont Ferkét vette kézbe, és teljes erejével hátbaütötte a frissen vágott doronggal a meglepett pajtit. Mocskos pedig Jómadár Jóska ellen fordult és nagyot csapott ellenfele gyomrára.
A meglepett két gyerek az orvtámadás hatása alatt nem is próbált küzdeni, hanem „ Szégyen a futás, de jövedelmező! ’’ – Bizony vitézül elinaltak. A két győztes egy kis ideig még futott utánuk, aztán nagy nyugodtan mellékösvényre tértek, gratuláltak egymásnak és csakhamar beértek az első utcára. Nagyon büszkék voltak győzelmükre. Éppen elakartak búcsúzni egymástól, amikor feltűnt előttük Magyar Misi. Nyugodtan, szépen ment az utcán. Irigység fogta el őket:
– Nézd ezt a kényelmes majmot! – mondta Peti.
– Nézem – horkant fel Pista. Miatta kaptam ki a minap az iskolában, mert elárulta, hogy én loptam el a Gombóc Tóbiás tízóraiját.
– Adjunk neki! – buzgólkodott Peti.
– Adjunk! – egyezett bele Pista.
Amint közel ért hozzájuk a mit sem sejtő Misi, hirtelen eléje állt Pista:
– Na, most megkapod a magadét te, Júdás!
– Miért akarsz bántani Pista? – kérdezte nyugodtan Misi.
– Mert árulkodtál rám.
– Az nem volt árulkodás. Láttam, hogy te loptad el, és ha nem mondom meg az igazat, Acél Elek kap ki helyetted.
– Te tanítasz engem, hogy mi az árulkodás, te szentfazék?! – ordított Pista és nekiugrott Misinek. Ugyanekkor Peti meg hátul ugrott Misire.
De furcsa dolog történt. A tehetetlennek gondolt Magyar Misi nagyot lendült felső testével, és a nyakában csüngő két jómadár máris hatalmasat nyekkenve zuhant le a földre. És ami a legnagyobb csoda volt, nem ugrott neki egyiknek sem, hanem szépen nyugodtan ment tovább.
Amint feltápászkodott a két cinkostárs, Pista egy követ ragadott és utána dobta Misinek. A kő pontosan a Misi fejebúbját találta.
Látták, hogy megáll Misi, aztán zsebkendőt vesz elő és megtörli a fejét: bizony a zsebkendő véres lett. Pista nagyon megijedt, de gondolta, majd segít Mocskos Peti, ha visszajön Magyar Misi. Azonban rémülten látta, hogy ekkor már a híres-nevezetes szövetséges régen messze kavarja maga után a port. Bizony elszelelt a gyáva hős. Pista megütött tomporát tapogatta meg és jónak látta, ha ő is elmenekül, mielőtt még Magyar Misi rendbe jön.
Hazafutott ő is gyorsan és könyvei mögé bújva utánozta a tanulást.
Csakhamar nyílt az utcai kapu. Pista rémülten látta, hogy Magyar Misi lép be rajta.
– No, ha nekem jön, akkor ráuszítom a kutyát! – gondolta elszántan, de szívdobogva.
Kopogtatás, majd belépett Misi.
– Szervusz Pista!
– Ühüm – dörmögött gyanakodva Pista, és titkon a Misi bekötött fejét figyelte.
– Látom, hogy tanulsz. Én már megtanultam a leckémet. Mi a nehéz neked a holnapi leckéből?
Pista csak ámul-bámult.
– Tudom, hogy a földrajz neked nehezen megy, gyere, tanuljuk meg együtt! – mondta szívesen Misi. Azzal már vette is elő a földrajzi atlaszt, Pista elé tette:
– Kezdjük!
Megkezdődött a tanulás. Pista nem volt buta gyerek, hát csakhamar gyönyörűen megtanulták a másnapi leckét.
Mikor készen voltak, akkor Misi búcsúzni kezdett:
– No, szervusz Pista! Holnap mi biztos jól felelünk az iskolában.
– I-i-i-i-igen… – nyögött az ámulattól Pista. Te Misi! Mondd meg, miért jöttél el, ha sem vissza nem adod a kődobást, sem pedig nem mondod meg édesanyámnak az előbb történt dolgokat?
– Hát tudod, amikor beléptem a kaputokon még az járt az eszemben, hogy vagy eldöngetlek alaposan, vagy pedig valóban megmondom a dolgot édesanyádnak. De a szobátokban megláttam a feszületet, és a Jézuska kedvéért megbocsájtottam neked.
Pista aznap este nagyon szótlan volt. Folyton ez a nagylelkűség járt az eszében. Tetszett neki ez a kemény Misi. Szeretett volna ő is olyan lenni.
