A püspökszentelés csúcspontja a kézfeltétel. A püspökök a jelölt fejére teszik a kezüket, és imát mondanak a Szentlélek kegyelmének adományozásáért.
A kézrátétel szertartása az apostoloktól származik, akik az Egyház tanítása szerint Pünkösd napján megkapták a Szentlélek kegyelmét, és kézrátétellel adták át utódaiknak. Ezt a rítust minden egyház keresztény hagyományában megőrizték mint az Egyház apostoli örökségének és lelki tisztaságának megőrzésének egyik kulcselemét. Ebben a pillanatban az új püspök különleges kegyelmet kap feladatai ellátásához, amely magában foglalja a lelki irányítást, a tanítást és a lelkigondozást.
A szentelési szertartás kulcsfontosságú pillanat az Egyház életében, mivel az új püspök lelki támogatást és kegyelmet kap feladatai teljesítéséhez. Ez a szertartás hangsúlyozza az egyházi hagyomány egységét és folytonosságát, ahol minden püspök egy-egy láncszem a lelki örökség hosszú láncolatában. A kézrátétel és az imádság által az egész egyházi közösség részt vesz ebben a fontos cselekedetben, támogatva az új püspököt szolgálatának megkezdésekor.
Tesszaloniki Szent Simeon kifejti, hogy a felszentelés révén a püspök, mint a reá bízott helyi egyház feje, „menyasszonyául veszi azt, aki Krisztus menyasszonya”, vagyis az Egyházat. A püspökre való kézrátétel tehát nem csak egy szép szertartás, hanem olyan valóságos esemény, amely által az Egyház új főpásztort kap. A kézrátételnek és az Egyház imáinak köszönhetően az új püspök minden szükséges lelki ajándékot és áldást megkap feladatai ellátásához, az Egyház pedig új lelki vezetőt kap, aki folytatja az apostolok küldetését a modern világban.
