(részlet) Mary Mó álommanók földjén
Mó ebédet főzött, mikor valami halk kapircolásra lett figyelmes. Kinyitotta ajtaját, de senkit sem látott.
– Biztosan képzelődöm! – gondolta.
A nesz egyre erősebben hallatszott.
– Ej, a csudába! – mérgelődött mamó. Szólalj meg, mert esküszöm a ropogós báránycombomra, hogy nagyon dühös leszek!
– Mamó! Itt vagyunk! Nézz le a földre! – szólalt meg egy vékonyka hang.
Nagyanyó lenézett, s két aprócska teremtményt látott.
– Hát ti kik vagytok és hogy kerültök a konyhámba? – kérdezte.
– A nevem Csiri, ő pedig a feleségem, Biri! – felelték. A manók földjéről jöttünk. Nagy bajban vagyunk, JÓSÁG tündér küldött hozzád minket, de kérlek, tégy fel az asztalra bennünket, és mindent elmesélünk!
Mary Mó felemelte a két apró teremtményt. Forró kakaót töltött két aprócska gyűszűbe.
– Meséljetek, kedves manók, mi a baj?
A manó házaspár belekezdett.
– Tudod, mamó, hosszú-hosszú évszázadok óta ketten a feleségemmel, Birivel kormányozzuk Álomföldet. Hűséges, odaadó, szorgalmas manók országunk lakói. A Földön minden este várnak bennünket kicsik és nagyok, hogy a kis manók szétszéledve a világban álomcsillagokat szórjanak az emberek ablakára!
Rendben is ment minden egészen addig, míg az egyik manónk nem jelentette, hogy a gyerekek a Földön nyűgösen ébrednek, elalszanak az iskolában. A felnőttek fáradtan indulnak munkába. Tudtuk, hogy valami baj van!
Mamó szörnyülködve hallgatta Csirit és Birit, közben a hét keserves álmatlan éjszakái jutottak eszébe.
–Igaz, ami igaz! Mostanában én sem úgy alszom, mint régebben.
– De mit tehetnék én ez ügyben?
Most Biri vette át a szót!
–Van egy titkos receptünk, amiket dolgos manóink kezei csillagokká változtatnak, ezt szórjuk az ablakokra.
Mikor laborunkban megnéztük főzetünket, rádöbbentünk, hogy hiányzik belőle a répaőrlemény. Raktárunkból eltűnt az összes, és most tanácstalanok vagyunk, mit tegyünk, míg be nem érik az újabb termés. Arra gondoltunk, hogy van még egy csipetnyi álomcsillagunk, ablakodra szórjuk, elalszol, álmodban eljössz velünk Manóföldre!
Mamó kissé hitetlenkedve, de beleegyezett. Szinte pillanatok alatt Manóföldön volt! Ott minden olyan apró volt, hogy el sem tudjátok képzelni! Apró házikók, apró virágok, aprócskamanók mindenfelé.
– Hát ez a mi birodalmunk, mamó! Itt dolgozunk, hogy mindenkinek nyugodalmas éjszakája legyen a Földön.
Mivel Mary Mó gyors gondolkodású volt, tudta, mi lehet a megoldás.
– Figyeljetek, Csiri és Biri! Sötétedéskor menjünk a raktárotokhoz. Hoztam otthonról két répát, tegyük ki csalira. Ha szerencsénk van, elkapjuk a tolvajt egy-kettőre!
Csiri és Biri azon vitatkoztak egymással, milyen buták is ők, manók, hogy ez eddig nem jutott eszünkbe. Ezért kellett Mót és JÓSÁG tündért zavarniuk.
–Ne veszekedjetek! Inkább induljunk! – szólt rájuk manó.
Letették a csalit és kis idő múlva megjelent egy alak. Szétnézett, hogy látja-e valaki, azután felkapta a répákat.
Mary Mó azonnal felismerte Nyúl Gerzsont! Futottak utána mind a hárman. Mó nyakon csípte!
– Hohó, gazember, hova olyan sietősen azokkal a répákkal?
Nyúl Gerzson úgy megijedt hogy eldobta a répát és megszólalni sem tudott.
– Beszélj, te nyúlanya-szomorító, de gyorsan! – rázta haragosan ujját mamó!
Szegény Gerzson remegő hangon kezdte:
– Nem tudom, hogy kerültél ide, de ne haragudjatok! Tudod, engem a nyúlgyerekek közül senki sem szertetett. Nem játszottak velem, mert görbe a fülem, nagyok a fogaim, nem inalok úgy, mint a többi nyúlfiú. Magányos voltam, sokat kóboroltam egyedül az erdőben. Egy ilyen magányos sétán találtam egy üreget. Bebújtam, mert hajtott a kíváncsiság, hova érkeztem?
Meglepetésemre MANÓFÖLDÖN voltam. Ez után átjöttem mindennap, néztem a manók munkáját, mindennapjait. Rájöttem, hogy a fiúk kedvence a répa, itt Manóföldön a legfinomabb, legízletesebb. Csak az járt az eszemben, ha esetleg ebből a répából viszek a fiúknak, talán befogadnak maguk közé.
Mamó! Tudtam ugyan, hogy amit teszek, az nem helyes, de ahogy viselkedtek velem a fiúk, miután megkóstolták a manóföldi répát, elfeledtette velem a dolog helytelenségét.
Hamarosan mindenki a kegyeimet kereste! Minden nyúlfiú velem akart játszani, focizni a réten. Boldog voltam, azt hittem szeretnek, de kérlek, hidd el, a titkot, hogy Manóföldön terem a répa, sose árultam el!
Mamó csak hallgatott.
– Gerzson! – szólalt meg végül. Megértelek, mit jelent kirekesztettnek lenni! Milyen rossz lehet barátok nélkül élni, de ez mégiscsak lopás, nemde?
De hogy jóvá tégy mindent, először is kérj bocsánatot Manóföld összes lakójától! Ez után menj ki a földekre, és mindennap öntözd, kapáld, gondozd a répákat, amíg ki nem nőnek!
Nyúl Gerzson bűnbánó arccal helyeselt, és már menni készült.
– Gerzson! Egy szóra még! – intett neki mamó.
Gondolkozz el azon, hogy akikért tetted, amit tettél, valóban jó barátaid-e? Hiszen ha nem fogadnak el a barátaid annak, aki vagy, akkor azok valóban a barátaid? Lehet, hogy görbe a füled, fogacskáid nagyok, de belül jószívű, jólelkű nyúlfiú vagy!
– Mit ér a barátság, ha lopott répákkal akarod megvenni?
Tanuld meg először önmagad szeretni, elfogadni olyannak, amilyen vagy! Ha ez sikerül, talán mások is elfogadnak.
Bizony, kicsikéim, olyan barátokat keressetek. Akik nem csokikért, ajándékért szeretnek benneteket, hanem önmagatokért, a barátság tisztaságáért!
Mert ez az egyik legfontosabb dolog a földön!
Sose járjatok úgy, kicsikéim, mint Nyúl Gerzson!
Írta:
Tóth Marianna