Volt egyszer egy icipici növény. Amint kibújt a földből, megörült a fénynek, levegőnek.
Növekedett is teljes erejéből. Hamarosan kis fává cseperedett. Ágai, levelei gyengék voltak még, de csoda szép zöld színben pompázott.
Egy napon mégis szomorúan csüggesztette le a leveleit. Az ágai is kezdtek lekonyulni.
Elsőként az arrafelé énekelgető kismadár vette észre a facsemete bánatát. Fölrepült annak egyik ágára, és megkérdezte, mi történt.
–Jaj – panaszkodott a facsemete – , nem is akarok én már tovább nőni. Ha ezt a sok szép, nagy és erős fát látom magam körül, amint hatalmas ágaikkal a kék égig nyúlnak, azt gondolom: Te ezekkel soha nem veheted fel a versenyt!
A kismadár hintázott egy kicsit a hajlékony ágon, s közben gondolkozott. Végül így szólt:
–Türelmesnek kell lenned. Minden áldott nap pontosan annyi napsütést, esőt és szelet kapsz, amennyire aznap éppen szükséged van. Azt használd fel, és elégedj meg vele! Minden más megjön majd magától.
(Tanmese)
