Eseménynaptár

Borbála nagyvértanúnő. Damaszkuszi János szentéletű atya

Szent Borbála nagyvértanúnő.
Szentéletű Damaszkuszi János atyánk.


Szent Borbála szűz. Nikodémiában élt Maximilián Idejében. Atyja Dioszkurosz nevű pogány volt. Mivel keresztény hitvallása mellett állhatatosan kitartott, a börtönben megkínozták, testét fáklyákkal sütögették, emlőit levágták, végre karddal kivégezték 235-236. körül.

Damaszkuszi Szent János egyházatya.  Szíriában gazdag és jámbor szülőktől született. valószinűleg 670-ben. Atyja Szergiusz volt, ki örökbefogadott fiával, Szent Kozmával (okt 14.) együtt nevetette. Atyja halála után, bár keresztény volt, főtanácsosává lett a mohamedánok kalifájának. Szóban és írásban nagy harcot folytatott a képrombolók ellen. Utóbb Sz. Száva kolostorába lépett. Ellenségeinek ármánya folytán Izauri Leo császár egyik karját levágatta, a Boldogságos Szűz közbenjárása folytán azonban levágott karja visszaforrt a helyére. Hálából a „Tebenned örvendez" kezdetű himnuszt szerzette. Igen sok Mária-himnuszunk, kánonunk (köztük a húsvéti is) és temetési énekünk ered tőle. Ő rendezte elsőízben alapvető módon egyházi zenénket, neki tulaidonitják az Oktoéch összeállítását is. Első rendszeres művelője a hittudományoknak. Pégé gnóseós = Isme-retforrás c. műve a keleti theologiai irodalom „Summá"-ja. Áldásteljes hosszú élet után. 104 éves korában, 780-ban hunyt el. Kiváló ékesszólása miatt Chrysorrhoas: aranyhullámú melléknévvel tisztelték meg.

Typikon. Ha az előliárónak úgy tetszik, az orthroszon nagy dicsőítést végezhetünk.

SZERTARTÁS
Fölmentés borra és olalra.