Éjféli zsolozsma

Amint Egyházunk a mozgalmas nap több óráját istentisztelettel szenteli meg, emlékezvén az Üdvözítő nagy tetteire, vagy éppen üdvösségünk valamilyen nagy eseményére, úgy szenteli meg az éjszaka csendes óráit is az éjféli istentisztelettel a régi és az új nap határán. Több ok is vezette az Egyházat arra, hogy az éjfélt is Isten imádásával szentelje meg. Jézusról olvasható a Szentírásban, hogy az egész éjszakát Isten imádásával töltötte. Ez bizonyára többször fordult elő életében, Az áhítatos csend órái voltak ezek az órák, amikor minden zajtól és más földi dologtól megszabadulva teljesen átadhatta lelkét mennyei Atyja iránti hódolatának. Éjszakai órák voltak azok az órák is, amelyeken önkéntes kiszenvedésére jövén, meg kellett tapasztalnia a vérrel verejtékezést, az igazságtalan elítéltetést a zsidó főtanácstól, az első arculveréseket, és valószínűleg az egész éjszakai álmatlanságot utána. Az Egyház arra is figyelmeztetni akarja a híveket, hogy jön az utolsó nap, amelyen Krisztus, mint ítélő Bíró megérkezik a világba, és megérkezése éjszaka, éjfélkor fog történni, amint azt a szüzekről való példabeszédében megmondta. A szüzek vőlegénye éjféltájban érkezett, Krisztus, az Egyház jegyese is akkor fog érkezni. Végül, Egyházunkat az is az éjféli istentisztelet kialakítására vezette, hogy utánozza azokat a boldog égi lelkeket, akik állandóan Istennek éneklik a dicsérő éneket: „szent, szent, szent a seregek Ura!”

Az éjszakai csendes istentisztelet különös módon az istenfélők imádsága. Ők képesek Istenért legyőzni fáradságukat, vagy megszakítani éjszakai álmukat.

Egyházunk háromféle éjféli szolgálatot ismer: a hétköznapit, a szombatit és a vasárnapit. A két első nagyban hasonlít egymáshoz, a vasárnapi jóval rövidebb.