A nagy esti zsolozsma

Ez az istenszolgálat azt a célt szolgálja a nagyböjt folyamán, amit évközben a kis esti zsolozsma. E szertartás a meghatott imádságok, bűnbánati sóhajtások, dicsőítések nagy gazdagságát foglalja magában. Ezeket a gondolatokat semmiféle magyarázattal nem lehet megéreztetni, csak a személyes jelenléttel, és természetesen azzal, ha kellő figyelemmel és buzgósággal végzik.

Az istentisztelet szerkezete nem bonyolult, könnyű benne észrevenni az alkotórészeket. Három, egymástól elkülöníthető részt találunk benne, és mindegyiknek megvan a maga sajátos gondolatköre. Az első része nagyon hasonlít a reggeli istentiszteletre.

Az áldozópap, epitrachelionba öltözve, a zárt királyi ajtó előtt áldásmondással kezdi: „Áldott a mi Istenünk öröktől fogva…”. A nép a szokásos beleegyező áment énekli rá, és megkezdi a szokásos kezdet imádságainak mondását, egészen a szokásos imádságra való háromszoros hívogatással („Jertek imádjuk… boruljunk le…”) bezárólag.

A reggeli istentiszteletnél a kezdet után a hat zsoltár, a Hexapszalmosz következik. A nagy esti ájtatosságban is hat zsoltárt imádkozunk: 4., 6., 12., 30., 90. zsoltárok. Gondolatkörük ahhoz a napszakhoz igazodik, amelyben az istentiszteletet végzik.

A 4. zsoltár szavai: „Midőn segítségül hívtam, meghallgatott engem az én igazságom Istene…”. Ez a hozzá kiáltó ember imádságát meghallgató Isten felé irányuló hálaadás. Megcsillan benne a további bizakodás hangja is: „Nyugton térek aludni és pihenni, mert te Uram… megerősítettél reménységemben”.

A 6. zsoltár egy megszomorodott, szomorúságában elgyengült ember kiáltása Istenhez, akinek még éjjele is szomorkodásban telik. Addig kéri Isten irgalmát, amíg él, hiszen halála után késő az irgalom. Egy versben a menekülésébe vetett boldog reménységét is kifejezi a zsoltáros.

A 12. zsoltár gondolata („Uram, meddig feledsz el engem egészen”?) nagyban hasonló az előbbihez. Még két ilyen jellegű „meddig?” kérdés következik, amivel bajait felsorolja. A megszomorodott ember nyugodt reménysége a zsoltár utolsó versében csendül ki: „szívem ujjong, mert megszabadítasz… éneklek az Úrnak, aki jót tesz velem, s a fölséges Úr nevét zsoltárral dicsérem”.

A 24. zsoltárban már egészen más hang hallható. „Hozzád emelem Uram lelkemet” – hagyatkozik Istenre a zsoltáros. Az üldözések miatti panaszkodás a zsoltár végére kerül, azzal a kéréssel, hogy Isten szabadítsa meg őt. A zsoltár többi részében egyrészt már a holnapra tekintve kéri Isten vezetését az új napra, másrészt leírja, hogy az Úr valóban ilyen, aki ezt megteszi, de az Isten útján való járás boldog eredménye is megtalálható: „boldogságot élvez majd a lelke és ivadékai öröklik majd a földet”.

A 30. zsoltárban („Tebenned bízom Uram, ne szégyenüljek meg mindörökké…”) újra visszatér a régi hang: oltalomkérés az üldözők ellen. Egyik verse különösen is az éjszakához illik: „Kezedbe ajánlom lelkemet…” „Sorsom a te kezedben van…”.  A vége felé hálálkodik is az Úr remélt irgalmáért, sőt másokat is Isten iránti szeretetére szólít fel.

A 90. zsoltár ismerős a VI. imaórából: „Aki a Fölséges segítségében bízik, a menny Istenének oltalmában marad…” Ebben a zsoltárban már sem panasz, sem szomorúság nem fordul elő, hanem telve van reménységgel. Tanításnak is felfogható, hogy mit várhat az az ember Istentől, aki Belé veti reménységét. A végén Istent szólítja meg, aki bőséges ígéreteket helyezi kilátásba.

Az első rész zsoltáros anyaga véget ért. A hat zsoltáron át a lélek különféle érzelmeit, hangoltságát vehettük észre, de a végén mindig ott van az Istenben vetett bizalom. A zsoltározást a szokásos doxológiával, bűnbánati fohászokkal és ismét a doxológiával fejezzük be, mint bármelyik imaórán.

Az utrenyén ezek után a nagy ekténia, és az „Isten az Úr” éneklése következik, amely hírt ad a Megváltó eljöveteléről.

Az „Isten az Úr, és megjelent nekünk” kezdetű éneknek itt egy ugyanolyan tartalmú, szintén a Szentírásból vett ének felel meg. Izaiás jövendöléseiből énekeljük a mély tartalmú jövendölést: „Velünk az Isten értsétek meg nemzetek, és térjetek meg mert velünk az Isten!” Micsoda örömet jelenthetett ez a jövendölés és a folytatása abban az időben az istenfélő embereknek! Ma is sokat jelent. Folytatását jelenti a gondolatnak, amelyeket az előbbi zsoltárokban hallottunk. A zsoltárokban Isten irgalmasságába vetettük magunkat, segítségét kérve tőle. Izaiás énekének első részében az embereket oltalmazó Isten erejéről hallottunk: akármilyen fegyverrel és akármilyen jó emberi tervvel szemben, amellyel vesztünket akarják okozni, erősebb az Isten, velünk van, nekünk csak Istentől kell félni. Minden egyes rövid vers után megismételjük a refrént: „Mert velünk az Isten!” Annyira velünk van, hogy abban a csodálatos Gyermekben, akiről szintén énekel Izaiás, láthatólag is velünk lesz az Isten! A refrén sokszor elismétlése nagy megnyugvással tölti el az imádkozó embereket. Ha velünk az Isten, akkor nyugodtan lehetünk éjjel-nappal, Isten nem enged ránk olyan kísértést, megpróbáltatást és keresztet, amit nem bírnánk el.

A „Velünk az Isten” éneklése után tropárok következnek, mint az utrenyén is az „Isten az Úr” után. Három tropár következik a Szentháromság egyes Személyeinek tiszteletére, külön említve mindegyiket. Hálaadás az elmúl napért, kérés a békén eltöltött éjszakáért: ez a tartalmuk. „Eltöltvén a napot, hálát adok Neked Uram, Dicsőség. Elmúlván a nap, dicsőítést mondok Neked, Most és. Átélvén a napot, éneket mondok Neked…” Az emberi dicsőítő énekhez hozzákapcsolja az angyalokét is: „A kerubok testnélküli valósága…”. Az Úr dicsőítése egy szép dogmatikus tartalmú imádsággal zárul: „…mert mint örök Atya létedben mindent megelőzöl, és Veled egyörökéletű Fiad van, és magadban hordván az életnek Veled egytiszteletre méltó Lelkét, kinyilatkoztattad a Szentháromság megoszthatatlanságát”. Az Isten dicsőítése után következik a szentekhez való odafordulásunk: „Legszentebb Szűz, Isten anyja…”, és kérjük közbenjárásukat, hogy Istent minél hangosabban dicsérhessük.

Mintegy törést jelent az imádságos kérések között a Hitvallás elmondása.

A Hitvallás után újra a szentekhez intézett kérések következnek, külön felsorolva őket rendjeik szerint, azzal a befejezéssel, hogy imádkozzanak érettünk bűnösökért: „Asszonyunk szűz Mária, szent angyalok és arkangyalok, Szent János, Dicsőséges apostolok, Istentől ihletett szent atyáink, imádkozzatok érettünk bűnösökért”. Végül a szent kereszt erejét hívjuk segítségül, hogy ne hagyjon el minket.

Érezve gyengeségünket és tudatában lévén annak, hogy mennyi testi és lelki rossz leselkedik ránk éjjel és nappal a szentek hathatós oltalmát kértük, minden csoportot külön is említve, hogy legyenek ők az értünk közbenjárók és bennünket oltalmazók. De azt is tudva, hogy Isten dicséretét már nem sokáig tudjuk végezni az éjszakai álom miatt, az angyalok egész sergének imáira, dicséretére emlékeztettük az Urat. Ők folytatják azt, el nem hallgató himnuszaikban, amit mi erőtlenségünk miatt be kell, hogy fejezzünk. Most már egyenesen Istenhez fordulunk imáinkban:

„Világosítsd meg szemeimet…”, kérvén, hogy halálos álomba ne merüljek. Dicsőség. „Légy az én lelkem oltalmazója” a sok tőr között elvezető életúton. Most és. „Vétkeink sokasága miatt” a bűnös ember kéri az Isten Anyjának hatékony közbenjárását szent Fia előtt.

Egy második tropár-csoportnak hasonló gondolatai vannak: „Uram, te ismered láthatatlan ellenségeim éberségét”. Az imádkozó Isten kezébe ajánlja lelkét, hogy halálos álomba ne merüljön. „Ó mily rettenetes Uram a te ítéleted”, halljuk első ízben az eddigiek folyamán az egykor bekövetkező félelmetes ítélet hírét, elvész a bűnös, ha Isten irgalma nem siet segítségére. Dicsőség. „Könnyeket adj nekem Istenem” a bűnös nő példáját említve kéri a lélek Istentől a felmentő ítéletet. Most és. „Ha te vagy megszégyeníthetetlen reménységem”: ebben a pártfogásban bízva kéri a segítséget, hogy a sötétségből kiemelkedjen. Ez a két tropár-csoport az éjszakai álom mellett a halálos álmot is figyelembe veszi. Senki sem biztos abban, hogy ha lefekszik, az álom nem fog-e a halálba átmenni? Utána következik a rettenetes ítélet, ami után az alvilág gyötrelmei, és a kiolthatatlan lángok lehetnek osztályrészünk. Így kétszeresen is halálos lehet az álom: a test és a lélek számára együtt. Az elalvás előtti bűnbánat, Istenhez kiáltás a lelket Isten kezébe helyezi. Ezekhez hozzájárul még a 40-szeres „Uram irgalmazz” bűnbánó elmondása, amit a pap áldása követ: „Szent atyáink imái által”. Ez az áldásforma utal az előbb imádságosan felsorolt szentekre, kiknek közbenjárását kértük a magunk számára. A pap ezekhez az imádkozókhoz utasít bennünket.

Végül Nagy Szent Bazil záróimáját imádkozzuk el: „Uram, ki megszabadítottál bennünket a nappal repülő nyíltól”, amelyben kérünk bűntelen és nyugodt álmot, valamint, hogy még ekkor is Isten legyen eszünkben, aki minden illetlen képzelődést és ártalmas kívánságot távol tart.

A Nagy esti szolgálat első része ezzel véget ért. Ez volt a leghosszabb, de legtartalmasabb része is. Azok az elalvás előtti gondolatok, amelyek be kell töltsék az istenfélő embert elalvás előtt, a kis esti szolgálaton egészében észrevehetők voltak, most itt, az első részben újból megtalálhatók.

A Nagy esti szolgálat második része fájdalmasan bűnbánati jellegű. Az elkövetett bűn, az utána járó nyomorúság és lelki elhagyatottság, és bűnbánó kiáltások foglalják el benne a helyet.

A háromszoros „Jertek imádjuk” felszólítással átmegyünk az istenszolgálat zsoltáros részéhez. Az első az 50.zsoltár, amelyben az ember elismeri egész napon át elkövetett vétkét, amit Isten színe előtt cselekedett, és várja Istent, hogy megtisztítsa és megújítsa egész belső világát.

A 101. zsoltár: „Uram, hallgasd meg imádságomat, és kiáltásom jusson eléd” első részében a szörnyű emberi nyomorúság leírását olvashatjuk. Alkalmazhatjuk a bűn általi kiégettségre. A második részében a rövidre szabott életű ember az örök Istent látja, aki mindent úgy intéz, hogy megmentse a halálra szántakat.

A két zsoltár után a pap Manasszesz zsidó király imádságát imádkozza a király ajtó előtt: „Mindenható urunk, Ábrahámnak, Jákobnak és igaz nemzedékünknek Istene…”. A király azzal fertőztette meg uralmát, hogy bálványimádást vezetett be Júdába. Azután mélyen megsiratta bűnét (2Krón 33), és a neki tulajdonított fenti imádságban ismerte el törvényszegéseit, alázatosan kérve azokra Istentől a bocsánatot. Az imádság szerzője végig egyes számban beszél. De szemléljük meg néhány kiragadott idézetben mély megalázkodását: „Uram, felszaporodtak törvénytelenségeim, s bűneim sokasága miatt annyira sem vagyok méltó, hogy föltekintsek, s az ég magasságát láthassam… felingereltem haragodat, meg nem tartván parancsaidat. De most térdet hajtok szívemben… beismerem törvénytelenségeimet, de könyörögve kérlek: Bocsáss meg nekem Uram… ne veszíts el törvényszegéseim által, s ne haragudjál rám… te, Istenem a bűnbánók Istene vagy, mutasd meg hát rajtam is teljes jóságodat…”.

Manasszesz király imáját a Háromszorszent, Miatyánk és fennhang követi, majd az úgynevezett „minden jó kérelemre” szolgáló tropárok: „Könyörülj rajtunk Uram, könyörülj rajtunk, Dicsőség. Uram könyörülj rajtunk, Most és. Az irgalom ajtaját nyisd meg nekünk…”. Ezek a tropárok folytatását képezik Manasszesz imájának. A gondolatait is onnan veszi. Az első tropár az ember bűnös voltának elismerését tartalmazza. A második már a megbocsátásért könyörög arra támaszkodva, hogy Isten és népe között bensőséges kapcsolat van.

A bűnbánat újabb kifejezésül szolgál az „Uram irgalmazz” 40-szeres elmondása. Az Istenszülő rövid dicsőítése és a pap áldása után a III. imaórából ismeretes záróimával ér véget a második, bűnbánati rész: „Mindeneket fenntartó, Uralkodó Atyaisten…”.

A Nagy esti ájtatosság következő, harmadik része alig tér el valamiben a Kis esti szolgálat menetétől. Vagy, ha úgy tetszik, a Kis esti ájtatosságot vehetjük úgy, mint a Nagy estinek az utolsó részét. Ez a rész inkább a kérő jelleget hordozza magán.

A háromszoros imádságra való felhívás („Jertek imádjuk Krisztust”) után elimádkozzuk a 69. és a 142. zsoltárokat. Ezekkel a zsoltárokkal kérünk Istentől segítséget, de bűnbocsánatot is.

Az elolvasva elmondott doxológiával hálát adunk Isten minden jóságáért. Az elmondottak teljesen a Kis esti szolgálat menetét követték. Bővebb magyarázatát is ott találhatjuk meg.

Ez után következik a napnak vagy az Istenszülőnek kánonja az előírás szerint. A kánon után Háromszorszent, Miatyánk, papi fennhang, és tropárok.

A rövid tropár különösen is könyörgő jellegű: „Erők Ura, légy mivelünk, mert rajtad kívül a bajokban nincsen más segítségünk, Erők Ura irgalmazz nekünk!” Ezt a tropárt a 150. zsoltár verseire még többször is megismétlik.

Utána más tropárok is következnek: „Üdvözítő Urunk, ha a szentek nem lettek volna közbenjáróink, s kegyes jóságodat nem éreztük volna, hogyan bátorkodhatnánk téged magasztalni.” „Nagy az én bűneim sokasága Tisztaságos Istenszülő Szűz… Legszentebb Istenszülő ne hagyj el engem, míg az élet tart, s ne bízzál emberi védelmembe…”.

Ezekben a tropárokban kifejezésre jut Egyházunk gondolkodása, amellyel a szentek felé fordul, imádságukat kérve. Istenen kívül nincs számunkra más, teljhatalmú segítő. Ő az Erők Ura, minden az Ő akaratán áll, kezében van életünk és üdvösségünk. Mi emberek viszont bűnökkel terheltek vagyunk és ezért imádságunk erőtlen. Vigasztalásunk abban áll, hogy vannak imádságos segítőink, ezek a szentek, akiknek imáit számtalanszor kérjük istentiszteleteink alkalmával.

A Nagy esti szolgálat további menete olyan, mint a Kis esti szolgálaté: „Uram irgalmazz!” 40-szer, „Ki minden időben”, Szent Efrém fohászai leborulásokkal, imádság az Istenszülőhöz, imádság a mi Urunk Jézus Krisztushoz, „Bizodalmam az Atyaisten…”.

A többlet ebben a részben a pap áldása: „Békesség mindnyájatoknak! És a te lelkednek!” – felelik rá a jelenlevők. Majd ezután a lítiából ismert főhajtási ima: „Nagyirgalmú Uralkodó Úr Jézus Krisztus…”. A pap ebben a szenteket rendjeik szerint említve és felsorolva kéri Istent, hogy vegye kedvesen imádságainkat, adjon bűnbocsánatot és oltalmat, és üdvözítse mindnyájunk lelkét.

Végül a Kis esti ájtatosságon ismertetett rend szerint vannak az imádságra történő rövid felhívások, „Uram irgalmazz” válasszal.

A Hórologionnak van még egy szép imádsága a következő előírással: „szobánkba vonulunk, s ott ezt az imát mondjuk: Emberszerető Urunk, bocsáss meg azoknak, akik bennünket gyűlölnek…” A testvéri szeretet nevében részesít így mindenki mindenkit a bocsánatban, és emlékezik meg utolsó gondolatával a hívő élő és elhunyt szeretteiről.