AZ ELŐZŐ ALKONYATI ZSOLOZSIÁN.
„Boldog ember" 1. antifona.
Ha az ünnep vasárnapra esik, az egész 1. kathizma.
URAM TEHOZZÁD UTÁN. 4. hang. Mintája: Mint a vértanúk.
A HÁRMASFÉNYŰ istenségnek leghívebb szolgája * és az angyali seregek fővezére, Szent Mihály, * a mennyei erőkkel hangoztatod örvendezve: * Szent vagy, ó Atya, * szent vagy kezdetnélküli Ige, * és szent vagy Szentlélek, * egy dicsőségben, egy országban és természetben, * egy Istenségben és erőben! 2-szer.
Alakod lángoló * és jóságod csodálatos, Mihály főangyal! * mert szellemi lényeddel átjárod a föld határait, teljesítve a mindenek Teremtője parancsait, * kinek hatalma a is erődről ismertetik, * s kinek templomát * a gyógyerők forrásává teszed, * s ezért általunk buzgón tiszteltetel.
Ki angyalaidat, * mint írva vagyon, szélvésszé * és szolgáidat égető tűzzé teszed, az angyali rendek között. Uram, * Mihály arkangyalt tetted legfőbbnek, * ki ó Ige! * a te kézintésednek engedelmeskedik, * és a háromszorszent éneket félelemmel énekli * a te dicsőségednek.
Gábornak. 4. hang. Mintája: Jelül rendelted.
Az örök bölcsesség * második Világító gyanánt * állított föl téged, Gábor arkangyal, * ki istenes részvevésed által * fölvilágosítottad az egész mindenséget, * napfényre hozván az örök, isteni, nagy titkot,* a Szűz méhében megtestesült Ige felől, * ki testnélküli lévén, * emberi testet öltött, * hogy üdvözítse az emberiséget.
A hármasfényű Istenség * trónja előtt állván, * és az Istenség tündöklésétől elárasztatván, * e földön létező magasztalóikat és dicsérőidet, ó Gábor arkangyal * a szenvedélyek hevétől szabadítsd meg * és értelmünket könyörgéseiddel * Világosítsd meg, * lelkeink üdvösségére.
Törd meg Hágárnak vadságát, * mellyel nyájadat egyre támadja, * szüntesd meg az Egyház megoszlását; * óvd meg híveidet a szerfölötti kísértésektől, * ments ki a bajokból és nyomorúságokból mindazokat, * kik téged tisztelnek. * és szárnyaid árnyéka alá menekülnek, * Szent Gábor fővezér, * ki lelkünkért imádkozol.
DICSŐSÉG. 6. hang.
Örvendezzetek velünk * minden angyali rendek, * mert a ti főnökötök és a mi közbenjárónk, * a nagy fővezér * a mai napon a maga tisztes hajlékában dicsőséggel jelenvén meg, * nekünk megszentelést hoz. * Azért énekelve őt felkiáltunk: * födözz be minket szárnyaid árnyékával, * ó dicsőséges Mihály arkangyal!
MOST ÉS. Istenszülői.
Örvendezzetek velünk szüzek minden karai, * mert a mi Pártfogónk és Közbenjárónk, * a mi oltalmunk és menedékünk, * a mai napon az ő legszentebb hajlékában a kesergőket vigasztalja. * Azért áhítattal énekelve őt felkiáltunk: * Árnyékolj be minket hathatós oltalmaddal * tisztaságos
Istenszülő királynőnk!
Pénteken és szombaton ez utóbbi helyett a folyó hang nagy dogmatikonja jön.
Menet.
Enyhe világossága stb. parimiúkkal.
Ha a templom védőszentje, lítiát is végzünk.
LITIAI SZTIHIRÁK. I. bolgár hang.
Szellemi erők fővezérei, * kik szüntelenül Isten trónusa előtt álltok * imádkozzatok Urunkhoz, hogy ajándékozzon a világnak békességet * és lelkünknek * gazdag kegyelmet!
DICSŐSÉG. MOST ÉS. 4. hang, (A templombavezetés ünneplésére.)
Ma az Istenszülő, * mint Istent befogadó hajlék * az Úr templomába vezettetik be * és ott Zakariás fogadja. * Ma a szentek szentje örömmel telik el * az angyali kar titokzatos ünnepet ül, * kikkel együtt ünnepelve, * Gábor arkangyallal mi is kíáltjuk: * üdvözlégy malasztteljes, * az Úr van teveled, * ki bírja a gazdag kegyelmet!
ELŐVERSES SZTIHIRÁK. 1. hang. Mintája: A mennyei rendnek.
E FÖLDÖN angyali módon ünnepelvén, * a dicsőség királyi székén trónoló Istennek * éneket énekeljünk: * Szent vagy mennyei Atya, * szent vagy egy örökkévalóságú ige, * szent vagy, ó te, legszentebb Lélek!.
Elővers. Angyalaidat szélvésszé teszed és szolgáidat égető tűzzé.
A sok mennyei lakó között * elsöséget gyakorolsz a bizalomban * és a sok dicsőség királyi széke előtt állván, * az isteni titok szemlélője vagy; * légy segítségünkre, Mihály arkangyal a mi szükségeinkben * és ments meg minket imáid által a bajoktól * és kísértés9ktől, kérünk!
Elővers. Dícsérjétek őt minden angyalai; dicsérjétek őt minden seregei.
Első vagy a testnélküli angyalok között * és szolgája ama isteni dicsőség kiáradásának, * egyúttal szemlélője és bizalmasa az Úrnak. Védelmezz minket Mihály arkangyal, * kik téged tisztelünk * és a szent Háromságot híven énekeljük!
DICSŐSÉG. MOST ÉS. 8. hang.
Mint a mennyei rendek főnöke és előharcosa * és az angyalok vezetője és fővezére, * minden szükségtől és aggodalomtól, * betegségektől és gonosz vétkektől * szabadítsd meg a téged éneklőket * és hozzád folyamodókat, ó dicső! * Mert aki téged szellemi lénynek * és a királyi dicsőség fényétől elárasztottnak tüntetett föl, * az emberszeretőleg miérettünk a Szűztől testbe öltözködött, * üdvözíteni akarván az emberi nemet.
Tropár. Ha Iitia van köznapon, a szenté 2-szer. 4. hang: Ó mennyei seregek ... 547. lap. és egyszer 1. hangon: Üdvözlégy ... 20. I.
Vasárnap 2-szer: Üdvilzlégy és egyszer a tropár.
Ha lítia nincs, az angyalok tropára egyszer, utána: DICSŐSÉG. MOST ÉS. Istenszülői. Az örök idők óta elrejtett. 1071. lap.
REGGELI ZSOLOZSMÁN. Tropár: Ó mennyei seregek. 547. lap. 2-szer.
DM; Az Örök Idők óta elrejtett.
Az első sztichologia után kathizmakísérő ének, 1. hang:
MINDENKOR a rettenetes királyi szék előtt állván * és a hármasfényű Istenség fényes sugarai által elárasztatván, * világosítsa-ok meg minket is, * elűzvén tőlünk a vétkek homályát, * kik a ti gyülekezeteteket fényesen ünnepeljük * és állhatatosan imádkozzatok érettünk dicső közbenjáróink, * hogy megszabaduljunk minden veszedelemtől.
DICSŐSÉG.
Az angyali seregek szent Mihályt bírván fővezérül, * véle együtt énekekben dicsőítjük a Szentháromságot; * mert a Teremtő a nemlétből * szava által alkotta a lángfényű rendek seregét.
MOST ÉS. Istenszülői.
A keresztények reménysége, legszentebb Szűz, * az általad minden emberi értelem felett szült Istent, * a mennyei erőkkel együtt, szünetlenül imádd, * hogy a téged szeretettel magasztalóknak * adja meg minden 'bűneik bocsánatát * és életük megjobbulását.
A második sztichologia után. 2. hang.
Az angyalok serege között * legtisztesebbnek mutatkoztál, Mihály fővezér, * esedezzél Szünet nélkül a magasságbeli Királyhoz: * alázza meg az alant élő zsarnokok kevélységét, * és aki bizalommal járulhatsz a lángszerű trónus elé, * szüntelenül imádkozzál szolgáidért!
DICSŐSÉG. 4. hang. Mintája: Hamar előzz.
Kerubok és sokszemű szeráfok, * a szolgálattevő arkangyali sereg, * a Trónok a Hatalmasságokkal, Uralmak, Angyalok, Erők és Kezdetek, * téged, mint teremtőnket, * Istenünket. és Uralkodónkat imádnak, * hogy meg ne vesd bűnös néped imáit, * nagyirgalmú Isten!
MOST ÉS. Istenszülői.
Teljesen szeplőtelen Szűz, * ki az örökéletű Istent szülted, * imádd őt a testnélküliekkel együtt szüntelenül, * hogy még a végóra előtt adjon nekünk * bűnbocsánatot és életjobbulást, * kik tartozó hűséggel és szeretettel zengünk téged, * egyetlen fölmagasztalt!
Sokirgalmú ének után:
JERTEK mindnyájan, magasztaljuk Összhangzóan Szent Mihály és Gábor arkangyalokat, mint a magasságbeli Erők vezéreit.
Vagy:
Magasztalunk téged, * Krisztus arkangyala Szent Mihály * és titeket szent angyalok, arkangyalok, kezdetek, uralmak, trónok, fejedelemségek, erők és hatalmasságok, * kerubok és rettenetes szeráfok, * kik dicséritek az Urat.
Magasztalunk téged * Krisztus arkangyala Szent Mihály * és tiszteljük a te szent képedet, * mint dicsőséges arcod hasonmását.
Versek.
Hálát adok néked Uram teljes szívemből és az angyalok színe előtt énekelek neked.
Ki angyalaidat szélvésszé teszed és szolgáidat égő tűzzé.
Dicsérjétek az Urat az ő minden angyalai.
Imádjátok őt minden angyalai!
Áldjátok az Urat minden erősei, ti szolgái, kik az ő akaratát cselekszitek!
Minden lélek dicsérje az Urat!
Dicsőség. Most és. Végül: Alleluja 3. dicsőség néked Isten!
Kathizmálion. 8. hang.
A mennyei rendek elöljárója * és az isteni dicsőség szolgája * életadód parancsára méltán lettél, * ki anyagtalan dicsőségeddel tekintvén a földiekre, * üdvös közbenjárója vagy a keresztényeknek. * Azért ma a tartozó dicsőítést küldjük fel hozzád, Mihály fővezér, * midőn a te isteni ünnepedet megszenteljük. * Imádd Krisztus Istent, adjon nekünk bűnbocsánatot, * kik szeretettel ünnepeljük a te győzelmedet.
DICSŐSÉG. 4. hang. Hamar előzz meg.
Az angyali rendek félelemmel állanak trónusod előtt, * Uralkodó Krisztus Isten, * és az arról sugárzó fénytől állandóan megvilágosíttatva * soha nem szűnő győzelmi himnuszt zengenek neked. * Az ő szentséges imáik által * ajándékozz világodnak békességet * és lelkünknek gazdag kegyelmet.
MOST ÉS. Istenszülői
Tisztaságos, szeplőtelen * s férfitől meg nem közelített Szűzanya, * ki az Isten egyedüli, örökéletű Fiát és igéjét szülted, * imádd őt a testnélküli tisztes égi erőkkel együtt, * hogy adjon nekünk büneinktől megtisztulást * és bőséges malasztot!
Lépcsőének: Ifjúságomtól
PROKIMEN, 4. hang. Angyalait szélvésszé teszi és szolgáit égető tüzé.
Vers. Áldjad én lelkem az Urat! Uram. Istenem. fölötte fönséges vagy.
Evangélium és 50. zsoltár után:
DICSŐSÉG. 8. hang. Szent arkangyalaidnak.
MOST ÉS: A legszentebb Istenszülőnek.
Könyörülj rajtam... 6. hang.
Angyalaid Krisztusom, * fölséged trónusa előtt félelemmel állva * és a te kisugárzásod által megvilágosíttatva, * a magasságban a te éneklőid * és terveidnek szolgái, * kik teáltalad küldetve * fölvilágosulást ajándékoznak * a mi lelkünknek.
Kánon az Istenszülőnek.
Katavászia: Fölnyitom az én számat.
A III. óda után kis ekténia és KATHIZMAKISÉRŐ. 8. hang.
Mennyeiek előljárói, az isteni dicsőség fönséges és rettenetes trónállói, Mihály és Gábor fővezérek, az angyalok főnökei, Uralkodónk szolgái, kik a többi angyalokkal együtt állandóan esedeztek a világért, eszközöljétek ki számunkra bűneink megbocsátását, hogy az ítélet napján irgalmat én könyörületet találjunk.
Dicsőség. Most és. Istenszülői.
Istentől kegyelt, tisztaságos, áldott, a tőled született könyörületének jóságáért, a magasságbeli erőkkel, az arkangyalokkal és az összes testnélküliekkel együtt szünet nélkül esedezzél, hogy még végóránk előtt irgalmasan bocsássa meg bűneinket, adjon nekünk élet jobbulást, hogy nála könyörületre találjunk.
A VI. óda után: KONTÁK, 2 .hang. istennek főharcosai. 547. lap.
Ikosz. Azt mondottad, Emberszerető, Irásaidban, hogy az angyalok sokasága a mennyekben örvendezik, mikor egy ember bűnbánatot tart, ó Halhatatlan! -- Azért mi ó szíveketlátó, egyedüli bűntelen, bár bűnösök vagyunk is, mindenkor bátrak vagyunk kérlelni téged mint könyörületest, hogy kegyelmezz nekünk és küldj nekünk, méltatlanoknak bocsánatot és engedd el, Uralkodónk vétkeinket, hiszen a testnélküliek fővezérei is könyörögnek érettünk.
A IX. óda előtt: Magasztalja az én lelkem az Urat ... 124. lap.
A katavászia előtt:
Magasztald * én lelkem * az angyalok fejedelmét, * Szent Mihály fővezért.
FÉNYÉNEK.
A lángbuzgalmú szolgák fővezére, Szent Mihály, az Atyától a világok közbenjárójává tétettél. Azért az ő dicsőségének tündöklő kisugárzását bírván, a tisztaságos trónus előtt állasz, * mint a szellemi rendek legelsője.
DM. Istenszülői
Tiszteletreméltóbb vagy a dicsőség kerubjainál és magasztosabb a szeráfoknál, összehasonlítás nélkül dicsőbb a félelmetes erőknél és szentebb az összes angyaloknál, ó Tisztaságos, hiszen te. Istenszülő, a mindenség Alkotóját szülted testileg. Imádd őt, hogy adjon szolgáinak bűnbocsánatot!
DICSÉRET' SZTIHIRAK.
1. hang. Mintája: A mennyei rendeknek.
MINT A MENNYEI rendek fejedelmét * és a földön lakó emberek erős támaszát, * védelmezőjét és szabadítóját, * énekelünk téged Szent Mihály, * kérvén téged, hogy minden vészhozó betegségből * szabadíts meg minket!
Ki a magasságbeli isteni Erők fejedelme vagy, * ma gyűjtötted egybe az emberek énekkarait, * hogy az angyalokkal egyetemben * fényes ünnepet üljenek * s egyszersmind az Istennek * háromszorszent éneket együtt énekeljenek.
A te istenes védszárnyaid árnyéka alatt őrizz és fedezz minket egész életünkben * Istennek szolgája Szent Mihály; * és halálunk rettentő óráján * légy mindnyájunknak * kedvesen fogadott segítségünkre.
4. hang.
A hármas napfényű világosság isteni ragyogásától megvilágosíttatva, * mint a testnélküliek fővezérei tündököltök, * és úgy ragyogtok a magasságban, * mint fehérarcú világitók, * kik a világra megközelíthetetlen istenség lángját sugározzátok. * Azért énekeljetek: most is lángoló ajakkal * a háromszorszent éneket: * Szent, szent, szent vagy Istenünk. dicsőség neked!
DICSŐSÉG. 5. hang.
Hová a te kegyességed árnyéka vetődik, szent arkangyal, * onnan az ördög ereje elűzetik, * mert mint bukott hajnalcsillag, * nem bírja elviselni tündöklésed látását. * Kérünk azért oltsd ki közbenjárásoddal * ellenünk szórt nyilainak lángolását * s ments meg minket cselvetéseitől, * dicséretreméltó Mihály fővezér!
MOST ÉS. Istenszülői.
Áldunk téged Istenszülő Szűz * és kötelmünk szerint dicsőítünk téged, * ó megingathatatlan város * ledönthetetlen fal, * hűséges pártfogónk * és lelkünk menedéke!
A nagy doxologla után tropár mint elől.
A SZENT LITURGIÁN.
Minden mint hétfői napon. 547. lap.
Valóban méltó helyett. ahol a templom védőünnepe, a IX. óda előénekét és a szentek Irmoszát vesszük;
8. hang: Valóban Istenszülőnek. (143, lap.)
Délután az oktoéch és a holnapi szent tiszteletét végezzük, csak ahol templomünnep volt, ott végezzük az angyalok tiszteletet is.