A te szent képed előtt meghajlunk, Jóságos, /
kérvén bűneink bocsánatát, Krisztus Istenünk, /
mert önként kegyeskedtél testileg a keresztre fölmenni, /
hogy szabadítsd meg, kiket alkottál, az ellenség rabságából. /
Miért hálásan kiáltjuk néked: /
Mindeneket örömmel betöltöttél, Üdvözítőnk, /
eljövén a világot üdvözíteni!
(A nagyböjt első vasárnapjának tropárja)
A lemondás 40 napos idejéhez közeledve elérkezik hozzánk a nagyböjt első vasárnapja: az igazhitűség vasárnapja. Ez a nap az ikonromboló mozgalom végére emlékezik a IX. században, amikor is a VII. egyetemes zsinat tisztázta azt a kérdést, hogy vajon megfelelően dicsőítjük-e Istent az ikonok használatával?
Az Ószövetségben találjuk Isten parancsolatát, amely azt mondja nekünk: „Ne készíts magadnak faragott képet, és semmiféle képmást arról, ami fenn van az égen, vagy lenn a földön, vagy a föld alatt, a vizekben! Ne imádd ezeket, és ne szolgáld őket, mert én, az Úr, a te Istened erős és féltékeny vagyok..." (Kiv 20,4-5). Az Második Törvénykönyv pedig részletesebben szól erről: "Gondosan vigyázzatok tehát lelketekre! Nem láttatok semmiféle alakot sem azon a napon, amelyen szólt hozzátok az Úr a Hóreben a tűz közepéből! Meg ne tévedjetek tehát valahogy, és ne csináljatok magatoknak valamilyen faragott hasonmást, képmást férfiról vagy asszonyról, hasonmást valamilyen állatról, amely a földön van, vagy madárról, amely az ég alatt repül, vagy csúszómászóról, amely a földön mozog, vagy halról, amely a föld alatt, a vízben van.; ... Vigyázz, hogy soha meg ne feledkezz az Úr, a te Istened szövetségéről, amelyet veled kötött, és ahogy az Úr megtiltotta neked, ne készíts faragott képmást semmiről, mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltékeny Isten.” (MTörv 4, 15-18, 23). Azok, akik nem tisztelik az ikonokat, ezekre a szentírási részekre hivatkoznak. Az Egyház határozottan egyet is értene velük, ha Isten kinyilatkoztatását (vagyis a Szentírást) ezekkel a szavakkal befejezte volna.
De hihetetlen folytatást látunk. Miután az előbb említett parancsolatot, amely minden képmást tilt, az Úr megparancsolja Mózesnek, hogy mégis képet készítsen. Miután az Úr elmondta, hogy "a földön mászkáló állatról" nem lehet képet készíteni, elrendelte, hogy rézkígyót készítsenek a nép megmentésére. (vö. Szám 21,8-9.). Lehetetlen állatokat ábrázolni – és hirtelen megpillantja Ezékiel a mennyei templomot, amelyben kerubok faragott képei vannak ember- és oroszlánarccal (vö. Ez41. 17-19.). Nem lehet madarakat ábrázolni – és itt jön Isten parancsa, hogy szárnyas kerubokat, azaz madarak formájában ábrázoljunk: „Készíts két kerubot vert aranyból az engesztelőhely két szélére. Az egyik kerub az egyik oldalon legyen, a másik a másikon, úgyhogy az engesztelőhely mindkét oldalát befedjék, terjesszék ki szárnyukat, és borítsák be az engesztelőhelyet. Egymással szemben legyenek, és arcukkal az engesztelőhely felé forduljanak. Ezzel aztán fedd be a ládát, tedd bele a bizonyságot, amelyet adok majd neked. Onnan, és az engesztelőhelyről fogok találkozni veled, és beszélni hozzád. A bizonyság ládája felett levő két kerub közül szólok majd hozzád mindarról, amit általad Izrael fiainak parancsolok." (Kiv25,18-22.).
Ez a parancs mindenekelőtt a teremtett szellemi világ művészet segítségével történő ábrázolásának lehetőségét jelzi. Sőt, maga az Úr használja őket az emberekkel való kommunikációra...
Kerubokat készítettek a jeruzsálemi templom díszítésére is (vö. 1Kir6,23, 28-29). Fontos megjegyezni, hogy a templomban ugyan igen, de Salamon király palotájában nem voltak kerubok, pedig ő volt a leggazdagabb király, aki mindent megengedhetett magának... (vö. 2Krón 9,15-20; 1 Kir 7,1-11). Tehát ezek vallási jellegű képek voltak, amelyek a templom imádatában és Isten imádatában játszották szerepüket, és nem csupán díszek.
Fontos megjegyezni, hogy minden zsidó, aki a templomban vagy azon kívül imádkozott, a szentély felé fordult, amelyben ezek a képek voltak, és imájában többször is meghajolt a szentély és ennek megfelelően a benne lévő képek előtt, ahogy a keleti keresztények ma is teszik a templomban. Különös figyelmet kell fordítani arra, hogy ugyanazok a képek készültek el a második templomhoz is, mint amelyek az elsőt díszítették. Ez a templom Salamon lerombolt temploma helyett épült (vö. Ez41,17-25). Jézus ebben a templomban tanított, és az Atyja házának nevezte. Kiűzte belőle a kereskedőket, de még ebben a kritikus pillanatban is, amikor rámutatott a templomi törvénytelenségre, egy szót sem szólt a benne lévő képekről, vagy arról, hogy azok bármilyen módon ellentétesek Isten imádatával.
Végül ezt a templomot is lerombolták a római csapatok, de egyáltalán nem a képek miatt, amelyek benne voltak...
Ezekből a tényekből a arra a következtetésre jutunk, hogy tilosak azok a képek, amelyek pogány isteneket ábrázolnak és minden, ami velük kapcsolatos. A keresztény kultúrában viszont bibliai és keresztény valóságokat ábrázolnak, amelyek meg is jelentek az Ó- és Újszövetség szent történetében. Ezért nincs ok arra, hogy a fent említett parancsolat által tiltottnak minősítsük őket.
Nekünk, keresztényeknek fontos, hogy ebben a kérdésben megtaláljuk az "arany középutat", hogy ne tulajdonítsunk nekik túl nagy jelentőséget (ne tegyük őket bálványokká), de ne utasítsuk el őket teljesen mert nincs is miért.
Ebben pedig a Szent Egyház, amely túlélte ezt a küzdelmet, segít nekünk, és utat mutat.
842-ben, a VII. egyetemes zsinat kimondta a szent ikonok tiszteletének értékét. Damaszkuszi Szent János himnuszait és írásait megerősítette, és rögzítette, hogy az ikon: ablak az Isten országára. Egyszerre ábrázolja a szentírás igazságát és a szenthagyomány örökségét, az egyház hitét. Vagyis aktualizálja a hívőnek minden korban mindazt, amit az egyház hitt, és amiben nekünk is hinnünk kell. A szent ikonokat szigorú szabályok szerint festik, mint pl. Rubljov Szentháromság ikonját is festették, ahol az ég kékje, a föld barnasága, az élet zöld színe jelenik meg a szentháromság személyeinek ruhájában, átszőve a menny, a megdicsőültek arany színével.
Az ikonfestő a képek nyelvén, színekkel és mozdulatokkal fogalmazza meg üzenetét. Ha az ikonok elé állunk, kinyílik számunkra a világ. Látni tanítanak. A végtelenbe nyíló perspektívával, imádkozva és böjtölve festették azokat, hogy közelebb hozzák hozzánk a végtelent, láthatóvá tegyék a láthatatlant. Az egyház hite sugárzik át az ikonokon. Egy közösség tagjává tesz, és megőriz az igazságban, ha ott van a házunkban, ha megállunk előtte az imádság idején.
Ha az Istennel való találkozás megélt örömével járunk a világban, ha látszik rajtunk, mennyire jó nekünk együtt lenni a hívő közösséggel és ennek éltetőjével, Jézus Krisztussal, akkor egyre többen leszünk a templomba. Azért vágyunk ide vissza, mert itt összeér az ég és a fölt. Találkozhatunk elhunyt szeretteinkkel, távol lévő rokonainkkal, és tervezhetjük a jövőt is. Mert aki ebben a házban otthon van, az otthon van Urunk minden alkotásában. Hisz ugyanaz az Ura a múltnak a jelennek és a jövendőnek is.
Források:
https://dknadvirna.org/publikatsiyi/nasha-vira/chomu-my-vshanovuyemo-ikony/
http://gyorigorogkatolikus.hu/nagybojt-1-vasarnapja-az-igazhituseg-az-ikontisztelet-vasarnapja/
