Az emberiség jászolhoz vezető útja időn, országokon, nyelveken és népeken átívelő zarándoklat.
Amint azt az evangéliumokban található Krisztus családfája tanúsítja – minden nemzedék szerepet játszott abban, hogy felkészítse az emberiséget Jézus Krisztus érkezésére és befogadására. Azonban, bár ez nem található meg a genealógiában, Mózes volt e felkészítés leglényegesebb alakja az Ószövetségben.
Mózesben is találunk közös vonást Krisztussal, de a legnagyobb hasonlóságot nem abban lehet felfedezni, amit tettek, hanem inkább abban, amit feladtak.
Mózes eredete köztudott: az Egyiptomban élő héberek üldöztetése idején született. Egy kosárba rejtették, nád közé rejtették és a fáraó lánya találta meg, majd a királyi családban nevelkedett. Amikor felnőtt, lemondott uralkodói jogáról, hogy szolidárisan élhessen népével és felszabadítsa őket. Maga Krisztus is királyságból származik, valójában a legfelsőbb magasságból. De amikor eljött a megtestesült létbe, nem királyként jött a dicsőségben, hanem mint gyermek. Egyikünk lett, hogy megszabadítson minket.
A hasonlóságok ezzel nem érnek véget. Mózes a Vörös-tengeren át vezette népét az egyiptomiak elől való szabadságba. Krisztus a vízen, a keresztségünkön is átvezet bennünket, hogy megszabadítson a bűn rabszolgaságától. Mózes nem kényszeríti népét, hogy kövesse, és Krisztus sem kényszerít bennünket arra, hogy az általa kínált szabadságban éljünk. Krisztus nem kényúr, aki arra kényszerít bennünket, hogy kövessük őt. Bár minden bizonnyal hatalmában van, hogy így tegyen, de szívesebben lenne velünk ebben az életben. Szeretetünket akarja, nem alávetettségünket.
Ahogy Mózes is szolidáris akart lenni népével, úgy Krisztus is velünk akar szolidárisan élni – olyannyira, hogy elhagyta legfőbb királyságát, hogy újszülött jászolba költözzön.
Fordította és átdolgozta: Iván Gábor
