Abban az időben, amikor Jézus meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai.
Ő pedig megszólalt, és így tanította őket:
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.
Az első boldogságmondást, „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”, nehéz lehet megérteni.
A szegénység meghatározása sajnos viszonylag egyszerű. A szegénységet meghatározhatjuk úgy, mint bizonyos mennyiségű pénz vagy javak hiánya, vagy a jóléttől való kifejezett megfosztottság, esetleg egy államilag meghatározott szegénységi küszöb alatt való maradás. Első ránézésre a szegénység sérti az emberi méltóságot, mivel azt jelenti, hogy sok esetben nincs választásunk vagy nem élhetünk olyan lehetőségekkel, amelyek másoknak megadatnak, akár már a túléléshez szükséges alapvető javak és szolgáltatások méltó megszerzésében is, és ez megnyilvánulhat az ember tehetetlenségében, de akár kirekesztettségében is.
Miért tekintenénk tehát a szegénységet a szüzesség és engedelmesség mellett a három evangéliumi tanács vagy más néven „a tökéletesség tanácsai” egyikének? És miért dicsérte Jézus a „lélkeben való szegénységet”? A szegénységről szóló előbbi definíciónk alapján a „lélekben szegénység” a lelki méltóság hiányát, egy bizonyos szellemi „vagyontól” való megfosztást, a szellemi fejlődés képtelenségét jelenti?
Habár a javak felhalmozásának mértékletessége az evangéliumi szegénység gyakorlatához igazodik. Sőt, Krisztus maga buzdít arra, hogy tanítványa ne féljen a szegénységtől: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben. Akkor gyere, kövess engem." (Mt.19:21), a hegyi beszédben valami másról van szó, mint a fizikai szegénység.
A Boldogságokban (vagyis a Hegyi Beszédben) Jézus nem az anyagi szegénységre utal. Nyilvánvalóan a szenvedésük miatt nevezi boldognak az éhezőket és szomjazókatt. A Boldogságok nyilvánvalóan nem a nyomorúság, az éhezés vagy a nehézségek éljenzése. A szöveg nagyon világossá teszi, hogy Jézus a lelki szegénységre, valamint az igazságosság utáni éhségre és szomjúságra utal. Ugyanerre a gondolatmenetre illeszve az első mondatnak is bővebb az érteme, mint csupán a javaktól való mentesség dicsérete
Szegénynek lenni függőséget jelent. Nyilvánvaló, hogy egy szegény ember élete a jó szerencsén, valaki más jótékonykodásán vagy hasonlón múlik. Gyakorlatilag egy külső személytől vagy körülménytől kerül függő helyzetbe. Ha adnak, lesz nekem, ha szerencsés vagyok találok valamit. De az is nyilvánvaló, hogy emberi mivoltunkból fakadóan és anyagi helyzetünktől függetlenül mindannyian függő helyzetben lévő lények vagyunk valamely szempontból, és ebben az értelemben „szegények”. Először is, nem mi hoztuk létre magunkat. Szüleink szeretete hozott létre bennünket, az ő szerelmük gyümölcse vagyunk. Kezdettől fogva közösségre vagyunk teremtve: még szigorúan materialista nézőpontból is magától értetődő, hogy másokkal, és ami még fontosabb, mások miatt vagyunk ezen a világon.
A hit szempontjából létezik egy végső Másik. Az, aki életre hozott bennünket, természetesen Isten. Ha ebben a világban függő helyzetben vagyunk a család, a társadalom, az anyagi javak területén , életünk teljessége tekintetében még inkább igaz ránk, hogy nem nem vagyuk a magunkéi. Ilyen értelemben a „lelki szegénység” az ember Isten előtti teljes függésének elismerése. Nem szolgai, lealacsonyító értelemben, hanem elvként és alapként. Emberi lényként nemcsak életlünk függ Isten teremtő cselekedetétől, hanem végső soron kiteljesedésünk és boldogsáunk is. A lelki szegénység Isten iránti szükségünk felismerése, ami alapvető „nyitottságban” nyilvánul meg, annak elismeréseként, hogy függünk attól, amit csak Isten tehet értünk.
Mit jelent ez a nyitottság? Mit jelent függőségünk elismerése. Ha beletekintünk a Szentírásba, és boldog embereket keresünk benne, olyan férfiakat és nőket találunk, akik mint Istennek való alávetettségük elismerésében teljesítették ki magukat, és habár szenvedéseket kellett elviselniük, elnyerték életük koronáját. Ábrahám Isten szavára elhagyta a biztos megélhetést a puszta bizonytalanságáért a felvirágázás ígéretének reményében. Mózes, hallgatva Isten szavára kivezette a népet Egyiptomból, majd 40 évig viselte a puszta nehézségeit. Salamon bölcs szívet kért az uralkodáshoz, és felvirágoztatta országát. Végül pedig ott találjuk az Istenszülőt. Az angyal szavára ennyit mondott: Íme, az Úrnak szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint, így teljesedett be az ő élete is, és lett a Megváltó édesanyja. S habár ő sem mentesült a szenvedésektől szívét neki is tőr járta át nagypénteken, meglátta fiának dicsőséges feltámadását is.
Istentől való függőségünk (lelki szegénységünk) elismerése nem rossz dolog. Megtanít bennünket arra, hogy más szemmel nézzük a világ értékrendjét, mint korábban. Ráirányítja a figyelmünket, hogy életünk gazdagsága és kiteljesedése nem feltétlenül a boldogásunk és kiteljesedésünk feltétele. Jézus boldognak nevezi a lélekben szegényeket, mert a végső fontossági sorrend szerint tudják berendezni életüket. Adasson meg nekünk is a boldogság, hogy ne tévelyegjünk, hanem Isten fényénél világosan lássunk a minket körbevevő világban.
Ámen.
Fordította és átdolgozta:
Iván Gábor
Készült a következő cikk alapján::
https://aleteia.org/2019/02/17/what-does-poor-in-spirit-mean/
