A püspöki Szent Liturgia ablakot nyit az ókeresztény egyház liturgikus életére.
Aki legalább egyszer részt vett már olyan Liturgián, amelyet püspök, metropolita vagy pátriárka végzett, láthatta a különbségeket egy egyházközségi szertartáshoz képest, még ha az nagy ünnepen zajlott is.
Az első szembetűnő különbséget már akkor észrevesszük, amikor a szertartás még el sem kezdődött, hiszen a tetrapodnak nevezett asztalka helyén, ami a csókolásra szánt ikon szokott lenni, most egy lépcső magasságú emelvényt találunk, erre áll majd a főpásztor a szertartás kezdetekor.
A püspöki Szent Liturgia az egyházmegye vezetőjének ünnepélyes bevonulásával kezdődik. A templom közepén a számára előkészített emelvényre lép, majd imádságba kezd. Eközben alszerpapok érkeznek hozzá liturgikus ruházatának darabjaival. Míg a püspök felveszi öltözékének elemeit, a diakónus könyörgéseket végez és mondja az öltözködés imáit. Ezalatt meg is tömjénezi a főpásztort. Ezek végeztével áldást ad a négy égtáj felé, és kezdetét veszi a Liturgia ismertebb része. Nem maga a püspök áll az oltárhoz a kezdő áldásra, hanem papjait küldi egyesével a szentélybe. Az első mondja a kezdő áldást, a továbbiak pedig egy-egy ekténia (könyörgés) elmondására érkeznek oda, és ott várják meg a püspököt.
Közben a hívek antifónákat énekelnek, és a harmadik ének végén a püspök atya, miután megcsókolta a körmenetben hozzá vitt evangéliumot, ismét áldást ad a négy égtáj felé, és ünnepélyesen bevonul a szentélybe,
A püspök mint a Liturgia főcelebránsa, vezetője, az egyházban jelen lévő Krisztus ikonjaként jelenik meg, aki a híveknek az Atyához szóló imáiban, könyörgéseiben egyesíti az egyház tagjait.
Ami a püspöki Liturgia különlegességeit illeti, amelyekkel kitűnik a szokásos vasár- és ünnepnapi szertartások közül, említhetünk néhányat még néhányat.
Az egyik ilyen különlegesség a diakónus jelenléte a szertartáson. A diakónus az egyházi rend szentségének legalsó fokán álló felszentelt személy. (diakónus, pap, püspök) Modern korunkban egyre nehezebben találkozunk olyan egyházközségi Liturgiával, amelyen a pap mellett diakónus szolgál, ha csak nem püspöki Liturgiáról van szó pl. egy templombúcsú alkalmával. Ez azért van, mert diakónusból nem sok működik egyszerre egy egyházmegyében. A diakónusokat hamar pappá szentelik. Akiket mégsem, és éveken keresztül diakónusként szolgálnak, azok leginkább a püspök közelében tevékenykednek, elsősorban liturgikus téren. Ennek a szolgálatnak az eredete egészen a keresztény ókorig nyúlik vissza, ahol bizonyos szertartásokat a püspök kifejezetten a diakónus jelenlétében végzett. Ez a liturgikus szolgálat mindmáig meg is maradt.
A püspöki Liturgia másik érdekessége a püspök jelenléte a korábban említett püspöki emelvényen a Szent Liturgia nyilvános részének első felében, a hitjelöltek liturgiájában. Megkülönböztetjük ugyanis a Liturgia első részét, a hitjelöltek LIturgiáját, amelyet a Szentírás felolvasott részei és különböző himnuszok töltenek meg a második résztől, amely a hívők liturgiája. Az első rész mindenkinek szól, kereszténynek, pogánynak, hívőnek és hitetlennek, a második rész viszont kifejezetten az egyház híveié. Olyannyira, hogy az ókori egyházban a Hitvallás előtt elhangzó fennhang “Az ajtókat, az ajtókat, bölcsességben figyelmezzünk” azt jelentette: a még meg nem kereszteltek és a nyilvános bűnösök a templomhajón kívül kellett, hogy várakozzanak a szertartás befejztére.
A szertartás első részében tehát a püspök a neki készített trónon ül az emelvényen, mellyel megszemélyesíti elődeit az apostoli székben. A pap által vezetett Liturgia rendjével szemben a püspök jelképes bevonulását a szentélybe a kisbemenet után tartja, amely a Liturgia ősi idejére emlékeztet minket. Akkor ugyanis a körmenet az evangéliummal nem csupán a templomon belül, hanem azon kívül, sőt templomok között is zajlott. Ezek alatt különféle antifonális énekeket énekeltek a hívek, és a körmenet végén a püspökkel együtt léptek be abba a templomba, amelyikben a Szent Liturgiát ünnepelték.
Ami a proszkomidiát illeti, (A kenyér és a bor előkészítése az Eucharisztiához), azt általában a pap készíti elő a vasárnapi vagy hétköznapi Liturgia előtt. A főpásztori Liturgián viszont a püspök a kerubének éneklése alatt végzi ezt a feladatot, amely ének a Liturgia szentségi részének kezdetét jelöli a hívek számára. A proszkomidiát az ősi egyházban szintén a Liturgia második felének kezdetekor végezték, ezzel is visszautal a püspöki Liturgia az egyház hagyományainak kezdetére.
A mai püspöki Szent Liturgiában az ókori egyház lelki, misztikus és szertartásbeli gazdagságának sokszínű fénye tükröződik vissza. Megláthatjuk ezeket az értékeket szertartás különféle énekeiben, mozdulataiban és általános felépítésében is. Ezek a mindegyike áhítatos és misztikus szépséget kölcsönöz a Liturgiának. A görögkatolikus hívő, miközben aktívan vesz részt a szertartáson éneklésével, mozdulataival, keresztvetésével, megérinti őt az ékes szertartás szépsége, s közben liturgikus jelenlét, a Krisztussal való találkozás derűvel és nem múló örömmel tölti el az ember szívét. Legyen része mindnyájunknak ilyen értékes élményekben!
