Vasárnap a reggeli zsolozsmán
Tropár
A föltámadás örvendetes hírét, / az angyaltól megtudván az Úr tanítványai / és az ősi átok elvetéséről értesülvén, / az apostolok dicsekedve mondták: / Legyőzetett a halál, / föltámadt Krisztus Isten, / ajándékozván a világnak gazdag kegyelmet.
Kathizmálion
Föltekintve a sír bejáratára / és látva a fénytől tündöklő angyalt, / a kenethozó asszonyok rémülettel teltek el, mondván: / Vajon ellopatott e, ki megnyitá a latornak a paradicsomot? / vagy talán föltámadott, / ki szenvedései előtt előre hirdeté föltámadását? / Valóban föltámadt Krisztus, / adván a pokolban levőknek életet és feltámadást.
Dicsőség
Önkéntes szándékod szerint / keresztrefeszíttetést szenvedtél, Üdvözítőnk, / és ki egy szavaddal a véghatárokat alkottad, / halandó emberek új sírba helyeztek. / Ez által az ellenséget megkötözted, / a halált kemény rabságra vetetted, / az alvilágban levők pedig életadó föltámadásodnak mind így zengenek: / Krisztus föltámadt / s életadó maradt mindörökké.
Most és. Az Istenszülőé.
Elcsodálkozott József, / midőn a természetfölöttit szemlélte, / és megértette elméjében a harmatot a gyapjún, / a te szeplőtelen foganásodban Istenszülő, / s a tűzben el nem égő rózsabokrot / és Áron kivirágzott vesszejét! / S mint jegyesed és őrződ bizonyságot tevén, / az áldozópapoknak ezt kiáltá: / (Gyermeket) szül a Szűz / és a szülés után ismét szűz marad!
Kathizmalion
Feltámadtál a sírból, / mint halhatatlan, ó Üdvözítő! / és erőd által / feltámasztottad a világot is, Krisztus Istenünk; / erősségben megtörted a halál hatalmát / és föltámadást ajándékoztál mindnyájunknak ó Kegyelmes! / miért is dicsőítünk téged / egyedül emberszerető.
Dicsőség
A hegy magaslatáról leszállván Gábor arkangyal / az élet szikláját rejtő kőhöz közeledett, / s tündökölve szólott a sírókhoz: / szűnjék siránkozó jajgatástok, / hiszen mindig kegyelemnek vagytok részesei. / Mert akit siránkozva kerestek, / győződjetek meg róla: valóban föltámadt. / Adjátok hírül azért az apostoloknak, / hogy föltámadt az Úr! / A föltámadott előtt pedig hódoljatok örömmel telve, / bízzatok tehát s bízzék Éva is!
Most és. Az Istenszülőé.
Elcsodálkoztak, ó Tisztaságos, / az összes angyali karok / titokteljes és félelmetes szüléseden; / hogy fogadhatja be öled mint embert azt, ki egyik kezével fenntartja a mindenséget; / hogyan vehet kezdetet az örök idők előtti, / hogyan táplálkozhatik tejjel az, / ki kimondhatatlan jóságával minden lélektől eltáplál? / Téged pedig mint valódi Istenanyát / dicsérünk és dicsőítünk.
Ipákoj
A te dicső föltámadásodat / a kenethozó asszonyok / előresietve úgy adták hírül az apostoloknak Krisztusom, / hogy mint Isten támadtál föl, / a világnak nagy kegyelmet ajándékozván.
Prokimen
Kelj föl Uram, segíts meg minket és szabadíts meg minket a te nevedért. (43. zsoltár)
Kánon
A VÖRÖS-TENGER MÉLYSÉGÉN / száraz lábbal áthaladott hajdan Izrael, / és Mózesnek fölemelt kezeivel / Amalek erejét / a pusztában legyőzte.
III. Tebenned örvendez / a te Egyházad, Krisztus énekelvén néked: / te vagy az én erősségem, Uram, / menedékem és szabadulásom.
IV. Fölemelve a keresztre, / látván téged, ó igazság napja, az Egyház, / megállott az ő működésében, / méltóan hangoztatván: / dicsőség a te erődnek Uram.
V. Te, Uram, én világosságom, / ki e világra jöttél mint isteni fény, / hogy a tudatlanság homályából / vezesd ki azokat, / kik téged hittel énekelnek.
VI. A dicséret / áldozatát mutatom be néked Uram, / kiáltja az Egyház, / megtisztulván a gonosz vértől, / a te oldaladból kegyelmesen / kiömlesztett véred által.
Konták
Üdvözítőm és Megváltóm, / föltámasztád a sír bilincseiből, / mint Isten, a föld szülötteit, / és a pokol kapuit összetörted / s mint Uralkodó, / harmadnapon föltámadtál.
Ikosz
A halottaiból és a sírból föltámadt életadó Krisztust, ki hatalmával ma a halál kapuit megtörte, a poklot holttá tette, a halál fájdalmát eltörölte s Ádámot és Évát fölszabadította, zengjük mindnyájan, föld szülöttei, buzgó hálaadást énekelvén: mert ő mint egyedül erős Isten és Uralkodó támadt föl a harmadik napon.
VII. A perzsiai kemencében / az ábrahámi utódok / inkább a vallásosság szeretete, mint a lángok által hevíttetve kiáltják: / Áldott vagy te a te dicsőséged templomában Uram!
VIII. Kezeit kiterjesztvén Dániel, / a barlangban ásítozó oroszlánok dühét lecsillapítá, / a tűz erejét pedig kiolták / a valláskedvelő erényes ifjak, kiáltván: / Áldjátok az Urat az ő minden művei, / énekeljétek és magasztaljátok őt mindörökké.
IX. Az érintetlen hegyből, / Tőled, ó Szűz Mária, / mint kézzel nem vágott szegletkő, elválván Krisztus, / összekötött magában két különböző természetet, / azért örvendezve magasztalunk téged Istenszülő.
Dicséreti sztihirák
Ki a keresztet és a halált elszenvedted és hatottaidból föltámadtál, / mindenható Urunk, / dicsőítjük a te faltámadásodat.
A te kereszteddel Krisztus, / a régi átoktól megszabadítottál bennünket / és haláloddal emberi természetünket / a gyötrő sátántól megmentetted, / föltámadásoddal pedig mindeneket örömmel töltöttél be, azért kiáltjuk néked: / halottaidból föltámadt Urunk, dicsőség néked.
Kereszteddel, Krisztus Üdvözítőm, / taníts meg minket a te igazságaidra / és ments meg minket az ellenség hálójából, / föltámadván halottaidból emelj fel bennünket is, / kik bűn által estünk el, / felénk nyújtván kezedet, emberszerető Urunk, / szenteidnek imádságai által.
Atyád kebelétől el nem válva, / Istennek egyszülött Igéje, / emberszeretetből leszállottál a földre, / változatlanul emberré lettél, / és bár testileg elszenvedted a keresztet és a halált, / de istenséged szerint mit sem szenvedtél, / feltámadtál halottaidból / és halhatatlanságot adtál az emberi nemnek, / mint egyetlen mindenható.
Halált szenvedtél testileg, Üdvözítőm, / hogy számunkra halhatatlanságot eszközölj ki, / a sírban lakoztál / hogy bennünket a pokoltól szabadíts meg, / föltámasztván magaddal együtt. / Mint ember szenvedtél, / mint Isten pedig föltámadtál, / miértis így kiáltunk: / dicsőség néked életadó Urunk, / egyetlen emberszerető!
A kősziklák meghasadtak, Üdvözítőm, / midőn keresztedet a vesztőhelyen fölállították, / és a pokol kapui megrendültek, / midőn téged, / mint halottat sírba tettek, / mert megtörted a halál erejét, / és föltámadásod által Üdvözítőm, / az összes halottakat enyészettől való mentességgel ruháztad föl: / életadó Urunk, dicsőség néked!
Az asszonyok látni óhajtották, Krisztus Istenünk, / a te föltámadásodat: / Mária Magdolna előre sietett / és a követ a sírról eltávolítva találta / s rajta angyalt látott ülni, ki azt mondta: / miért keresitek az Élőt a holtak közt, / mint Isten föltámadt ő, / hogy mindnyájunkat üdvözítsen!
Hol van Jézus, kit őrködve figyeltetek? - mondjátok, ti zsidók? / Hol van, akit lepecsételt kővel elzárt sírba tettetek? / Adjátok elő a halottat, életrejtők, / adjátok elő azt, ki el van temetve, / vagy higgyetek a föltámadottnak. / Mert ha ti elhallgatjátok az Úr föltámadását, / a kövek fogják kiáltani, / legfőképpen az, amelyet a sírról hengerítettetek el. / - Nagy a te irgalmasságod, / nagy a te gondviselésed titka, / Üdvözítőnk dicsőség néked.