Vasárnap a reggeli zsolozsmán
Tropár
Az Atyával és a Szentlélekkel egy kezdetnélküli Igét, / ki a Szűztől a mi üdvözítésükre született, / énekeljük és imádjuk, ó hívek; / mert önként kegyeskedett a keresztre fölemelkedni, / hol a halált elszenvedte / és a holtakat az ő dicsőséges feltámadása által föltámasztotta.
Kathizmálion
Az Úr keresztjét dicsérjük, / szent eltemettetését énekekben tiszteljük / és feltámadását mindenekfelett dicsőítjük, / mert sírjaikból magával együtt föltámasztá a holtakat is, mint Isten, / leigázván a halál hatalmát és az ördög erejét / és a pokolban levőknek világosságot árasztott.
Dicsőség
Urunk, halottnak neveztek téged, ki megölted a halált, / sírba helyeztek, ki a sírokat kiüresítetted; / fenn katonák őriztek, / alant pedig föltámasztottad az örök idők óta elhunytakat, / Mindenható és fölfoghatatlan Urunk, dicsőség neked!
Most és. Az Istenszülőé.
Üdvözlégy istenjárta szent hegy!! / Üdvözlégy meg nem éghető szellemi rózsabokor! / Üdvözlégy egyetlen híd a világból Istenhez, / ki a halandókat az örök életbe vezeted át. / Üdvözlégy sérületlen leányzó, / ki férfitől meg nem közelítve szülted a mi lelkünk üdvösségét.
Kathizmalion
Uram a te harmadnapi föltámadásod / és az apostolok meghódolása után, Péter fölkiáltott hozzád: / Az asszonyok bátorsággal teltek el, én pedig megfélemlettem; / a lator áldott téged, én pedig megtagadtalak: / vajon tartasz-e továbbra is tanítványodnak? / vagy ismét a mély vizek halászává teszel? / De megtérésemben fogadj el, Istenem, és üdvözíts engem.
Dicsőség
Urunk, a törvényszegők téged az elítélték között fölfeszítettek, / s oldaladat lándzsával verték át, ó Irgalmas! / Elfogadtad az eltemetést, ki a pokol kapuit megtörted. / Mikor pedig harmadnapra föltámadtál, / az asszonyok látásodra siettek, / és az apostoloknak is megvitték föltámadásod örömhírét. / - Fölmagasztalt Üdvözítőnk, kit angyalok énekelnek, / áldott Urunk, dicsőség neked!
Most és. Az Istenszülőé.
Férjtől meg nem közelített ara, Istenszülő, / ki Éva fájdalmát, örömre változtattad, / mi hívek énekelünk és dicsőítünk téged, / mert kivezettél bennünket az ősi átokból. / Esedezzél most is szünet nélkül, legszentebb ártatlanság, / hogy üdvözülhessünk.
Ipákoj
Az angyalok láttára elméjükben megrettenve, / és az isteni föltámadás által lelkükben megvilágosíttatva, / a kenethozó nők az apostoloknak ezt hirdették: / Hirdessétek a nemzeteknek a feltámadást, mert az Úr csodadolgot cselekedett, / megadván a gazdag kegyelmet.
Prokimen
Kelj föl Uram, Isten! emeld föl kezedet, - mert te országolni fogsz örökké. (9. zsoltár)
Kánon
A LOVAS HADSEREGET, Krisztus / az ő magas jobbjával összetörve, / a Vörös-tengerbe fullasztá; / az izraelitákat pedig megszabadítá, / kik győzelmi éneket énekelének.
III. Ki parancsoddal a végtelen ürességben / megszilárdítád a földet, / és feltartóztathatatlan nehézkedését / a te törvényeid ingatlanul álló sziklájára függesztéd, / erősítsd meg Egyházadat, Jóságos és Emberszerető.
IV: A te önfeláldozásodat, Krisztus, / látnoki szemmel megértvén Habakuk, / remegve kiáltá néked: / Eljöttél a te népednek üdvözítésére, / hogy megmentsd fölkentjeidet.
V. Ki a világossággal, mint köntössel körül vagy öltve, / hozzád virrasztok / és hozzád kiáltok, / elhomályosult lelkemet / világosítsd meg Krisztus, / mint egyedül irgalmas.
VI. Hányattatva a lélekemésztő viharoktól, / Uralkodó Krisztus, / szenvedélyeim tengerét csendesítsd le, / a romlásból vezess ki, mint irgalmas.
Konták
Leszállottál, Üdvözítőm, a poklokra, / s mint mindenható összetörvén a pokol kapuit, / a holtakat föltámasztottad és a halál fullánkját megbénítottad; / Ádámot pedig az ősi átoktól fölmentetted, ó Emberszerető; / miért is mindnyájan kiáltjuk néked: / Üdvözíts minket, Urunk.
Ikosz
Az angyali szavak hallatára az asszonyok fölhagytak a sírással, vidámak lettek és meglepődtek, mert látták a csodát. És Krisztus, íme, feléjük közeledvén, mondá: örvendjetek, bízzatok, én legyőztem a világot, s megszabadítottam a bilincsekben levőket. Siessetek azért tanítványaimhoz és mondjátok meg nekik, hogy megelőzlek titeket Galilea városában, ezt hirdetve. Azért mindnyájan így kiáltunk föl: Üdvözíts minket Urunk!
VII. Atyáink dicsőített Ura, / a lángokat kioltád, / a jámbor ifjakat harmattal nedvesítéd, / kik együtt éneklének: / Áldott vagy te, Istenünk.
VIII. Néked mindenek Teremtője, / a tüzes kemencébe zárt jámbor ifjak / bájos énekkart képezve hangoztatták: / Minden művek énekeljétek az Urat / és magasztaljátok őt mindörökké.
IX. Izaiás örvendj! / Szűz fogant méhében / és fiat szült, Emánuelt, / Istent és embert, / Kelet az ő neve, / kit is magasztalván, / a Szűzet dicsérjük.
Dícséreti sztihirák
Uram! a gonoszok által megpecsételt sírboltból épségben kiszálltál, / mint miképp a Szűztől születtél. / A testnélküli angyalok nem foghatták fel megtestesülésed titkát; / a sírodat őrző vitézek sem értették feltámadásod rejtélyét. / Mindkét esemény titok maradt a kétkedőknek, / de világos és nyilvánvaló csoda azoknak, / akik a titok előtt hittel meghajoltak, / melyek erejével Üdvözítőnk! / - adj a téged éneklőknek örömet és gazdag kegyelmet.
Uram! Az örök zárakat összetörted / és a bilincseket szétszaggattad; / a sírból föltámadtál, / hátrahagyva halottas ruháidat, / háromnapi eltemettetésed bizonyságául, / és előre mentél Galileába, / kit a sziklasírban hasztalanul őriztenek; / nagy a te kegyelmed, felfoghatatlan Üdvözítő, / könyörülj rajtunk és üdvözíts minket!
Uram! asszonyok siettek a te sírodhoz, látni akarván az érettünk kiszenvedett Krisztust, / és megjövén, az elhengerített kövön angyalt találtak ülve, / ki szólván hozzájuk mondá: / Föltámadott az Úr! / mondjátok a tanítványoknak, hogy feltámadt halottaiból, / üdvözítvén a mi lelkünket.
Uram! amiként kiszálltál a megpecsételt sírból: / úgy zárt ajtók mellett / beléptél tanítványaid közé, / megmutatván nekik testi szenvedésed jeleit, / melyeket hosszú türelmedben magadra vettél, Üdvözítő. / Mint Dávid nemzedéke, sebeket szenvedtél, / mint Isten fia, a világot váltottad meg: / nagy a te kegyelmed, / felfoghatatlan Üdvözítő, / könyörülj rajtunk és üdvözíts minket.
Urunk örökkévalóság királya, / mindnyájunknak teremtője, / ki a megfeszítést és eltemetést érettünk testileg elvállaltad, / hogy a pokoltól mindnyájunkat megszabadíts: / Te vagy a mi Istenünk, / kívüled mást nem ismerünk!
Urunk, ki beszélhetné el ragyogó csodáidat, / vagy ki hirdethetné félelmetes titkaidat? / Mert te érettünk emberré levén, mint önmagad akartad, / megmutattad erődnek hatalmát, / mivel kereszteddel a latornak a paradicsomot megnyitottad, / eltemetéseddel a pokol bilincseit összezúztad, / föltámadásod által pedig mindnyájunkat gazdaggá tettél, / kegyelmes Urunk, dicsőség neked!
A kenethozó asszonyok sírodhoz jövén, / kora hajnalban téged kerestek, / hogy balzsammal kenjék be a halhatatlan Igét és Istent. / És az angyal szavát hallván, / örömmel siettek nyíltan hírül vinni az apostoloknak, / hogy te, mindnyájunk élete, föltámadtál / megtisztulást ajándékozván a világnak és nagy kegyelmet.
Az Istent befogadó sír őrzői a zsidókhoz így szólottak: / Ó mennyire hiúságos a ti tervetek! / Hiába fáradoztok, hogy a leírhatatlant megőrizni próbáljátok! / A Megfeszítettnek föltámadását rejteni akarván, / nyilvánossá tettétek! / Ó mily hívságos a ti gyűléstek! / Miért akarjátok ismét elrejteni az elrejthetetlent? / Halljátok inkább tőlünk és higgyetek az igazságban: / Egy villámfényű angyal szállott alá az égből, / elhengerítette a követ / mi pedig a félelemtől ájulásba estünk, / az pedig az erőslelkű kenethozó asszonyokhoz szózatot intézve rnondá: / nem látjátok-e az alélt őröket / és a feltört pecséteket? / és az alvilág kiürítését? / Miért keresitek, mint halottat azt, aki a pokol diadalát semmivé tette, / s a halál fájdalmát megszüntette? / Menjetek és adjátok hírül hamar / az apostoloknak a föltámadást, / félelem nélkül kiáltván: / valóban föltámadt Krisztus, / akinél a kegyelem bősége van!