Vasárnap a reggeli zsolozsmán
Tropár
Leszálltál a magasságból irgalmas Urunk / s elfogadtad a háromnapi sírin nyugalmat; / hogy minket is megszabadíts a szenvedésektől, / ki feltámadásunk s életünk vagy, Uram dicsőség néked!
Kathizmálion
Föltámadtál a sírból, mindnyájunk Élete / és a fénylő angyal fölkiálta: / Hagyjatok fel a sírással / és az apostoloknak hirdessétek, hogy feltámadt az Úr, / ki mint Isten üdvözíti az emberi nemet.
Dicsőség
Valóban feltámadtál a sírból / és az istenfélő asszonyoknak megparancsoltad, / hogy fölkelésedet hirdessék az apostoloknak, / mint ahogy írva van: „Péter pedig fölkelvén a sírhoz futa, / és lehajolván csak a levetett lepedőket látá, / és önmagában csodálkozván a történeten" félelemmel kiáltott fel: / dicsőség néked Krisztus Isten, ki mindeneket üdvözítesz ó Megváltónk, / mert az Atya fényének vagy kisugárzása.
Most és. Az istenszülőé.
A mennyek ajtaját, a frigyszekrényt, / a legszentebb hegyet, a fényt sugárzó felhőt, / a mennyei lajtorját, a szellemi paradicsomot, / Éva váltságát és a mindenség nagy kincsét énekeljük benned ó tisztaságos Szűz; / mert te benned jött lére e világ üdvössége / és a régi vétség bocsánata. / Azért kiáltjuk néked: Imádd a te Fiadat és Istenedet, / hogy engedje el azok bűneit, / kik vallásos buzgósággal imádják az ő legtisztább születését.
Kathizmálion
Az emberek, Üdvözítőm, sírodat lepecsételték, / az angyal elhengerítette a követ a sír ajtajáról. / Az asszonyok halottaidból föltámadni látván / apostolaidnak is megvitték az örömhírt Szionba, / hogy föltámadtál mindnyájunk élete, / és a halál bilincseit összezúztad. / Urunk, dicsőség néked!
Dicsőség
Az asszonyok, mikor a halotti balzsamot hozták, / a sírból ilyen angyali szót hallottak: / hagyjatok föl a sírással, / és a bánat helyett örömmel teljetek be / s kiáltsátok énekelve, hogy föltámadt Krisztus, az Úr mint Isten, / üdvözíteni kegyeskedvén az emberi nemet.
Most és
Tebenned örvendez, malaszttalteljes, minden teremtmény: / az angyali rendek s az összes emberi nem. / Te megszentelt hajlék, lelki édenkert s a szüzek dicsérete; / kitől megtestesült az Isten s gyermekszülött lett, / bár öröktől Isten volt; / mert a te méhedet égi trónná alkotta, s bennsődet a mennynél ékesebbé tette. / Tebenned örvendez malaszttalteljes, minden teremtmény. / Dicsőség neked!
Ipákoj
A kenethozó asszonyok az életadó sírja mellett állván / a holtak között keresték a halhatatlan uralkodót / s a jóhír örömét az angyaltól elfogadván; / az apostoloknak örömmel adták tudtul, / hogy föltámadt Krisztus Isten, / megadván a világnak a malasztok bőségét.
Prokimen
Az Úr országol mindörökké, a te Istened, Sión, nemzedékről nemzedékre. (145. zsolt.)
Kánon
I. A szekereken üldöző fáraót / a tengerbe fullasztá hajdan / Mózes csodatevő vesszeje, / kereszt alakban megütvén / és ketté választván vele a tengert; / a gyalog menekülő Izraelt pedig megmenté, / énekelvén az Úrnak / győzelmi éneket.
III. Ki az egeket kezdetben bölcsességgel megerősítéd / és a földet a vizeken alapítád, / egyházadnak kövén, Üdvözítőm, / erősíts meg engem; / mert nincs más szent kívüled, egyetlen Emberszerető.
IV. Te vagy az én erősségem Uram! / te az én hatalmam, / te vagy az én Istenem, te az én örvendezésem! / Ki az Atya keblét el nem hagytad / és meglátogattad a mi szegénységünket; / azért Habakuk prófétával kiáltom néked: / Dicsőség a te hatalmadnak Emberszerető!
V. Miért vetettél el engem színed elől / le nem alkonyodó Világosság, / és elborított engem töredelmetlent a külső sötétség; de téríts meg engem / és parancsolatid világosságához / vezesd ösvényemet, kérlek!
VI. Tisztíts meg engem Üdvözítőm, / mert nagy az én gonoszságom / és a rosszaság örvényéből, / kérlek, vezess ki engem, / mert hozzád kiáltok, ó hallgass meg engem, / üdvösségem Istene!
Konták
Feltámadtál a sírból, / s a holtakkal együtt Ádámot is fölemelted, / Éva vigadoz a te föltámadásodon, / s a föld minden határai ünneplik a te fölkelésedet, / nagyirgalmú Urunk!
Ikosz
Rabbá tevén a pokol országát s föltámasztván a megholtakat, ó nagytürelmű, a kenethozó asszonyokkal találkoztál s a bú helyett örömben részesítetted őket. Apostolaidnak életadó Üdvözítőm, a győzelem jelét adtad hírül, a teremtményeket, mint emberszerető, megvilágosítottad: - Azért most a világ is örvend halottaidból való fölámadásod fölött, ó Nagyirgalmú!
VII. A te isteni kegyességed / Iehűté hajdan a lángokat Babilonban, / azért a jámbor ifjak a tüzes kemencében, / mint hűvös teremben, / víg léptekkel jártanak énekelvén: / Áldott a mi atyáinknak Istene.
VIII. Hétszerte jobban,/ gyújtatá be a kemencét / a kaldeusi zsarnok az ifjaknak, / de látván, hogy felsőbb erő által megszabadultak, / a Teremtőhöz és Istenükhöz így kiáltott föl: / Ifjak áldjátok, / áldozárok dicsérjétek / és népek magasztaljátok őt mindörökké!
IX. Az ég elámult afölött / és a föld határai csodálkozának, / hogy az Isten testileg jelent meg az embereknek, / és a te méhed befogadhatta őt. / Azért téged, ó Istenszülő, / az angyalok és emberek rendjei magasztalnak.
Dicséreti sztihirák
Uram! Habár az ítélőszék előtt állottál, / Pilátustól ítéltetve; / de azért el nem hagytad királyi székedet, / melyen az Atyával együtt ülsz, / és feltámadván halottaidból, / fölszabadítottad a világot az ördög rabságából, / mint irgalmas és emberszerető.
Uram! Fegyverül az ördög kajánsága ellen / a keresztet ajándékoztad nekünk / melytől ő reszket és retteg, / nem lévén képes annak erejére tekinteni, / mert az a holtakat föltámasztja / és a halált meghiúsítja; / azért hódolunk a te eltemettetésednek / és föltámadásodnak.
Uram! Habár téged, mint halottat / a zsidók sírba tevének, / de mint alvó Királyt a vitézek őriztek / és mint az élet kincsét pecséttel erősítettek meg; / hanem te feltámadtál / és örök életet adtál lelkeinknek.
A te angyalod Uram, ki a föltámadást hirdeté, / az őröket ugyan megrettenté, / de az asszonyoknak ím’ ezeket jelenté, mondván: / Mit keresitek az élőt a holtak között? / Föltámadt az Isten / és a világnak életet ajándékozott.
Elszenvedted a keresztet, / bár istenséged folytán szenvedéstől mentes vagy, / elfogadtad a háromnapos eltemetést, / hogy minket az ellenség rabságából megments; halhatatlan lévén, megelevenítettél Krisztus Istenünk / föltámadásoddal, emberszerető!
Leborulok, dicsőítem / és énekelem Krisztus sírodból való föltámadásodat, / mely által a pokol feloldhatatlan bilincseitől megszabadítottál / és a világnak, mint Isten, életet ajándékoztál / és gazdag kegyelmet.
Életet rejtő sírodat / megőrizni akarván a törvényszegők, / őrséggel és pecsétekkel látták el egykor; / de te mint mindenható, halhatatlan Isten / harmadnapra föltámadtál.
Mikor a pokol kapuihoz érkeztél, Urunk, / és azt megtörted; foglya így kiáltott föl: / ki ez; hogy nincs a föld alatti mélységre kárhoztatva, / sőt árnyékként semmivé teszi a halál kötelékeit? / Mint halottat fogadtam be / s rettegek tőle, mint Istentől, / Mindenható irgalmazz nekünk!