Előre megszentelt áldozatok Liturgiája
Pap: Áldott az Atya és Fiú és Szentléleknek országa, most és mindenkor és örökkön örökké.
Nép: Ámen
Jertek imádjuk a mi királyunkat és Istenünket!
Jertek imádjuk Krisztust, a mi királyunkat és Istenünket!
Jertek boruljunk le és imádjuk magát Jézus Krisztust, a mi királyunkat, Urunkat és Istenünket!
103. zsoltár
Áldjad én lelkem az Urat, / Uram Istenem! fölötte fölséges vagy, dicsőségbe és ékességbe öltöztél,
világossággal, mint köntössel körül vagy öltve, / kiterjesztvén az eget, mint sátorfödelet;
ki befödöd vizekkel annak felső részeit, / ki a felhőt szekereddé teszed, ki a szelek szárnyain jársz;
ki angyalaidat szélvésszé teszed, / és szolgáidat égető tűzzé;
ki a földet állandóságra alapítottad, / hogy nem fog ingadozni örökkön-örökké.
A vízmélység öltözet gyanánt födte azt; / a hegyeken vizek állottak.
A te feddésed elől elfutottak; / mennydörgésed szavától megijedtek.
A hegyek fölemelkedtek, a völgyek alászállottak / azon helyre, melyet nekik alapítottál.
Határt vontál, melyet nem fognak átlépni, / s nem térnek vissza a földet elborítani.
Ki forrásokat fakasztasz a völgyekben, / a hegyek között folynak a vizek.
Iszik azokból minden mezei vad; / azok után lihegnek szomjúságukban a vadszamarak.
Azok mellett lakoznak az égi madarak; / a kősziklák közül szózatot adnak.
Ki megöntözöd a hegyeket onnan felől; / a te műveid gyümölcséből megelégíttetik a föld.
Ki szénát teremtesz a barmoknak, / és veteményt az emberek szolgálatára,
hogy kenyeret termessz a földből, / és bor vidámítsa föl az ember szívét;
hogy olajjal derítse föl orcáját, / és a kenyér erősítse meg az ember szívét.
Jóllaknak a mező fái, és a Libanon cédrusai; / melyeket ültetett.
Ott fészkelnek a madarak, / a gólya háza fő azok között.
A magas hegy a szarvasok, / a kőszikla a sündisznók menedéke.
A holdat időmértékül teremté; / a nap tudja lenyugvását.
Sötétséget parancsolsz és éj van., / mely alatt mind kimennek az erdei vadak,
az oroszlán ordító kölykei. / hogy ragadozzanak, és az Istentől magoknak eledelt keressenek.
Fölkel a nap és összegyűlnek, / és hajlékaikba helyezkednek.
Kimegy az ember munkájára / és dolgára napestig.
Mely igen fölségesek a te műveid, Uram! / mindeneket bölcsességgel cselekedtél; mi a földet betölti, mind a te jószágod.
Ez a nagy és tágas öblű tenger, ott az úszók, melyeknek száma nincs, / a kicsiny állatok a nagyokkal;
Ott járnak a hajók, / a cethal, melyet alkottál, hogy játsszék abban.
Mindnyájan tőled várják, / hogy eledelt adj nekik idejében.
Te adván nekik, gyűjtenek; / fölnyitván kezedet, minden betelik jóval.
De ha elfordítod arcodat, megrémülnek; / ha elveszed lélekzetöket, elfogynak és a porba visszatérnek.
Beléjök bocsátván leheletedet, fölélednek; / és megújítod a föld színét.
Legyen az Úré a dicsőség mindörökké. / Az Úr örülni fog alkotmányaiban;
ki letekint a földre, és megrendíti azt; / ki a hegyeket megérinti és füstölögnek.
Énekelni fogok az Úrnak életemben, / dicséretet mondok az én Istenemnek, valamíg leszek.
Legyen kellemes neki az én beszédem; / én pedig az Úrban fogok gyönyörködni.
Fogyjanak el a bűnösök a földről és a gonoszok, úgy, hogy ne legyenek; / áldjad én lelkem az Urat.
Zsoltár után: Dicsőség… Most és… Alleluja, alleluja, alleluja, dicsőség neked Isten!
Békesség ekténia
Pap: Békességben könyörögjünk az Úrhoz!
Nép: Uram, irgalmazz!
Pap: A mennyei békéért és lelkünk üdvösségéért könyörögjünk az Úrhoz!
Pap: Az egész világ békességéért, Isten szentegyházainak jólétéért és mindnyájunk egyesítéséért könyörögjünk az Úrhoz!
Pap: Ezen szent hajlékért s mindazokért, kik ide hittel, buzgósággal és istenfélelemmel járnak, könyörögjünk az Úrhoz!
Pap: Istenszerető N. püspökünkért, a tisztes áldozópapságért, a Krisztus szerinti segédlő papságért, az egész egyházi rendért és a népért könyörögjünk az Úrhoz!
Pap: Ezen városért (községért), minden városért, községért és vidékért, s az azokban lakó hívekért könyörögjünk az Úrhoz!
Pap: A levegőnek kedvező mérsékletéért, a föld terményeinek bőségéért és békességes időkért könyörögjünk az Úrhoz!
Pap: A hajózókért, utazókért, betegekért, fáradozókért, foglyokért s ezek szabadulásáért könyörögjünk az Úrhoz!
Pap: Hogy mentsen meg minket minden aggódástól, haragtól és szükségtől, könyörögjünk az Úrhoz!
Pap: Oltalmazz. ments meg, könyörülj és őrizz meg minket, Isten, a te kegyelmeddel!
Pap: Legszentebb, legtisztább, legáldottabb dicső királynénkat, az Istenszülő és mindenkorszűz Máriát minden szentekkel együtt említvén, önmagunkat, egymást s egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk!
Nép: Néked, Uram!
Pap: Mert téged illet minden dicsőség, tisztelet és imádás, Atya és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor s örökkön-örökké.
Nép: Ámen.
Uram, tehozzád kiáltok, / hallgass meg engem; / figyelmezz imádságom hangjára, / midőn tehozzád kiáltok; / hallgass meg engem, Uram!
Igazodjék fel az én imádságom, / mint a tömjénfüst a te színed elé; / kezeimnek fölemelése / esti áldozat gyanánt. / Hallgass meg engem, Uram!
Következnek az előverses sztihirák.
Vidd ki a tömlöcből lelkemet, / hogy dicsérjem a te nevedet!
1. hangon
ÖNKÉNTES SZENVEDÉSRE INDULVÁN, Uram, * apostolaidhoz így szóltál útközben: * íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, * és az Emberfiát elárulják, * amint meg van írva felőle. * Jertek tehát, menjünk mi is ővele megtisztult elménkkel, * hogy megfeszíttessünk, * és haljunk meg a földi gyönyöröknek érette, * hogy fel is támadjunk ővele, * és meghalljuk, midőn így kiált: * „Már nem a földi Jeruzsálembe megyek, hogy szenvedjek, * hanem fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, * az én Istenemhez és a ti Istenetekhez, * s titeket is fölviszlek a magasságbeli Jeruzsálembe, * a mennyeknek országába".
Az igazak várnak rám, / míg jót teszel velem.
5. hangon a következők:
KRISZTUS ÜDVÖZÍTŐ SZENVEDÉSEIT elérvén, hívek, * dicsőítsük az ő kimondhatatlan nagy türelmét, * hogy irgalmasságával bennünket is fölemeljen, * kiket a bűnök holtakká tettek, * mint jóságos és emberszerető!
A mélységekből kiáltok, Uram, hozzád. / Uram, hallgasd meg az én szómat!
URUNK, SZENVEDÉSEDHEZ KÖZELEDVE * tanítványaidat bátorítani akartad, * és félrevonva őket, így szóltál hozzájuk: * hogyan felejthettétek el az igéket, * melyeket nektek hajdan mondottam, * mert meg van írva, hogy próféta nem halhat meg Jeruzsálemen kívül. * íme, elérkezett az idő, * melyről nektek szólottam. * Bűnösök kezére adnak át megcsúfolásra, * és azok keresztre feszítenek, * és a sírba helyeznek, * és gyalázatos halottnak számítanak. * De ti bízzatok, mert harmadnap föltámadok, * a bennem hívők örömére, * és az örök életre.
Legyenek füleid figyelmesek / az én könyörgésem szavára.
URAM, GONDVISELÉSED kimondhatatlan titkát * Zebedeus fiainak anyja nem érthette, * mert arra kért téged, * hogy országlásod idején fiainak múlandó királyság tisztségeit ajándékozd. * de te barátaidnak ezek helyett a halál poharát kínáltad, * amely pohárról kijelentetted, * hogy előbb te fogod azt megízlelni, * hogy a bűnöktől bennünket megtisztíts. * Ezért így kiáltunk hozzád: * Lelkünk üdvössége, dicsőség néked!
Ha a vétkeket figyelembe veszed, Uram! Uram, ki állhat meg előtted? / De nálad vagyon a kegyelem.
URAM, TANÍTVÁNYAIDAT ARRA NEVELTED, * hogy csak tökéletes módon gondolkodjanak, * hiszen ezt mondtad nekik: * „Ne legyetek hasonlók a pogányokhoz, * és ne tiporjátok le a gyöngéket! * Ne így legyen köztetek, kik tanítványaim vagytok, * mert én önként szegény lettem. * Aki tehát első köztetek, az legyen a többinek szolgája! * Aki elöljáró, legyen olyan, mint az alattvaló, * aki élen áll, mint az utolsó. * Magam is ezért jöttem el, * hogy megsegítsem a szegény Ádámot, * és váltságul adjam életemet sokakért, * akik ezt kiáltják: dicsőség néked!
És a te törvényedért remélek benned Uram! Remél az én lelkem az ő igéjéért. / Az én lelkem az Úrban bízik.
4. hang.
A GYÜMÖLCSTELENSÉGE MIATT kiszáradt fügefát * intő jelül tekintsük, testvérek, * és Krisztusnak mutassuk be a bűnbánat méltó gyümölcseit, * ki nekünk dús kegyelmet ad!
Dicsőség... Most és... (ugyanazon a hangon):
MÁSODIK ÉVÁRA TALÁLT a kígyó az egyiptomi nőben, * ki Józsefet tetszetős beszéddel csábítgatta; * ez azonban palástját is elhagyva * elfutott a bűn elől, * és ruhátlanul sem szégyenkezett, * amint az első ember sem szégyenkezett bűnbeesése előtt. * Az ő esedezései által. Krisztus, * irgalmazz nekünk!
Sztihirák után a pap menetet tart.
A pap fennhangon: Bölcsesség igazhívők!
A kar énekli az esti hálaéneket
Enyhe világossága, / a szent és boldog, / és halhatatlan / mennyei Atya isteni dicsőségének, / Jézus Krisztus! / Eljövén a Napnak lenyugvásához / és látván az esteli fényt; / áldjuk az Atyát / s a Fiút, és a Szentlélek Istent! / Mert te méltó vagy, / hogy minden időben, / szent hangon énekeljünk tenéked, / Isten fia, / ki éltet adsz a világnak; / miért is ez a világ dicsőít téged.
Pap: Figyelmezzünk! Békesség mindnyájatoknak! Bölcsesség, figyelmezzünk!
A kar az előírt prokiment énekli.
Az olvasmányok előtt: Prokimen (6. hang):
Áldjon meg téged az Úr Sionból, aki a mennyet és földet teremtette!
Elővers: Boldogok mindnyájan, kik az Urat félik.
Kivonulás könyvének olvasása (1,1-20).
Ezek Izrael fiainak nevei, akik bementek Egyiptomba Jákobbal, az apjukkal — mindegyikük a családjával együtt ment oda: Ruben, Simeon, Lévi, Juda, Isszahár, Zebulon és Benjámin, Dán és Naftali, Gád és Aser. József pedig már Egyiptomban tartózkodott. Jákob leszármazottai lélekszám szerint hetvenötén voltak. Meghalt aztán József és minden testvére, és ez az egész nemzedék. Izrael fiai pedig termékenyek voltak, elszaporodtak és meggyarapodtak, sőt olyan erősen elhatalmasodtak, hogy megtelt velük az ország. De aztán más lett az uralkodó Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet. Azt mondta a népének: „Lám, mennyire népes lett Izrael fiainak nemzetsége! Még végtére fölénk kerekedik! Jertek tehát, bánjunk vele okosan, nehogy még inkább megsokasodjék, s amikor majd háború tör ki, netalán ellenségeink számát növelje és így kivonuljon az országból!" Ezért munkafelügyelőket rendelt föléjük, hogy sanyargassák őket a munkáik során, így építették a fáraó megerősített városait, Pitomot és Ramszeszt, valamint Ónt. a Napvárost. De minél inkább megalázták őket. ők annál többen lettek és igen megerősödtek. Meggyűlölték így az egyiptomiakat Izrael fiai. s az egyiptomiak erőszakosan sanyargatták Izrael fiait, és megkeserítették életüket a kemény munkával: az agyagfeldolgozással és téglavetéssel meg különféle mezei munkával, tehát mindenféle kényszermunkával. Egyiptom uralkodója a következő parancsot adta a héberek bábáinak, akik közül az egyiknek Szefora, a másiknak pedig Fua volt a neve: .Amikor a héber asszonyok szülésénél segédkeztek, ha fiúk születik, öljétek meg, és csak ha lány, akkor gondoskodjatok róla!" A bábák azonban istenfélők voltak, esnem hajtották végre Egyiptom uralkodójának a parancsát, hanem életben hagyták a fiúgyermekeket. Magához hívatta ezért az egyiptomi uralkodó a bábákat, és ezt mondta nekik: „Miért jártatok így el, hogy életben hagytátok a fiúgyermekeket?" A bábák pedig ezt felelték a fáraónak: „A héber asszonyok nem olyanok, mint az egyiptomiak, hanem előbb szülnek, még mielőtt a bábák megérkeznének hozzájuk, s akkorra már meg is szültek. Isten ezért jóra fordította a bábák sorsát, a nép pedig egyre csak szaporodott, és igen megerősödött.
Kántor / Nép: Parancsolj Uram!
Prokimen 8. hang (128. zsoltár):
Áldunk titeket az Úr nevében.
Elővers: Ifjúságomtól fogva gyakorta ostromoltak engem.
Pap: Bölcsesség, igazhívők! Krisztus világossága mindenkinek világoskodik!
Felolvasó olvassa a második olvasmány címét.
Példabeszédek könyvének olvasása
Pap: Figyelmezzünk! Következik az olvasmány.
Jób (l, 1-12):
Volt Húsz földjén egy Jób nevű férfi, aki igaz ember, feddhetetlen, igazságos, istenfélő volt, és került minden rosszat. Hét fia és három lánya született, s jószága is volt neki: mégpedig hétezer juha, háromezer tevéje, ötszáz pár ökre, ötszáz szamárkancája és igen sok cselédje. Nagy földbirtokokat művelt meg, úgyhogy ez az ember előkelőbb volt a többi napkeletinél. Fiai eljártak egymáshoz, és nap mint nap vendégséget rendeztek, amelyre meghívták három húgukat is, hogy velük együtt egyenek és igyanak. Amikor aztán befejeződtek a lakoma napjai, Jób elküldött valakit értük, és tisztává tette őket: kora reggel fölkelve áldozatot mutatott be értük a számuknak megfelelően. Egy borjút is feláldozott a lelkűkért bűneik miatt. Mert azt mondta Jób: „Hátha vetkeztek fiaim, és elméjükben rosszat gondolhattak Istenről." így járt el tehát Jób minden egyes napon. S történt egy napon, hogy Isten angyalai eljöttek, hogy megjelenjenek az Úr színe előtt, és a sátán is eljött velük együtt. Az Úr így szólt a sátánhoz: Honnét kerülsz ide? A sátán pedig így felelt az Úrnak: Bejártam a földet, és körbejártam mindent az ég alatt, s íme, most itt vagyok. Az Úr ezt kérdezte tőle: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot, akihez nincs hasonló szerte az egész földön? Hiszen ő feddhetetlen igaz ember, istenfélő, aki minden rosszat kerül. A sátán azonban ezt válaszolta az Úrnak: Talán ok nélkül tiszteli Jób az Urat? Nem te vetted-e körül gondoskodásoddal őt, magát és háztartását és egész környezetét? Megáldottad keze munkáját, és jószágát megsokasítottad a földön. De nyújtsd csak ki a kezedet, és nyúlj hozzá egész vagyonához! Majd meglátod, hogy nem fog-e szemtől szembe áldani." Az Úr erre azt mondta a sátánnak: „Nos, kezedbe adom mindenét, de őt magát ne érintsd!" Erre az eltávozott az Úr elől.
Az olvasmány végén azonnal: A nép letérdel, az olvasó pedig, vagy (ahol csak egy kántor van) a pap az oltárnál, kezdi az éneket:
Igazodjék fől az én imádságom, / mint a tömjénfüst a te színed elé, / kezeimnek fölemelése / esti áldozat gyanánt!
A pap letérdel, a nép föláll és ismétli:
Igazodjék fel...
Pap: Uram, tehozzád kiáltok, hallgass meg engem! Fi-gyelj szavamra, mikor hozzád kiáltok!
Nép: Igazodjék...
Pap: Tégy Uram számra őrizetet és körülvevő ajtókat ajkaimra!
Nép: Igazodjék...
Pap: Ne hagyd szívemet gonosz cselekedetre hajlani, hogy mentegessem bűneimet!
Nép: Igazodjék...
Pap: Igazodjék fől az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé!
Mindnyájan ,fölállnak és éneklik: Kezeimnek fölemelése esti áldozat gyanánt.
. Hogy a szent evangélium... – Békesség mindnyájatoknak – Ev. Mt 98. (Mt 24,3-35).
Az áldozópap vagy a diakónus a kettős ekténiát énekli:
Mondjuk mindnyájan teljes lelkünkből és teljes elménkből, mondjuk:
Uram irgalmazz.
Mindenható Urunk, atyáinknak Istene, kérünk téged, hallgass meg minket és könyörülj.
Uram irgalmazz.
Könyörülj rajtunk, Isten, a te nagy irgalmasságod szerint, kérünk téged, hallgass meg minket és könyörülj.
Uram irgalmazz. Uram irgalmazz. Uram irgalmazz.
A pap vagy a diakónus:
Könyörögjünk még szentséges főpásztorunk N pápáért, istenszerető N. püspökünkért, lelkiatyáinkért s Krisztusban minden atyánkfiáért.
Uram irgalmazz. Uram irgalmazz. Uram irgalmazz.
Könyörögjünk még az itt jelenlévő s tőled nagy és bő kegyelmeket váró népért, a mi jótevőinkért, s minden igazhitű keresztényért.
Uram irgalmazz. Uram irgalmazz. Uram irgalmazz.
Az áldozópap fönnhangon:
Mert irgalmas és emberszerető Isten vagy s téged dicsőítünk, Atya és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor s örökkön-örökké.
Ámen.
A kar folytatólag énekli:
Most az égi erők láthatatlanul velünk szolgálnak; mert a dicsőség királya vonul be. Ím, a szentelt titkos áldozat, angyaloktól körülvétetik. Élő hittel s szeretettel közeledjünk, hogy az örök élet részesei legyünk. Alleluja, alleluja, alleluja.
A kar éneke alatt az áldozópap vagy a diakónus körültömjénezi az oltárt s a szentséget. Az oltárhoz menvén kiterjesztett karokkal mondja:
Ezután történik szótlanul a nagy bemenet, az Úr testének elhelyezése, betakarása, megtömjénezése és három hódolás (metánia).
Teljesítsük esteli könyörgésünket az Úrhoz.
Uram irgalmazz.
A bemutatott és előre megszentelt drága ajándékokért könyörögjünk az Úrhoz.
Uram irgalmazz.
Hogy a mi kegyelmes Istenünk kedves lelki illat gyanánt elfogadván azokat szent, mennyei és szellemi oltárára, küldje le nekünk isteni malasztját és a Szentlélek ajándékát, könyörögjünk az Úrhoz.
Uram irgalmazz.
Hogy mentsen meg minket minden aggódástól, haragtól és szükségtől, könyörögjünk az Úrhoz.
Uram irgalmazz.
Oltalmazz, ments meg, könyörülj, s őrizz meg minket, Isten, a te kegyelmeddel.
Uram irgalmazz.
Hogy ezen egész napot tökéletesen, szentül, békességben és vétek nélkül töltsük el, kérjük az Úrtól.
Add meg Uram.
A békesség angyalát, a hívséges vezetőt, lelkünk és testünk őrzőjét kérjük az Úrtól.
Add meg Uram.
Bűneink és vétségeink bocsánatát és elengedését kérjük az Úrtól.
Add meg Uram.
Jókat és hasznosakat lelkünknek és a világnak békességet kérjünk az Úrtól.
Add meg Uram.
Hogy életünknek hátralevő részét békében és bűnbánatban töltsük, kérjük az Úrtól.
Add meg Uram.
Hogy életünket keresztény módon, gyötrelem és szégyen nélkül végezzük be s hogy Krisztus félelmetes ítélőszéke előtt jó feleletet adjunk, kérjük az Úrtól.
Add meg Uram.
A hitnek egységét s a Szentlélek közöltetését kérvén, önmagunkat, egymást és egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk.
Néked Uram.
Az áldozópap fennhangon:
És méltass minket, Urunk, hogy bizalommal, elítélés nélkül bátorkodjunk téged, mennyei Isten, Atyánknak nevezni és mondani:
Az áldozópap csendesen és szétterjesztett karokkal, a nép énekelve:
Mi Atyánk, ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek. És ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.
Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség, Atya és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor s örökkön-örökké.
Ámen.
Békesség † mindnyájatoknak.
És a te lelkednek.
Az áldozópap vagy a diakónus:
Fejeteket hajtsátok meg az Úrnak.
Néked Uram.
A te egyszülött Fiadnak kegyelme, irgalma és emberszeretete által, kivel áldott vagy, legszentebb, jóságos és elevenítő Lelkeddel együtt, most és mindenkor s örökkön-örökké.
Ámen.
Az áldozópap kézmosás után szétterjesztett karokkal csendes imát mond.
Pap. Figyelmezzünk! Előre megszentelt Szentség a szenteknek.
Nép. Egy a szent, egy az Úr, Jézus Krisztus, az Atyaisten dicsőségére. Ámen.
Hiszem Uram, és vallom, hogy te vagy valóban Krisztus, az élő Istennek Fia, ki a világra jöttél üdvözíteni a bűnösöket, akik között az első én vagyok.
A te titkos vacsorádnak részesévé fogadj ma engem, Isten Fia; mert nem mondom ki ellenségeidnek a titkot, sem csókot nem adok neked, mint Júdás, hanem mint ama gonosztevő, megvallak téged:
Emlékezzél meg rólam, Uram, midőn eljössz a te országodba.
Emlékezzél meg rólam, Uralkodó, midőn eljössz a te országodba.
Emlékezzél meg rólam, Szent, midőn eljössz a te országodba.
Ne váljék, Uram ítéletemre vagy kárhozatomra a te szent titkaidban való részesülés, hanem lelkem és testem meggyógyulására.
Hiszem, Uram és vallom, hogy ez, amiben most részesülök, valóban a te valóságos és legtisztább tested s a te valóságos elevenítő véred. Kérlek, add hogy ezeket méltóan vegyem magamhoz bűneim bocsánatára s az örök életre. Ámen.
Az áldozópap vagy a diakónus:
Közeledjetek.
Nép. Áldom az Urat minden időben. Alleluja.
A nép az áldozási verset énekli:
Ízleljétek és lássátok, mily jó az Úr. Alleluja (Zsolt 33,9).
Következik a hívek áldoztatása. Ennek végeztével az áldozópap csendben visszatér az oltárhoz, ott a kelyhet, diszkoszt s a takarókat kezébe veszi és halk hangon mondja:
Áldott az Isten, ki megvilágosított és megszentelt bennünket...
Azután a hívek felé fordulva és áldást adva:
Öröktől fogva, most és mindenkor s örökkön-örökké.
Ámen.
Nép. Hálát adunk néked, Krisztus Istenünk; mert méltattál minket, hogy részesüljünk a te legtisztább testedben és a bűnök bocsánatára az egész világért kiontott drága véredben, mint üdvözítő gondviselésed szent titkaiban. Alleluja.
Pap. Igazhívők, részesülvén Krisztusnak szent, legtisztább, halhatatlan, mennyei, elevenítő és félelmetes titkaidban, méltóan adjunk hálát az Úrnak.
Uram irgalmazz.
Oltalmazz, ments meg, könyörülj és őrizz meg minket, Isten, a te kegyelmeddel.
Uram irgalmazz.
Ezen egész napnak tökéletes, szent, békességes és vétek nélküli eltöltését kérvén, önmagunkat, egymást s egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk.
Néked Uram.
Pap. Mert te vagy a mi megszentelésünk és téged dicsőítünk, Atya, Fiú és Szentlélek, most és mindenkor s örökkön-örökké.
Ámen.
Az áldozópap vagy a diakónus fennhangon:
Békével távozzunk.
Az Úr nevében.
Könyörögjünk az Úrhoz.
Uram irgalmazz.
Az áldozópap az amboni imát mondja:
Mindenható Uralkodó, ki minden teremtményt bölcsességgel alkottál, ki bennünket a te kimondhatatlan gondviselésed és jóvoltodnál fogva lelkünk és testünk megtisztulására, a szenvedélyek megfékezésére s a feltámadás reményének biztosítására e legszentebb napokba helyeztél, ki negyven nap eltelte után kedves szolgádnak, Mózesnek kőtáblákon isteni kézzel írott törvényeket adtál: add meg nekünk is, óh jóságos, hogy jó harcot harcoljunk, a böjt futását végezzük, a hitet sértetlenül megtartsuk, a láthatatlan szörnyek fejeit összetörjük, a bűnnek legyőzői lehessünk s a szent feltámadást elítélés nélkül elérjük és magasztaljuk. Mert áldott és dicsőített a te legtisztesebb és fölséges neved, Atya és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor s örökkön-örökké.
Ámen.
Áldott legyen az Úr neve mostantól mindörökké.
Áldott legyen az Úr neve mostantól mindörökké.
Áldott legyen az Úr neve mostantól mindörökké.
Pap. Az Úr áldása reátok az ő kegyelmével és emberszeretetével, mindig, most és mindenkor és örökkön-örökké!
Nép. Ámen
Pap: Dicsőség néked, Krisztus Istenünk, a mi reménységünk, dicsőség néked!
Nép: Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, * most és mindenkor s örökkön-örökké! Ámen. Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! * Adj áldást, Uram!
Pap: (Krisztus, igaz Istenünk, az ő legtisztább Anyjának, a testnélküli angyali karoknak, kettős nyelvtudományú Szent Gergely atyánknak és minden szenteinek esedezései által könyörüljön rajtunk és üdvözítsen minket, mint jóságos és emberszerető!
Nép: Ámen.
A te vértanúid, urunk, * nem tagadtak meg téged, * és nem pártoltak el parancsaidtól. * Az ő közbenjárásukra *’ könyörülj rajtunk!