TROPÁROK ÉS KONTÁKOK
A SZENTEK KÖZÖS TISZTELETÉBŐL
Egy prófétának:
Egy prófétának
Konták. 3. hang. Fölvilágosulást nyervén a Lélek által a te tisztaságos tündöklő szíved * a prófétai tehetségnek lett ragyogó tartományává, * mert a jövendőket, mint jelenvalókat jósoltad meg. * Kérünk azért, ó boldog N., * imádd Krisztus Istent érettünk szünet nélkül mint dicsőséges.
Egy apostolnak:
Egy apostolnak
Konták. 8. hang. Tanítványod és barátod * és szereteted utánzója * téged mint istenihletésű, Istennek hirdetett a földkerekség előtt. * Az ő imái által kimentve egyházadat az ellenség kezéből, * őrizd meg népedet * az Istenszülő imái által mint nagyirgalmú.
Több apostolnak:
Több apostolnak
Konták. 2. hang. A bátor és isteni szózatú hithirdetőket, * az apostolok fejeit a mennyei javak élvezetébe és nyugalmába fogadtad be, Urunk, * mert az ő szenvedéseiket és halálukat minden áldozatnál kedvesebben vetted, * ki egyedül ismered a szívek legbensőbb titkait.
Egy főpapnak:
Egy főpapnak
Konták. 2. hang. Krisztus szerelme által megsebeztetve, ó Fölszentelt, * elmédet a Szentlélek szárnyai röpítették, * a szemlélet gyakorlása által a cselekedetig emelkedtél, Istentől ihletett, * és oltárrá lettél az isteni világosság számára.Tropárok és kontákok a szentek közös tiszteletéből
Több főpapnak:
Több főpapnak
Konták. 4. hang. A Krisztushoz méltó főpapokat dicsőítsük ma illően, ó hívek, * az Anyaszentegyház oszlopait és erősségeit, * mert ők hallgattatták el az istentagadók beszédeit * s hirdették mindnyájunknak a legbölcsebb hittételeket, * mindenkor megvilágítván az igazhitű jámborok előtt * a hitnek nagy misztériumait.
Hitvalló főpapnak:
Hitvalló főpapnak
Konták. 2. hang. Önmegtartóztatásban találván kedvedet * és a testi kívánságokat magadból kiölvén * a hitben való gyarapodás példáját mutattad, * s mint a Paradicsomban az élet fája, úgy virágzottál, * isteni bölcsességű Szent N.
Remetének:
Remetének
Konták. 8. hang. Uradnak udvaraiban* találván gyönyörüségedet, * tiszteletreméltó erényeid gyönyörű virágait teremtetted, * és megsokasítottad a pusztában lelki gyermekeidnek számát, * kiket könnyeid hullatásával itattál, * mint az isteni akol nyájának vezére; * azért így kiáltunk föl hozzád: * üdvözlégy N. atya!
Szentéletű atyának
Szentéletű atyának
Konták. 1. hang. Életedet e földön jámborul végezvén, * a Szentlélek tiszta világosságát láttad meg, * amely megvilágosítja mindazokat, * akik téged, ó boldog, hittel tisztelnek. * Azért kérjed
Uralkodódat, világosítsa meg lelkünket, * hogy téged, Szent N. atyánk, * szeretettel magasztalhassunk.
Szentasszonynak és szűznek
Konták. 2. hang. Testedet böjtöléssel gyengítvén * virrasztással és imádsággal közeledtél az Alkotóhoz, * hogy mindnyájan bűnbocsánatot nyerjünk, ó dicsőséges, * mert te a bűnbánat
útját mindnyájunknak bölcsen megmutattad.
Csodatevő ingyenorvosoknak:
Csodatévő ingyenorvosnak
Konták. 8. hang. A gyógyítás kegyadományát bírván, * a betegségekben sínylődőket orvoslásban részesítitek (részesíted), * ó csodatevő Szent N. és N., * látogatásaitok (látogatásod) által pedig megalázzátok (-zod) a varázslók hatalmát, * és a világot csodálattal árasztjátok (árasztod) el.
Vértanúnak:
Vértanúnak
Konták. 1. hang. Krisztus vértanújához esedezünk ma mindnyájan, * mert ő könyörög a mi üdvösségünkért, * és mindnyájan hittel járuljunk elébe, * ő nyújtja felénk a kegyelem karjait, * ő űzi el tőlünk a démonok seregét, * mint a hit őrzője.
Több vértanúnak:
Több vértanúnak
Konták. 4. hang. A vértanúk isteni emlékét teljesítsük ma, hívek, * és énekeljük Krisztust, * öntudatosan kiáltván fel: * Te vagy a vértanúk erősödése!
Fölszentelt vértanúnak:
Fölszentelt vértanúnak
Konták. 4. hang. A hitnek szívedbe fogadott fönnségét * megőrizted Szent N. fölszentelt vértanú, * s nem féltél a kínzóktól mint Krisztus szolgája. * Őrizz meg könyörgéseid által minket is.
Vértanúnőnek:
Vértanúnőnek
Konták. 4. hang. Örvendezéssel szolgál ma minekünk * a te küzdelmeidnek ünnepe, ó győzelmes, * melyet magasztalva dicsőítjük * a magasságban lakozó Krisztust.Ünnepek tropárja és kontákja
.