Éjféli istenszolgálat hétköznapon

Végezzük hétköznapokon, péntek és szombat este kivételével.

A pap a zárt királyi ajtó előtt, epitrachelionba öltözve a szokásos áldásmondással kezdi: „Áldott a mi Istenünk, öröktől fogva”. A jelenlevők ámennel felelnek és megkezdik a szokásos kezdet imádságait. Az imádságra való háromszoros „Jertek imádjuk Krisztust” felhívás után a bűnbánat kinyilvánításával kezdjük az istentiszteletet. Elmondjuk az 50. zsoltárt, amellyel kifejezzük, hogy a bűnbánatra mindenkinek és mindig szüksége van, ugyancsak az Isten részéről jövő megbocsátásra is: „Könyörülj rajtam Isten, a te nagy irgalmasságod szerint!”

A bűnbánati zsoltár után a hosszú alfabetikus zsoltár imádkozása következik: „Boldogok, akiknek útjuk feddhetetlen, akik az Úr törvényében járnak”. Így kezdjük a 118. zsoltár verseit. 176 versben különféle megszólításokkal illetjük Istent, és különféle ígéreteket mondva merül el Isten törvényének szemlélésébe az imádkozó: „Szívembe rejtem beszédeidet, hogy ne vétkezzem ellened… bizonyságaid útjában gyönyörködtem… bizonyságaidhoz ragaszkodom Uram… oktass engem Uram, törvényed útjára… parancsaidról elmélkedem, mert szeretem őket… éjfélkor is felkelek, hogy hálát adjak neked igazságos ítéleteidért…”. Hosszan lehetne még sorolni és idézni a ragaszkodó, álmélkodó kijelentéseket. Hűség, buzgóság, szeretet, készség az Úr szolgálatában! Ez a tartalma a hosszú, kifejezéseiben szokatlanul gazdag, lényegét tekintve megható gondolatsorozatnak, ami az egész zsoltárt alkotja. A legkülönfélébb formában fejezik ki és ismétlik azt az egy gondolatot, a törekvést arra, hogy teljesítse az imádkozó Isten akaratát. A zsoltárt imádkozó keresztény ezzel szinte megadja a röviddel ezelőtt megkezdődött új nap programját: Isten akaratát cselekedni.

Az Isten iránti szeretetnek a zsoltáros iránti megvallását természetszerűleg követi az igaz hit megvallása, amikor az istentiszteleten a Szentháromság rövid dicsőítése után elimádkozzuk a Hitvallást.

A Háromszorszent, Miatyánk és a befejező fennhang után következnek azok a sokatmondó tropárok, amelyeket az Úr példabeszédére alapozva írtak meg: „Íme a vőlegény jő éjfélkor, és boldog a szolga kit virrasztva és ismét méltatlan kit restelkedve talál, vigyázz ó én lelkem”.

Dicsőség. „Arra a félelmetes napra gondolva, ébredj fel én lelkem”, buzdítva a virrasztásra, és arra, hogy készüljön fel a Vőlegény jövetelére, hogy olajjal, vagyis kegyelemmel ellátva találkozhasson Krisztussal az Ő eljövetelének napján. Hozzátartozik tehát a következő nap programjához, hogy a jócselekedetek olajából minél többet szerezzünk. A tropárok szokásosan istenszülői énekkel fejeződnek be.

A 40-szer elmondott „Uram irgalmazz” után következik a minden imaórán azonos szövegű papi ima: „Ki minden időben és minden órában”, hiszen azok a lelki-testi javak, melyeket benne kérünk, a nap folyamán bármelyik időben hasznosak és szükségesek. A papi áldás szövege: „Könyörüljön rajtunk az Isten… derítse föl reánk az Ő orcáját…”, azaz mutassa meg nekünk az új napon is jóságát és irgalmát.

Az istentisztelet e részének záróimája a III. imaórából ismerős: „Mindeneket fenntartó, Uralkodó Atyaisten”.

Szeptember 22.-től Virágvasárnapig, azaz a téli időben, amikor az éjszaka hosszabb, két imádságot mondunk még el a reggeli istentisztelet papi imáiból. „Mindenható Urunk, mennyei erők és minden test Istene”, és kitárt kezekkel: „Áldalak téged fönséges Isten”. Szép kérései között ezeket is találjuk: „Tégy a te drága Szentlelked templomává… add, hogy az életnek minden éjszakáját éber szívvel, virrasztó elmével töltsük el… világosítsd meg értelmünket és szemünket… s nyisd meg ajkunkat, hogy beteljen dicséreteddel”.

A „Jertek imádjuk” háromszoros felszólításával áttérünk az istentisztelet második részére. Felépítése valamennyiben hasonlít az óraközi istentiszteletre. Imádságos részében a halottakról történik bőséges megemlékezés.

A 120. zsoltár: „Szemeimet a hegyre emelem…” szerzője arra buzdítja az imádkozót, hogy bízzék az Úrban az élet minden körülményei között, mert ha az Úr az ember őrzője, ő megőriz éjjel-nappal, jártában keltében, most és mindörökre. Ez is szép biztatás abban a néhány percben, ami az új nap kezdete óta már eltelt. Ennek a gondolatnak jegyében bátran nézhet az új nap elé az Istenben bízó hívő.

A rövid 133. zsoltár: „Íme, most áldjátok az Urat”, nagy felhívás arra, hogy még éjjel is emelje fel az Úr szolgálja kezét az ég felé, hogy áldást mondjon az Úrra.

A Szentháromság kis doxológiával való dicsőítése után a Háromszorszent, Miatyánk, és papi fennhangja következik. Ezt követi egy tropár-sorozat: „Emlékezzél meg Urunk szolgáidról, és bocsásd meg nekik, amit életükben vétettek… Mélységes bölcsességgel mindeneket intéző egyetlen Teremtőnk, nyugtasd meg a te elhunyt szolgáidnak lelkét…”. Dicsőség. „Szenteiddel nyugtasd meg Krisztus a te szolgáid lelkét”. Most és. „Áldunk téged összes nemzedékek Istenszülő Szűz”.

A tropárok után a halottakért való papi ima következik: „Emlékezzél meg Uram, az örök életre való feltámadás reményében elhunyt atyáinkról, bocsásd meg minden vétküket… helyezd el őket a világosság helyén… ajándékozd nekik országodat… tedd őket részeseivé a végnélküli örök életnek”.

Az imádság befejezése után kis doxológia, „Uram irgalmazz” 3-szor, áldáskérés, és az áldozópap kis elbocsátója fejezi be az istentiszteletet. A végén történik a bocsánatkérés és a rövid felhívásokkal történő megemlékezések sorozata.