Izajás a legellentmondásosabb próféta, aki úgy tűnik, hogy az utolsó dolgokat látja először, és az első dolgokat utolsóként
Néha a legmélyebb igazságok a talányokban derülnek ki a legjobban. Ez látható abból, ahogyan Jézus sok mély tartalmú igazságot tanít a példázatoknak nevezett rejtélyes kitalált történeteken keresztül. Ez abból is látszik, ahogy Jézus a önellentmondásként ismert talányokkal zárja példázatait. Vegyük például a szőlőben dolgozó munkásokról szóló példabeszédet, amely a paradoxonok legzavaróbb ellentétével végződik: „Az utolsók lesznek elsők, és az elsők lesznek utolsók.”
A paradoxon egy látszólagos ellentmondás, amely arra késztet bennünket, hogy a dolgokat új megvilágításban vagy új szemszögből lássuk. Ezért mondja G. K. Chesterton, hogy fejre kell állnunk, hogy frissen lássuk azokat a dolgokat, amelyeket korábban természetesnek vettünk. Ebben a paradox megvilágításban kell látnunk Izajás prófétát. Fejen kell állnunk, hogy tisztán lássuk őt.
Ez azért van, mert Izajás a legparadoxabb próféta, aki úgy tűnik, hogy az utolsó dolgokat látja először, és az első dolgokat utoljára. Leginkább a Krisztusról mint szenvedő szolgáról szóló próféciáiról ismert. Arról a Messiásról szól, aki életét adja népe megváltásáért. Ő a keresztre feszítés prófétája. Ő az apokalipszis végső eseményeinek prófétája is, mely utóbbiak ihlették Szent János evangélistát a Jelenések könyvének megírására.
És mégis, Izajás Krisztus haláláról szóló próféciái közepette megszólal az a halk hang, amely Krisztus születésének jeles hírét suttogja. És Izajás második eljövetelről szóló próféciáinak trombitaszói és a Végső Ítélet világvégét hirdető énekhangja közben a mennyei többszólamú kórus hirdeti, hogy gyermek születik. „Ezért maga az Úr ad neked jelet” – mondja Izajás próféta, több mint 700 évvel Krisztus születése előtt. "Íme, egy szűz fogan fogan, fiút szül, és nevét Emmánuelnek fogja hívni." (Iz 7,14)
Fordította és átdolgozta: Iván Gábor
