A dikérion és a trikérion a bizánci püspök áldásra szolgáló gyertyái. Görög nevük a kettes (kettős) és hármas gyertyatartóként fordítható.
Ezekkel áldja meg a püspök, metropolita vagy pátriárka a híveket a püspöki szertartások alkalmával. A kettős gyertya Krisztus isteni és emberi természetét szimbolizálja, a hármas gyertya pedig a három isteni személyt az Atyát a Fiút és a Szentlelket.
Szártmazása a birodalmi szertartásokból
A mai két püspöki gyertya különféle olyan gyertyák szerepét tölti be, amelyket bizánci birodalmi szertartásokon használtak, innen származik történeti eredetük. A császárok előtt hordozott gyertyákról, amelyek a római kor óta császári jelképek voltak, sok-sok feljegyzés létezik mind császári, mind püspöki körmenetek esetében a Bizánci Birodalomban. A X. századi Ceremóniák könyvében említik a körmeneti gyertyákat, (τὰ μανουαλλο). ὰλιτανικια κηρία), amelyet akkor hordoztak elöl, amikor a császár részt vett a rendes liturgiákon. A császári szertartáson az áhítat vagy az imádság kifejezésére szolgáló gyertyák is szerepeltek (κηρία τῆςπροσευχῆς): a pátriárka köszöntése előtt mind a rendes, mind a rendkívüli liturgia elején az uralkodó meggyújtotta gyertyákat, majd imádkozott és meghajolt a kereszt és az evangélium előtt.
Amikor a császár megáldotta az embereket, a nép ezt kiáltotta: "Ἅγιος, Ἅγιος, Ἅγιος, Ἅγιος". Ekkor a császári énekesek kiáltották: „Πολλά, πολλά, πολλά”, és a nép ezt válaszolta: „Πολλά ἔτη εἰς πολλά”. Bár az idézett szöveg nem tesz említést gyertyákról, nyilvánvaló a feltűnő hasonlóság a császári szertartás és a püspök háromirányú népáldása között a modern Püspöki szolgálatban.
Korai liturgikus emlékek
A „hármas gyertyatartókkal” kapcsolatos feljegyzések nem ritkák a korai időszak bizánci irodalmában, Sztudita Szent Tivadar (†826) "A lámpákhoz" című írásában utal a hármas gyertyatartókra. De a feljegyzések nem árulnak el semmit arról, hogy ezeket a gyertyákat a püspöki szolgálatban használták-e, és hogyan. A különféle típusú hierarchikus hármas gyertyatartók legkorábbi liturgikus bizonyítéka a X. századi Nagytemplom tipikonja, amelyben a pátriárkát a Szent Szófiába való belépéskor vagy három "μανουάλια" (gyertyatartó), vagy csak a "μανουαά-α" kíséri, de utóbbiak számát nem írja.
Ám arról nincs feljegyzés, hogy ezekkel a gyertyákkal bármit is megáldottak volna. Sőt, a „három manualia” nyilvánvalóan különálló gyertyatartókhoz tartozott, talán nem ugyanaz, mint a körmeneti „kereszt, két gyertya és egy lámpa”, amelyet a jeruzsálemi pátriárka előtt vittek a 10. századi rítusú Codex Jerusalem Stavrou 43 szerint (1122). Az idézett történeti emlék a trikérion "három gyertyájának" szimbolikájáról is tanúskodik, bár nem annak modern formájáról. Az általunk ismert püspöki szolgálatok közül a legkorábbi, amelyben a gyertyákkal való áldás említésre kerül, a XI. század végi Apostolok Cselekedetei 104 (Drezda 1080 körül), amelyben a pátriárka belép a Szent Szófia nagy keresztelőkápolnájába a keresztelési szertartás alatt, és a tömjénezés befejezése után gyertyákkal ad áldást.
A Baha által szerkesztett, XI. századi arab püspöki szerkönyvben a hierarcha egyértelműen „három gyertyával” áldja meg a szentélyt a kis bemenet után három oldalon, de az apostol felolvasása előtt, a trónra lépés után nem gyertyával áldja meg az embereket, hanem kereszttel. Ezért a XI. és XII. század idézett forrásaiban a szentélyek gyertyákkal való „megemlékezése” vagy „megáldása” áhítatnak vagy imádságnak minősíthető, mivel elsősorban a szentélyre irányul...
Dikérion és trikérion mint eszközpár
Bár a dikériont és a trikériont is használják a XIV-XV. század görög hierarchikus követői, a hierarcha külön-külön használja őket, és nem együtt, mint a modern időkben ismert esetekben. Demetrios Gemistos püspöki diataxisa (részletes liturgikus szabályrendszere) (1386), valamint Szkitai Szent Andrásé (XV. század) és a püspöki szertartást leíró Tesszalonikai Szent Simeoné (+1429), tartalmazzák az evangélium dikérionnal, majd trikérionnal való püspöki megáldását a kis bemenet után. A Gemistos-ban a kisbemenet után a püspök dikérionnal áldja meg az evangéliumot, trikérionnal pedig ismét megáldja az evangéliumot a Háromszorszent éneklése közben. Szkítiai Szent András püspöki szerkönyvében a hierarcha a kisbemenet után dikérionnal áldja meg az oltárt, majd a Háromszorszent alatt trikérionnal áldja meg az evangéliumot.
Tesszalonikai Szent Simeon szintén beszél az az evangélium dikérionnal való püspöki megáldásáról a kisbemenet után, majd a trikérionnal való áldásról a Háromszorszent „Dicsőség az Atyának...” éneklése közben.
Simeon azt is megemlíti, hogy a püspök imádkozik, "hogy élő szőlőként kerüljön vissza" (ὡς ἀς ἀμπελον ζῶσαν), ami feltehetően a szőlő imájára utal, de még mindig nem világos, hogy a püspök mikor olvassa el. Szent Simeon egyértelműen beszél a gyertyák számának szimbolikus jelentéséről a dikérionban és a trikérionban, megjegyezve, hogy ezekkel pecsételi meg az evangéliumot – először dikérionnal, majd trikérionnal, „mert a Szentháromságnak három személye és egy lényege van. És az evangélium a megtestesülés kettős természetéről szóló tudás fényével ragyog, az egyetlen a Szentháromságból, mint világosság a világon."
