CSODATEVŐ INGYENORVOSOKNAK
URAM, TEHOZZÁD UTÁN
4. hang. Dallam: Mint az igazságnak…
Mint a Szentlélek vizeivel megáradt patakok, * az Istenről nevezett teremtményeket * nyilvánosan elárasztva, felüdítették, * és a gyógyítás dicsőséges ajándékai által * a lélekemésztő szenvedélyeket kiszárítottátok, * betegségeket gyógyítottatok, * a gonosz lelkeket kiűztétek, * Istentől ihletett ingyenesek, * kik lelkünkért imádkozzatok.
A háborgó szenvedélyeket legyőzvén, ó szentek, * lelketek erejével, * és Krisztustól a gyógyítás hatalmával felruháztatva, * az embereknek és barmoknak egészséget szereztetek. * Azért a ti szent és tündöklő ünnepségeteket * teljesítve, kérünk, * szerezzetek megtisztulást a mi lelkünknek.
Szent templomaitok * tündöklőknek és üdvözítőknek mutatkoznak, * mint maga a mennyország, * csodáitok pedig csillagokként ragyognak, * a gyógyító tehetség pedig mint a napfény ragyog bennetek, * boldog N. és dicső N. * Istennek hűséges szolgái, * kik a mi lelkünkért imádkozzatok.
Dicsőség. 8. hang.
Ki ne csodálná, ki ne dicsőítené, * ki ne énekelné hittel a bölcs és szent ingyenorvosok csodáit? mert ők, mint szentek, * minden hozzájuk folyamodónak * hitük szerint árasztották ki az orvoslás kincseit; * sőt drága szent ereklyéik is a gyógyulás kegyelmeit árasztják. * ó szentek ketteje, ó drága fejek, * ó Istentől ajándékozott kegyelem és bölcsesség. * — Kérjük azért énekekben a jótevő Istent, * ki nekünk a gyógyítás * ilyen ajándékait mutatja.
Vagy: Dicsőség. Most és. 8. hang.
Gondolataim tisztátalanok, * ajkaim csalárdok, * cselekedeteim gonoszok; * ó mit tegyek? * — hogyan lépjek az ítélő Bíró elé? * Boldogságos Szűz, * imádd a te Fiadat, a mi teremtő Urunkat, * hogy töredelmességre hajlítsa lelkemet, * mint egyetlen irgalmas.
Vagy: fájd. isz. 6. hang.:
Íme, most már látom: * mint megmondatott nekem egykor, * tőr járta át szívemet, gyermekem, * midőn így látlak, téged, minden fiak legékesebbjét, * gonosztevőkkel önként keresztre feszítve * és mint gonoszt eltörölve, Krisztusom!
ELÖVERSES SZTIHIRÁK
1. hang. Minta: A mennyei rendeknek.
Mint Krisztus nyomdokain fakadó * patakjai, a dicsőségnek, * a halhatatlanság forrásaiként jelentetek meg mindnyájunk előtt, * a testi-lelki gyógyulás édes áradatát árasztván el, * midőn Krisztusért a saját véretek árját kiontottátok.
Elővers. 2. hang. Az igaz, mint a pálmafa virágzik, növekedni fog, mint a Libánon cédrusa.
Jertek, hívek karai, köszöntsük N.-t és N-et, * a kegyelem közvetítőit és a kérelmezők gyógyítóit, * kik sokféleképpen nyújtottak orvoslást mindenkinek, * azért mint tündöklő csillagokat, magasztaljuk őket, * kik a mi lelkünkért imádkoznak.
Elővers. 8. hang. Kik az Úr házában vannak ültetve, a mi Istenünk háza torná-caiban virágozni fognak.
Lelki betegségeinket gyógyító vértanúpár * jelenik meg ma előttünk, a csoda-tevő N. és N., * amaz angyali életet kedvelve, * mindhalálig magánybavonultan élt, * s vértanúi vére ontásával dicsőítette Krisztust, * emez mint küzdő bajnok, * a mennyei hadseregbe íratott be. * De még emlékükben is gyógyulást ajándékoznak a hittel hozzájuk folyamodóknak * s imádkoznak a mi lelkünkért.
Dicsőség. 6. hang. Mintadallam.
Minden reményüket * a mennyeiekbe helyezvén a szentek, * ellophatatlan kincseket gyűjtöttek maguknak, * és az evangélium szerint * arannyal és ezüsttel nem terhelvén magukat, * a betegeknek az orvoslást * ingyen vevén ingyen is adják,* jótéteményekkel árasztván el embereket és állatokat, * hogy mindenek által Krisztust szolgálva * bizalommal könyöröghessenek a mi lelkünkért.
A szent liturgián
Tropár. 8. hang.
Csodatevő ingyenes orvosok, * Szent N. és Szent N., * tekintsetek a mi erőtlenségeinkre * és adjatok gyógyulást; * ingyen vettétek, ingyen adjátok nekünk.
Konták. 8. hang.
A gyógyítás kegyelemadományát bírván, * a betegségekben sínylődőt orvoslásban részesíted (részesítitek), * csodatevő Szent N. (és N.,) * látogatásaid (-itok) által pedig megalázod (alázzátok) a varázslók hatalmát * és a világot csodálattal árasztod (árasztjátok) el.
Prokimen. 4. hang. A szentekhez, kik az ő földén vannak, irányozta csodálatosan minden hajlandóságomat.
Áldozási vers. Örök emlékezetben lesz az igaz s nem fél gonosz hírhallástól. Alleluja.