Fölmentés borra és olajra.
ELŐZŐ ALKONYATI NAGY ZSOLOZSMÁN
TYPIKON. Ha vasárnapra esik, Szent Kornél tiszteletét más alkalmas napra kell. áttenni.
URAM TEHOZZÁD UTÁN. Hat sztihirát veszünk: 3 a szentelésé, 3 a fölszentelt vértanúé. (Ez utóbbi a közösből.)
A templomszentelés sztihirái, 6. hang.
Ősi törvény a templomszentelés megünneplése * és helyes annak megtartása, * még inkább újaknak megtisztelése a fölavatással, * hiszen mint Izaiás mondja: * Istennek szentelik a, szigeteket! * És ezt a pogányokból alakult egyházra kell értenünk, * mely most biztos és szilárd szervezetet nyert Istentől * Ünnepeljük azért mi is lélekben * a fölszentelés jeles ünnepét!
Újuljatok meg testvéreim, * tegyétek le az ó embert * és járjatok az élet újságában, * lerázván magatokról a halál minden bilincsét! * Fegyelmezzük összes tagjainkat, * utáljuk meg a' gonoszság fájának minden gyümölcsét! * És amaz ősi ízlelésre is csak azért gondoljunk, * hogy előle menekülhessünk! Így újul meg az ember, * így üljük méltón a fölszentelés. napját.
Az erősség, oszlopává tetted egyházadat. * Krisztus, örök Ige, * hiszen a hit sziklájára építetted föl, * azért örökre megingathatatlan marad, * mert a te birtokod. * és az utóbbi időkben érte lettél emberré változatlanul; * azért neked hálát adva énekeljük, mondván: * Te voltál királyunk örök óta, * te is maradsz mindörökké, * dicsőség néked!
3 sztihira és Dicsőség Szent Kornél fölszentelt vértanúnak
MOST És az előünnepnek, 6. hang.
Ma előtűnik a Keresztfa, * ma a zsidók népe elenyészik, * a királyok ma hit által fölvilágosulást nyernek, * — Ádám a fa alatt bukott el, * most pedig a démonok remegnek a fától: * mindenható Üdvözítőnk, dicsőség néked!
Menet.
Napi Prokimen.
Olvasmányok: 1Kir 8,22-23.27-30; Péld 3,19‑34; Péld 9,1‑11
ELŐVERSES SZTIHIRÁK.
5. hang. Saját dallam.
ÜDVÖZLÉGY életadó Kereszt, * a vallásosság legyőzhetetlen fegyvere, * a paradicsom ajtaja, * a hívek erőssége; * az Egyház védfala, * mellyel megtöretett az átok és megsemmisíttetett, * és legyőzetett a halál hatalma, * és felemelkedtünk a földről az égbe; * győzhetetlen fegyver, * az ördögök ellenfele, * a vértanúk dicsősége, * a szentek valódi helyeslése, * az üdvösség révpartja, * ajándékozz a világnak gazdag kegyelmet!
Elövers. Magasztaljátok a mi Urunkat, Istenünket és boruljatok le lábai zsámolya előtt, mert ő szent.
Üdvözlégy Urunk Keresztje, * mellyel az emberiség feloldoztatott az átoktól; * mert te vagy az öröm jelvénye, * elűzvén tőlünk a te felmagasztalásodban a mi ellenségeinket; * a királyok hatalma, * az igazak erőssége, * a papok ékessége, * melynek jelzése által a gonosztól megszabadítasz, * az erő vesszeje, mellyel kormányoztatunk, * a béke fegyvere, * melyet félelemmel vesznek körül az angyalok * Krisztus isteni dicsősége, * mely által ad a világnak gazdag kegyelmet.
Elövers. Isten a mi királyunk öröktőlfogva, szabadulást szerzett a föld közepett.
Üdvözlégy vakok oktatója, * a betegek orvosa, * minden halottak föltámadása, * drága Kereszt, mely felemelt bennünket a romlásból, * mellyel feloldatott az átok * és kivirágzott az enyészhetetlenség * és mi földiek malasztban részesültünk, és az ördög végkép megtöretett. * Ma látván, főpapi kéz által, * a te felmagasztalásodat, * dicsőítjük az általad fölemelkedett üdvözítőt * és néked hódolunk, * merítvén belőled gazdag kegyelmet.
DICSŐSÉG a szentelésnek, 2. hang.
Föltámadásod drága templomának fölszentelését ünnepélvén, * dicsőítünk téged, ki azt megszentelted, * és önmagában tökéletes kegyelmeddel tökéletessé tetted * s a híveknek benne bemutatott * titokzatos szent áldozataival ékesítetted, * és szolgád kezéből a tisztaságos, * vérontás nélkül való áldozatot elfogadván, * mindazoknak, kik neked azt illő módon mutatják be, * bűnbocsánatot adsz és gazdag kegyelmet.
MOST ÉS. Az előünnepnek.
A földbe rejtett isteni kincs, * az Életadónak Keresztje, * az égen jelent meg az istenfélő királynak, * és fölírással világosította föl az ellenség fölött való győzelméről. — Ő pedig örömteljes hittel és szeretettel, * a látomások fönségéig istenileg fölemeltetvén, * sietve hozatta elő azt a föld mélyéből, * a világ megváltására, * s a mi lelkünk üdvösségére.
TROPAR a templomszentelésnek, 4. hang.
Mint a magasságbeli erősségnek fönségét * mutasd meg, Urunk, dicsőséged alant levő hajlékának ékességét is, * és erősítsd meg ezt mindörökre, * s fogadd el benne folytonosan eléd terjesztendő kérelmeinket, * az Istenszülőnek imái által, * mindnyájunk élete és föltámadása!
DM:. Az előünnepnek, 2. hang.
Kegyességed életadó Keresztjét, * melyet nekünk, méltatlanoknak, ajándékoztál, * imáinkban neked ajánljuk föl, Urunk, * tartsd meg uralkodónkat és népedet, * mely az Istenszülő imái által hozzád folyamodik, * ó egyetlen emberszerető.
A REGGELI ZSOLOZSMÁN.
TROPAR a templomszentelésnek, 4. hang.
Mint a magasságbeli erősségnek fönségét * mutasd meg, Urunk, dicsőséged alant levő hajlékának ékességét is, * és erősítsd meg ezt mindörökre, * s fogadd el benne folytonosan eléd terjesztendő kérelmeinket, * az Istenszülőnek imái által, * mindnyájunk élete és föltámadása!
DM:. Az előünnepnek, 2. hang.
Kegyességed életadó Keresztjét, * melyet nekünk, méltatlanoknak, ajándékoztál, * imáinkban neked ajánljuk föl, Urunk, * tartsd meg uralkodónkat és népedet, * mely az Istenszülő imái által hozzád folyamodik, * ó egyetlen emberszerető.
Az első sztichológia után kathizmálion, 4. h. Mintája: Hamar előzz.
Krisztus eljövetelével mindenek megvilágosíttattak, * Isten Lelke által a világ megújult., * és a lelkek megszentellettek, * mert most házat építtetek az Úr dicsőségére. * Ott szenteli meg a hívek szívét is * Krisztus, a mi Istenünk, a világ üdvösségére.
Dicsőség. Most és. Ugyanaz.
A. II. sztichológia után ugyanazon hang és mintára.
Ránk virradt a templomszentelés ünnepe, hívek. * mely Krisztus választottainak azt parancsolja, * hogy teljesen megújulva, * derűs arccal és szívünk mélyéből fakadó himnuszokkal * híven magasztaljuk öt; * mint Megváltónkat, ki bennünket megújított.
Dicsőség. Most és. Ugyanez.
Sokirgalmú, magasztalás és evangélium nincs.
KÁNON a. templomszentelésnek.
A Vörös-tenger mélységét. (A 4. hangból.)
A III. óda után a kereszt kontákja, a VI. után a szentelésé.
Fényének helyett a kathiználiont ismételhetjük.
A dicséretekre 6 sztihirát veszünk a szentelésnek. (Vehetjük a vecsernyéből, ismételve.)
Nagy doxologia.
Tropár a szentelésnek.
DM: az előünnepnek.
A SZENT LITURGIÁN.
TROPAR a templomszentelésnek, 4. hang.
Mint a magasságbeli erősségnek fönségét * mutasd meg, Urunk, dicsőséged alant levő hajlékának ékességét is, * és erősítsd meg ezt mindörökre, * s fogadd el benne folytonosan eléd terjesztendő kérelmeinket, * az Istenszülőnek imái által, * mindnyájunk élete és föltámadása!
Az előünnepnek, 2. hang.
Kegyességed életadó Keresztjét, * melyet nekünk, méltatlanoknak, ajándékoztál, * imáinkban neked ajánljuk föl, Urunk, * tartsd meg uralkodónkat és népedet, * mely az Istenszülő imái által hozzád folyamodik, * ó egyetlen emberszerető.
KONTÁK a templomszentelésnek, 4. hang.
Mint a tündöklő égboltozat; * olyannak tűnik föl a te templomod, * melyben minden hívő világosságot nyer. * Benne állva énekeljük: * Erősítsd meg Urunk e hajlékot!
KONTÁK az előünnepnek, 8. hang.
Ma a föld mélyéből napfényre került a Kereszt, * és főpapi karok a templomban tisztelettel fölemelik, * a földkerekség félelemmel és hódolattal csókolja; * üdvözíts, Urunk, általa!
PROKIMEN, 4. hang. — 92. zs. — A te házadat szentség 'illeti, Uram, örök időkre.
Vers. Az Úr országot, ékességbe öltözött, erősségbe öltözött az Úr és felövezte magát.
ALLELUJA, 1. hang. 86. zs.
Az ő alapjai a szent hegyeken vannak. Alleluja!
Vers. Dicsőséges dolgok mondattak felőled Isten városa.
ÁLD. VERS. Uram, szeretem a te házad ékességét és a te dicsőséged lakhelyét. Alleluja!