Nagyböjt III. kedd hajnali szolgálatán
A pap a szentélyt csendben megtömjénezi, majd a királyi ajtó előtt énekli:
Dicsőség a szent, egyvalóságú, elevenítő és feloszthatatlan Háromságnak, mindig, most és mindenkor és örökkön-örökké. Ámen.
Hexapszalmosz, nagy ekténia, utána „Isten az Úr…” helyett „Alleluja”, majd pedig:
Tropárok, 6. hang
Félve vesznek körül a kerubok, * s remegve állnak eléd a szeráfok, * el nem hallgató hangon zengik a háromszorszent éneket. * Velük együtt mi bűnösök is hangoztatjuk: * Szent, szent, szent vagy, Istenünk *’ Előhírnöködnek közbenjárása által, s üdvözíts engem, Uram!
Dicsőség…
Testetlen ajkakkal, * el nem hallgató dicsőítéssel * zengik neked, Istenünk, a hatszárnyúak * a háromszorszent éneket. * E földön pedig mi * méltatlan ajkunkkal * zengjük neked a dicséretet: * Szent, Szent, Szent vagy, Istenünk, *’ összes szentjeidnek imái által irgalmazz nekünk!
Most és…
A hármas egységű istenséget * keveredés nélküli egységben * az angyalok énekével dicsőítsük, * és ezt hangoztassuk: * Szent, szent, szent vagy, Istenünk, *’ az Istenszülő imái által irgalmazz nekünk!
Az 1. zsoltárcsoport (10. kathizma - 70-76. zsoltár -) után kathizmálion, 6. hang
Add meg nekem, Uram, a bölcs szüzek éberségét, * hadd tündököljön lelkem lámpása * a te irgalmad olajával, *’ hogy az alleluját angyalaiddal zenghessem neked.
Elővers: Uram, ne felindulásodban feddj meg, * és haragodban se büntess meg engem!
Könyörülj rajtunk, Urunk, könyörülj rajtunk, * mert mentségünkre nem lévén szavunk, * ezen könyörgést mint Uralkodónak, * mi bűnös szolgáid, * neked ajánljuk, *’ könyörülj rajtunk.
Dicsőség… most és…
Az irgalom ajtaját nyisd meg nekünk, * áldott Istenszülő Szűz, * kik benned remélünk, * el ne tévedjünk, * de szabaduljunk általad a bajoktól, *’ mert te vagy a keresztény nép üdvössége.
A 2. zsoltárcsoport (11. kathizma - 77-84. zsoltár -) után kathizmálion, 1. hang
Böjttel és könyörgö imákkal tisztítsuk meg magunkat, * és a szegényekről gondoskodva szolgáljuk Istent! * Fohászkodjunk, és buzgón bánkódjunk, * amíg van még időnk a megtérésre, * hogy megszabaduljunk a kárhozat tüzében való örök sírástól. * Zengjünk dicsőítő éneket Krisztusnak, * ki bűnbánatot rendelt minden ember számára, *’ aki őszinte elhatározással megtér.
Dicsőség… most és…
Istentől megáldott kezedet, legszentebb Szűz, * mellyel jóságosan megtestesült Teremtődet fogtad, * tárd ki most felé, és esedezzél hozzá, * hogy mentsen meg minket a kísértésektől, szenvedélyektől és veszélyektől. * Mi pedig szeretettel magasztalunk téged, * és ezt hangoztatjuk néked: * Dicsőség a benned lakást vevőnek! * Dicsőség a tőled megszületettnek! *’ Dicsőség a te szülésed révén hozzánk jött Szabadítónak!
A 3. zsoltárcsoport (12. kathizma - 85-90. zsoltár -) után kathizmálion, 3. hang
Vigadjunk böjtöléssel, és szent énekkel ujjongjunk, * mert imáinkból minden szenvedély ellen erőt merítünk. * Győzzük le Beliár kelepcéit, * hangoztassuk mindnyájan együtt Krisztusnak: * Méltass minket szent kereszted szemlélésére, *’ mert nálad van az irgalom és a nagy kegyelem!
Dicsőség… most és…
Isten boldog jegyese és Szülőanyja! * Gyógyítsd meg az én gyengélkedő lelkemet; ** mert a vétkek szörnyen ellepték, * azért szívből fohászkodva hozzád esdeklek; * fogadj el sok vétkem ellenére, Tisztaságos, ** hogy bátran kiálthassam neked: *’ Üdvözlégy, Isten hajléka!
50. zsoltár, majd pedig az „Üdvözítsd…” ekténia.
KÁNON:
II. ÓDA.
Szt. Tivadar három ódás kánonja: 3. hang. Lássátok…
Lássátok, lássátok, hogy én vagyok az Isten, aki üdvösség forrását fakasztottam számotokra! Emberek, az önmegtagadás által mindnyájan meríthettek abból!
Lássátok, lássátok, hogy én vagyok az, aki a megszentelődés alkalmául jelöltem ki nektek lelki gyönyörűségetekre a böjtölés idejét!
Dicsőség…
Dicsőítsük a Háromságot, imádjuk az Egységet, a kezdet nélküli Atyának kezdet nélküli Fiát, s a Fiúval és az Atyával együtt örökkévaló és együtt uralkodó Lelket!
Most és…
Kérd szüntelenül, Szeplőtelen, az Üdvözítőt, hogy mentse meg minden bajtól azokat, akik téged testben és lélekben Istenszülőnek vallanak!
Dicsőség neked, Istenünk, dicsőség néked!
Nagy vagy, Urunk és csodálatosak a műveid, mert hajdan a veremben böjtölése révén épségben megőrizted Dánielt az oroszlánok torkától.
Irmosz:
LÁSSÁTOK, LÁSSÁTOK, * hogy én vagyok a világ Üdvözítője, * az Isten Fia, * az igazi világosság, az élet forrása!
Kathizma:
4. hang. Minta: Aki önként...
A szenvedések között tanúsított erőslelkűségeddel * holttá tetted a felettébb kérkedő ellenséget, elviselve a kardhalált, * végtelenül bölcs bajnoktársaiddal együtt, Kodrátosz bajnok! * Azért megünnepeljük a ti szeplőtelen emlékünnepeteket, és hangoztatjuk: * Emlékezzetek meg rólunk az Uralkodó előtt, *’ legyőzhetetlen vértanúk!
Dicsőség... most és… Ugyanarra
Soha sem szűnünk meg, mi méltatlanok, * hirdetni hatalmadat, Istenszülő, * mert ha te nem állottál volna mellénk könyörögve érettünk, * ki mentett volna meg minket oly sok veszélytől? * Ki őrzött volna meg bennünket mostanáig sértetlenül? * Nem hagyunk el téged, Királynőnk, *’ ki mindig megőrzöd szolgáidat minden bajtól.
Martirikon, 6. hang
Kemény viadalt álltak ki a szentek, * és hogy tőled bajnoki díjat kapjanak, * meghiúsították a törvényszegők álnok szándékát, * s elnyerték a halhatatlanság koszorúját. * Közbenjárásuk által, Istenünk: *’ Adj nekünk bőséges kegyelmet!
VIII. ÓDA. MÁSIK: A lángok között álló…
A böjti időszak ragyogó kegyelmét élvezve erényektől tündököljön vidám arcunk, s bizonyuljunk derűs lelkűeknek szokásaink rendezettségével is!
Böjtölt Elizeus, és a szunámi asszony fiát életre keltette. Ebből is megtudhatjuk, testvérek, hogy milyen jó, milyen nagyszerű, s mennyire Istentől kapott ajándék a böjt.
Áldjuk az Atyát, a Fiút és a Szentlelket…
Imádjuk az Atyával együtt a Fiút és a Szentlelket, a Háromságban létező egységet, és az angyalokkal együtt zengjük földies ajkainkkal szüntelenül: Dicsőség a magasságban Istennek a Szentháromságban!
Most és…
Isten kegyelmével megáldott asszonyunk! Te vagy az egyetlen, ki gyermeket szülve is szűz maradtál. Nagy titok ez és döbbenetes csoda, mert a megtestesült Istent, a világ Üdvözítőjét szülted.
Dicsőség neked, Istenünk, dicsőség néked!
Testvérek, egyikünk se legyen hanyagság vagy henyélés áldozata; hiszen itt a cselekvés ideje, s ez az alkalom az ünneplésre. Ki olyan bölcs tehát, hogy egy nap alatt megnyeri az egész örökkévalóságot?
Dicsérjük, áldjuk…
Irmosz:
A LÁNGOK KÖZÖTT ÁLLÓ héber ifjakhoz * isteni erejével leszállott * s megjelent Urat * papok áldjátok, * és magasztaljátok mindörökké!
Az Istenszülő dicsőítő éneke.
IX. ÓDA. A Sínai-hegyen, az el nem égő… (3. hang)
A jelen napokat tartsuk minden szent dolognál többre, és küldjünk imát tiszta lelkiismerettel Istenhez! Hajtsuk meg gyakrabban térdünket és mondjuk: Urunk, a te szolgáid könyörgését és imádságát mindig fogadd el!
Leült a nép enni-inni, amint írva van, aztán fölkelt mulatni – és imádták Belfegor szobrát. Lám, a falánkság szörnyű eredménye! Mi viszont böjtöljünk, hogy megdicsőüljünk, akárcsak a nagy Mózes!
Dicsőség…
Lényegében oszthatatlan egység az isteni Háromság, de természete egységében három valóságos személye van: nem részekre bontással oszlik, hanem egy lényegben háromszoros: az Atya, a Fiú és az élő Lélek, ki a mindenségre gondot visel.
Most és…
Ki hallott gyermeket szülő szűzről, és férfi nélkül lett anyáról? Mária, te teljesítetted ezt a csodát, de mondd, hogyan? – Ne kutasd tovább azt, hogyan szültem Istent! Teljesen való igazság ez, de meghaladja az ember felfogó képességét.
Dicsőség neked, Istenünk, dicsőség néked!
Minthogy a bűnösök iránti fölindulásod ellenállhatatlan, Uram, ugyan ki szállhatna szembe annak fenyegetésével? De mérhetetlen nagy a te irgalmad, azért üdvözíts engem, a te könyörületedre, s nem pedig sok rossz cselekedetemre való tekintettel!
Irmosz:
A SINAI HEGYEN, az el nem égő csipkebokorban * Mózes téged szemlélt, * ki méhedben az istenség kiolthatatlan tüzét viselted. * Dániel a vágatlan hegyben látott meg téged, * Izaiás pedig a Dávid törzséből kisarjadt vesszőnek nevezett.
Fényének:
Áraszd lelkünkbe örökkévaló világosságodat Előhírnöködnek közbenjárása által, s üdvözíts engem, Uram!
Dicséreti zsoltárok, olvasott doxológia, „Teljesítsük…” ekténia, majd pedig:
Előverses sztihirák
7. hang
Megvallom, tékozlóként vétkeztem, Uram, * s nem merem az égre emelni szememet, * mert onnan kibuktam és szerencsétlen lettem. * Vétkeztem az ég ellen és teellened, * s nem vagyok már méltó, hogy fiadnak hívj! * Magam tagadtam ki magamat, * nincs szükség sem vádlókra, sem pedig tanúkra. * Büszkélkedtem a züllöttségemmel, * de megbélyegzett lettem gonosz életemmel. * Most már szégyellem is ruhátlanságomat * és elpirulhatok rongyaim miatt, * melyeket magamra vettem * Ó, jószívű Atya, * egyszülött Fiú és Szentlélek, *’ megtérőként fogadj vissza és irgalmazz nekem! (2x)
A gonoszok küzdőterének közepén * örvendezéssel kiáltották a bajnokok: *’ Urunk, dicsőség néked!
Dicsőség… most és…
Kimondhatatlanul születtél a Szűztől, Krisztus, * és a sötétben levőket megvilágítottad, * kik így énekelnek: *’ Urunk, dicsőség néked!
„Jó az Urat dicsérni…”, Háromszorszenttől a „Mi Atyánkig…”, majd tropár, 8. hang
Dicsőséged templomában állva * azt gondoljuk, a mennyben vagyunk. * Istenszülő, mennynek kapuja, *’ nyisd meg nekünk irgalmad ajtaját!
Uram, irgalmazz 40-szer, Dicsőség… most és… Ki a keruboknál… Az Úr nevében adj áldást, atya! Befejezés, mint a böjti vecsernyén, majd elbocsátó.
Nagyböjt III. hétfő hajnali szolgálatán
A pap a szentélyt csendben megtömjénezi, majd a királyi ajtó előtt énekli:
Dicsőség a szent, egyvalóságú, elevenítő és feloszthatatlan Háromságnak, mindig, most és mindenkor és örökkön-örökké. Ámen.
Hexapszalmosz, nagy ekténia, utána „Isten az Úr…” helyett „Alleluja”, majd pedig:
Tropárok, 6. hang
Félve vesznek körül a kerubok, * s remegve állnak eléd a szeráfok, * el nem hallgató hangon zengik a háromszorszent éneket. * Velük együtt mi bűnösök is hangoztatjuk: * Szent, szent, szent vagy, Istenünk *’ a testnélküliek oltalma által, s üdvözíts engem, Uram!
Dicsőség…
Testetlen ajkakkal, * el nem hallgató dicsőítéssel * zengik neked, Istenünk, a hatszárnyúak * a háromszorszent éneket. * E földön pedig mi * méltatlan ajkunkkal * zengjük neked a dicséretet: * Szent, szent, szent vagy, Istenünk, *’ összes szentjeidnek imái által irgalmazz nekünk!
Most és…
A hármas egységű Istenséget * keveredés nélküli egységben * az angyalok énekével dicsőítsük, * és ezt hangoztassuk: * Szent, szent, szent vagy, Istenünk, *’ az Istenszülő imái által irgalmazz nekünk!
Az 1. zsoltárcsoport (4. kathizma: 24-31. zsoltár) után kathizmálion, 6. hang
Ama félelmetes napra gondolok * és sírok gonosz tetteim miatt. * Mivel védekezem majd a halhatatlan Király színe előtt? * Hogyan merjek tékozlóként föltekinteni a Bíróra? * Könyörületes Atya, *’ egyszülött Fiú, Szentlélek, könyörülj rajtam!
Elővers: Uram, ne felindulásodban feddj meg, * és haragodban se büntess meg engem!
Midőn ítélöszékbe ülsz a siralom völgyében, * azon a helyen, melyet arra rendeltél, * hogy igazságos ítéletet mondj, * ne hozd nyilvánosságra rejtett dolgaimat, * s ne ítélj el az angyalok előtt, * hanem szánj meg engem, Isten *’ és könyörülj rajtam!
Dicsőség… most és…
Soha nem hallgató szívvel és szájjal * énekeljük Istennek * az angyaloknál is szentebb és szerfölött dicső anyját, * és valljuk Istenszülőnek, * mert valóban megszülte a megtestesült Istent, *’ és szünet nélkül könyörög a mi lelkünkért.
A 2. zsoltárcsoport (5. kathizma: 32-36. zsoltár) után kathizmálion, 8. hang
Az önmegtartóztatás tűzével * perzseljük föl mindnyájan a ránk támadó szenvedélyek bozótját, * és ezeknek olthatatlan lángjait oltsuk el most könnyeinknek árjával, * hangoztassuk az egész világ jövendő ítélő Bírájának: * Könyörületes Urunk, Üdvözítőnk, * őrizz meg minket az elítéltetéstől, *’ s adj nekünk bűnbocsánatot!
Dicsőség… most és…
Istennek áldott Tisztaságos kedveltje, * kérd értünk szüntelenül a mennyei erőkkel, * a főangyalokkal és minden testnélkülivel * a jóindulata folytán tőled születettet, * hogy még a vég előtt adjon nekünk bűnbocsánatot, * vétkeinktől való eltekintést és életjobbulást, *’ hogy kegyelemre találjunk!
A 3. zsoltárcsoport (6. kathizma: 37-45. zsoltár) után kathizmálion, 8. hang
Tiszteletreméltó szentháromság, * őrizd meg a harmadik böjti hetet kezdőket * épségben és elítélés nélkül, * mindvégig kitartó, méltó előrehaladásban * s parancsaid betartásában, * hogy kárhoztatás nélkül megérjük a dicsőséges föltámadást, *’ amikor szent dicshimnuszt zenghetünk!
Dicsőség… most és…
Isten Anyja, hívek pártfogója, * szorongók öröme, szomorkodók legnagyobb vigasztalója, * Szent Szűz, esedezzél érettünk szüntelenül, * az angyalokkal és a fejedelemségekkel, * a te szeplőtelen méhedből csodásan születetthez, * hogy az ítélet idején megszabaduljunk *’ a szörnyű elítéléstől!
50. zsoltár.
KÁNON:
I. ÓDA. Énekeljünk éneket a mi Istenünknek… (8. hang)
Most három hét alatt megtisztulva – akárcsak hajdan három napon át Izrael – járuljunk, hívek, az imádság hegyéhez, hallgassuk ott az isteni szózatot, és magasztaljuk Krisztust!
Mint hajdan Sámson, úgy erősödjünk meg mi is böjtöléssel, s győzzük le, mint valami vadállatot, a gyomor ördögét, hogy ne nevethessen ki a szenvedélyek Delilája a felettünk aratott győzelme folytán!
Dicsőség…
Kerubok módjára Háromságként magasztallak téged, Szent Istenség, világosságok és világosság, élet és életek: Isten a Fiú Atyja, Isten az is, aki tőle született, s Isten az Atyától származott élő Lélek!
Most és…
Üdvözlégy, Éva öröme, mert a te szülésed folytán, Tisztaságos, megszűnt az ő bánata. Üdvözlégy megközelíthetetlen világosság tündöklő felhője, mert belőled tündöklött föl Krisztus Istenünk!
Dicsőség neked, Istenünk, dicsőség néked!
Hívő módon fegyverkezzünk fel alázatossággal, mint Dávid, és győzzük le fennhéjázó elménket, mint ő Góliátot, és irtsuk ki a szenvedélyek mérhetetlen sokaságát!
Irmosz:
ÉNEKELJÜNK ÉNEKET * a mi Istenünknek, * aki megszabadította Izraelt a Fáraó rabságából, * s tűzoszlopban és fényes felhővel vezette azt, * mert ő megdicsőült!
Kathizma:
8. hang
Krisztusért harcoltatok vértanúk módjára, * az ellenséget bajnokságtokkal legyőztétek, * a próféta szavát cselekedettel megvalósítottátok: * Tűzbe-vízbe kerültetek, de az örök életben enyhüléshez jutottatok. * Azért az égből koszorút kaptatok, * a testnélküliek karaival együtt örvendeztek, * boldog és hírneves bajnokok. * Esedezzetek Krisztus Istenhez, * hogy adjon bűnbocsánatot azoknak, *’ akik buzgón ünneplik a ti szent emléketeket!
Dicsőség… most és…
Megszívlelem az ítéletet, és félek, * rettegek a félelmetes vizsgálattól, * remegek a kitagadástól, és tartok a büntetéstől, * a tűz kínjától, a sötétségtől, a pokoltól, * a fogak csikorgatásától, a soha nem nyugvó féregtől. * Ó, jaj nekem, mit műveljek, * mikor felállítják a királyi széket, és megnyílnak a könyvek, * feddésben részesülnek a gonosz tettek, * és nyilvánosságra kerülnek a titkok is? * Légy akkor az én menedékem, Nagyasszony, és hő oltalmazóm, *’ mert te vagy reménysége a te haszontalan szolgádnak!
Martirikon, 6. hang
Igazaknak világossága! * A szentek belőled nyerték világosságukat; * mindig is fénylenek, mint a csillagok; * és az istentelenség mécsesét kioltják. * Az ő könyörgésükre tedd világossá mécsesemet, Urunk, Üdvözítőnk *’ és üdvözíts engem!
VIII. ÓDA. Téged, ki a vizekkel borítod…
Jöjjetek, testvérek, atyai kincsként élvezzük a böjtöt, a csodálatos örökséget, amely a Krisztus Urunkat imádók mindegyikének szülőanyja, mert az megerősíti a testet, megvilágosítja az értelmet és a szívet!
Lelkem, a csodálatos Gedeont utánozva teremd az erényeket: hitet, reményt és Krisztus szeretetét! Vonulj harcba te is minden tőle idegen szenvedély kiirtására, mint ő, aki háromszáz harcossal legyőzte Midián népét!
Áldjuk az Atyát, a Fiút és a Szentlelket!
Dicsőítelek téged, mint Háromságot, és egységként is magasztallak, egy Istenség: mindenható Atya, egyeduralkodó Fiú és mindenható erejű Szentlélek, egy természet, három személyben imádandó egy uralom.
Most és…
Azokat a szenvedéseket, amelyektől szülőanyád a szüléskor természetfeletti módon mentesült, megismerte a te szenvedésedkor. Mert kínok közt szemlélte, hogy a zsidók engedelmeddel keresztre szögeztek téged, ki hajdan a föld alapjait raktad le a vizek fölött.
Dicsőség neked, Istenünk, dicsőség néked!
Midőn eljössz dicsőségben, hogy megítéld az egész földet, az égi erők ezreivel és tízezreivel, akkor könyörülj meg rajtam, Uram, bocsáss meg nekem, és szabadíts meg a kárhoztató ítélettől; ne szégyeníts meg és ne ítélj az örök tűzre!
Dicsérjük, áldjuk, imádjuk…
Irmosz:
TÉGED, KI VIZEKKEL borítod be az égboltozatot, * ki fövénnyel határolod a tengert, * ki összetartod a mindenséget, * téged magasztal a nap, téged dicsőít a hold, * néked ajánl szent éneket az egész teremtés * mindörökre, Alkotó és Teremtő!
Az Istenszülő dicsőítő éneke.
IX. ÓDA. Magasztalunk téged, Krisztus Isten…
Vállaljuk a tiszta böjtöt, a gonoszságtól való tartózkodást, Krisztus Istenünk által szívesen fogadott ajándékként!
Tanuld meg te is, lelkem, hogyan táplálta hajdan Elizeus a prófétákat, s gyorsan erősödj meg és légy hálás Krisztusnak!
Dicsőség…
Magasztallak téged, három személyű, de egy természetű Istenség, kezdet nélküli Atya, Fiú és élő Lélek.
Most és…
Szűz Istenanya, Krisztusnak, a mennyei Királynak csarnoka, közbenjárásoddal üdvözítsd azokat, akik téged szeretettel magasztalnak!
Dicsőség neked, Istenünk, dicsőség néked!
Dániel megszelídítette a veremben a vadakat az önmegtartóztatás szájkosarával. Vessük mi is hatalmunk alá a szenvedélyeket böjtöléssel!
Irmosz:
MAGASZTALUNK TÉGED, * Krisztus Isten szeplőtelen Anyja, * kit be-árnyékozott a Szentlélek.
Fényének:
Világosságot teremtő Uram, áraszd reám a te világosságodat, és világosítsd meg az én lelkemet a testnélküliek oltalma által, s üdvözíts engem, Uram!
Dicséreti zsoltárok, olvasott doxológia, „Teljesítsük…” ekténia, majd pedig:
Előverses sztihirák:
4. hang
Bűneim szennyes köntösét öltöttem magamra, * és a lakodalmi vigasságból kivetettek. * Szánj meg kimondhatatlan kegyességeddel, * mint a tékozló fiút, Istenem, *’ és könyörülj rajtam! (2x)
Van-e valaki, aki meg nem tér, szent vértanúk, * hogyha látja a jó harcot, amit harcoltatok? * Testben voltatok, hogyan győzhettétek le a gonosz lelket? * Krisztusról tettetek hitvallást és kereszttel hadakoztatok! * Legyetek hát a gonosz lelkek megfutamítói * és a pogányok ellenségei, *’ s könyörögjetek szüntelenül a mi lelkünk üdvösségéért!
Dicsőség… most és…
Örök mécses, igazság trónja, * szeplőtelen Nagyasszony, * könyörögjél értünk, *’ hogy üdvözüljön a mi lelkünk!
„Jó az Urat dicsérni…”, Háromszorszenttől a „Mi Atyánkig…”, majd tropár, 8. hang
Dicsőséged templomában állva * azt gondoljuk, a mennyben vagyunk. * Istenszülő, mennynek kapuja, *’ nyisd meg nekünk irgalmad ajtaját!
Uram, irgalmazz 40-szer, Dicsőség… most és… Ki a keruboknál… Az Úr nevében adj áldást, atya! Befejezés, mint a böjti vecsernyén, majd elbocsátó.
Nagyböjt II. szombat hajnali szolgálatán
„Alleluja…”, majd pedig tropárok, 2. hang
Apostolok, próféták, vértanúk, * püspökök, szerzetesek és igazéletűek, * kik a jó harcot befejeztétek, és a hitet megtartottátok, * miután bizalmasan járulhattok az Üdvözítőhöz, * kérünk titeket, imádjátok érettünk őt, mint jóságost, *’ hogy üdvözítse a mi lelkünket.
Dicsőség…
Urunk, jóságosan emlékezzél meg szolgáidról, * és bocsásd meg nekik, amit életükben vétettek, * mert senki sem bűntelen *’ csak te egyedül, ki az elhunytaknak is nyugalmat adhatsz!
Most és…
Kimondhatatlan világosság szent Anyja, * néked angyali himnuszokat énekelve *’ tisztelettel magasztalunk téged.
Az 1. zsoltárcsoport (16. kathizma - 109-117. zsoltár -) után kathizmálion, 4. hang.
Uram, a bajnokok szenvedésed kelyhét igyekeztek elnyerni, * s az élet gyönyöreit elhagyva angyalok társaságába kerültek. * Közbenjárásuk által adj a mi lelkünknek *’ bűnbocsánatot és bőséges kegyelmet!
Elővers: Csodálatos az Isten az ő szentjeiben, * Izrael Istene.
A te szent vértanúid csodáit * legyőzhetetlen bástyaként adtad nekünk, Krisztus Istenünk. * Közbenjárásuk által semmisítsd meg a pogányok rossz szándékát, * erősítsd meg az országot kormányzó hatalmat, *’ egyetlen jóságos és Emberszerető!
Elővers: A szentekkel, kik az ő földjén vannak, csodákat művelt az Úr, * minden jóakarata bennük van.
Az üldözéseket és veszélyeket semmibe véve * a bajnokok a zsarnokok vakmerőségétől meg nem ijedtek, * hanem Krisztust bátran hirdették, * a kínvallatásokat erős lélekkel eltűrték, * a bálványimádás tévelygését elenyésztették *’ az ördög erejét pedig nyilván legyőzték.
Dicsőség…
Nyugtasd meg emberszerető Üdvözítőnk * szolgáidat az igazakkal, * és helyezd el őket az Írás szerint tornácodban, * jóságosan nézd el minden szándékos és nem szándékos vétküket, *’ melyeket tudatosan vagy nem tudva követtek el!
Most és…
Krisztus istenünk, ki feltündöklöttél a világnak a Szűztől * s általa a világosság fiaivá tettél minket, *’ könyörülj rajtunk!
A 2. zsoltárcsoport (17. kathizma - 118. zsoltár -) után temetési ének:
Elővers: Áldott vagy te Uram, * taníts meg engem a te igazságaidra.
A szentek kara megtalálta az élet forrását * és a Paradicsom ajtaját * találjam fel én is igaz bűnbánattal üdvözülésem útját, * ki eltévelyedett juh vagyok, * hívj magadhoz, drága Üdvözítőm, *’ és üdvözíts engem.
Képe vagyok a te kimondhatatlan dicsőségednek, * habár a vétkek égető sebeit hordozom, * kegyelmezz, Uralkodó, teremtményednek, * és tisztíts meg bűneimből kegyességeddel, * vezess be a dicsőültek hajlékába, *’ ismét a Paradicsom lakójává tevén engem.
Szent Vértanúk, kik az Isten Bárányát hirdettétek, * és kiket, mint a juhokat, leöletésre vittek, * s kik a megöregedést nem ismerő örökéletbe költöztetek, * esedezzetek hozzá szüntelen, *’ hogy adja meg nekünk bűneink bocsánatát.
Nyugtasd meg, Isten, a te szolgáidat, * és a Paradicsomban helyezd el őket, * hol a szentek karai és az igazak, mint csillagok, tündöklenek, * adj nyugalmat elhunyt szolgáidnak, *’ vétkeiket megbocsátván nekik.
Dicsőség…
Az egy Istenség hármas fényű világosságát * áhítattal dicsőítjük, mondván: * Szent az örökvalóságú Atya * és a vele együttesen öröklétű Fiú * és az isteni Lélek! * Kik hittel szolgálunk néked, világosíts fel minket, *’ és az örök tűztől, Urunk, védelmezz meg!
Most és...
Üdvözlégy Tisztaságos, * ki mindnyájunk üdvére szülted az Istent, * mert az emberi nem általad találta meg üdvösségét, * találjuk fel mi is a boldogság édenét, *’ szeplőtelen s áldott Istenszülő!
Alleluja, * alleluja, * alleluja, dicsőség néked, Isten.
Kathizmálion, 5. hang
Nyugtasd meg, emberszerető Üdvözítőnk * szolgáidat az igazakkal, * és helyezd el őket az Írás szerint tornácodban, * jóságosan nézd el minden szándékos és nem szándékos vétküket, *’ melyeket tudatosan vagy nem tudva követtek el!
Dicsőség…
Jóságosan nézd el minden szándékos és nem szándékos vétküket, *’ melyeket tudatosan vagy nem tudva követtek el!
Most és…
Krisztus Istenünk, ki feltündöklöttél a világnak a Szűztől, * s általa a világosság fiaivá tettél minket, *’ könyörülj rajtunk!
Uram irgalmazz! (3x), DM., 50. zsoltár.
KÁNON:
VI. ÓDA. 3. hang. Fölkelt ellenem a szenvedélyek mélysége…
Jöjjetek, vértanúk emlékét ünneplő vértanútisztelők, s örvendezzünk: kössünk nekik szent dalokból koszorút, s áldjuk Krisztust, aki küzdelmükben erőt adott nekik!
Először megkínoztak titeket, azután megköveztek, elfűrészeltek vagy vadállatoknak eledelül dobtak: Krisztus bárányaiként öltek meg benneteket, s mégis örökké éltek, bajnokok!
Dicsőség…
A Szentháromság egy természetben fonódik össze, s az egység mégis három személyben létezik, mert ilyen az Isten. Ezért Szabelliuszt és Áriuszt, a szakadékba vivő tévtanítókat elkerülöm.
Most és…
Szűznek bizonyultál, s a szülés után mégis tisztaságos maradsz, sőt gyermekedet is szűzként hozod világra. Csodálatra méltó dolog ment végbe benned, Istenszülő, amit kimondani és felfogni egyaránt különös!
Dicsőség neked, Istenünk, dicsőség néked!
Elővers: Csodálatos az Isten, Izrael Istene, az ő szentjeiben.
Tanúságotok vére szüntelenül közbenjár érettünk az Úrnál, vértanúk. Most is könyörögjetek értünk, hogy megtartóztathassuk magunkat becstelen szenvedélyeinktől!
Elővers: Az ő lelkük a jókban megmarad.
Irgalmas Urunk, ki angyalseregek jelenlétében fogod megítélni az egész világot, a hitben elszenderülteket méltasd arra, hogy majd akkor elítéltetés nélkül állhassanak meg előtted!
Irmosz:
FÖLKELT ELLENEM a szenvedélyek mélysége és az ellenséges szelek viharzása, de te, Üdvözítőm, jöjj elém és üdvözíts, szabadíts ki a pusztulásból, amint a prófétát is megszabadítottad a cethalból!
VII. ÓDA. Irmosz. Ki a kemence lángját… (3. hang)
A tűz, kard és vadállatok okozta szenvedést boldogságnak tartottátok, bajnokok, s üldözőiteket ámulatba ejtettétek, amikor Krisztust, atyáink Istenét énekszóval magasztaltátok.
Testeteket megcsonkítva és megégetve jóillatú áldozatként lettetek föláldozva Krisztusnak, Krisztus bajnokai! Esedezzetek hozzá szüntelenül érettünk!
Dicsőség…
A Háromságban egy Istent dicsőítem: az Atyát, Fiút és Szentlelket, egyszerű egységet, szent Háromságot, az örökkévaló s egylényegű eredetet!
Most és…
Istenszülő, legszentebb Nagyasszony, fogadd el szolgáid imádságát, és közvetítsd azt a mindenség Istenéhez, hogy mentsen meg minden kísértéstől!
Elővers: A szentekkel, kik az ő földjén vannak, csodákat művelt az Úr, minden jóakarata bennük van.
Vértanúk serege, kik az Úr mellett álltok, az égből áldjatok meg és szenteljetek meg minket, magasztalóitokat, hogy a böjtölés idejét buzgón töltsük el!
Elővers: Boldogok, kiket kiválasztasz és magadhoz fogadsz, Uram.
Istenünk, ki számon tartod az emberek cselekedeteit, bocsásd meg a hozzád költözött híveidnek szándékos és nem szándékos bűneit, s adj nekik nyugalmat!
Irmosz:
KI A KEMENCE LÁNGJÁT beharmatoztad és az ifjakat meg nem égetve őrizted meg: Mindörökké áldott vagy te, Urunk, atyáinknak Istene.
VIII. ÓDA. Irmosz: A kezdet nélküli Atyától…
Sokféle küzdelmetek különféle kínjait hősiesen elviseltétek: egyikteket megégették, másokat szétfűrészeltek, ismét másokat pedig megcsonkítottak; de most mind örvendeztek, bajnokok, s buzgón éneklitek: „Énekeljétek, áldjátok és magasztaljátok őt mindörökké!”
Véretekkel megszentelitek a világot, s apró cseppjeiből mindenkire a gyógyulás folyamát árasztjátok, hírneves vértanúk. Ezért mindig éneklitek: „Énekeljétek, áldjátok és magasztaljátok őt mindörökké!”
Áldjuk az Atyát, a Fiút és a Szentlelket…
Három személyű egység, Atya, Fiú és élő Lélek, egy Istenség, egy uralom, téged, mint megközelíthetetlen világosságot magasztal az angyalok serege. S mi földiek is éneklünk, áldunk és magasztalunk mindörökké.
Most és…
A veled történt nagyszerű csodákat szemlélve mi minden nemzedékkel boldognak hirdetünk téged, teljesen Szeplőtelen; te ugyanis természetfölötti módon megszülted a mindenség Teremtőjét, mint valóságos Istent és embert, ezért áldunk és magasztalunk téged mindörökké!
Elővers: Csodálatos az Isten, Izrael Istene, az ő szentjeiben.
Bajnokok kara, kérünk titeket, járjatok közben üdvösségünk érdekében mindenkor az Üdvözítőnél, hogy önmegtagadásunkkal őszintén hódolva előtte, őt énekeljük, áldjuk és magasztaljuk mindörökké!
Elővers: Az ő lelkük a jókban megmarad.
Méltasd, Urunk, a föltámadás reményében elszenderült híveidet arra, hogy örök életre ébredhessenek, előtted híven hódoljanak, és a zsoltáros szavával hangoztassák: Énekeljétek, áldjátok és magasztaljátok őt mindörökké!
Dicsérjük, áldjuk, imádjuk…
Irmosz:
A KEZDET NÉLKÜLI ATYÁTÓL öröktől fogva született s az utóbbi időben az Istenszülőtől testet öltött Fiút, mint tökéletes embert, s mint valóságos Istent dicsérjétek, áldjátok és magasztaljátok mindörökké!
Az Istenszülőt magasztaló ének.
IX. ÓDA. MÁSIK irmosz: Magasztalunk téged, Tisztaságos…
Istentől a földre vetett tűznek bizonyultatok, és felperzseltétek a bálványimádás minden téveszméjét, s az egész földkerekségen meggyújtottátok a vallásosság fáklyáját, Krisztus bajnokai!
Benneteket, bajnokok, sem tűzlángok, sem leöletés, sem kerékbetörés, sem felnégyelés, sem béklyók, sem fűrészek, sem más rettenetes kínok nem tudtak elszakítani Krisztus szeretetétől!
Dicsőség…
Igaz vallásossággal egynek és hármasnak magasztalom az istenséget, lényege szerint összefoglalva, és személy szerint megosztva: ez az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
Most és…
Magasztalunk téged, szeplőtelen Tisztaság, Jessze és Dávid ősatya gyökeréről sarjadzott vessző, mert te üdvözíted a mi lelkünket.
Elővers: A szentekkel, kik az ő földjén vannak, csodákat művelt az Úr, minden jóakarata bennük van.
Vértanúk tiszteletreméltó serege! Esedezzetek érettünk Krisztushoz, hogy a böjt pályafutását békességben végezve megláthassuk és leborulva imádhassuk az ő szenvedését.
Elővers: Boldogok, kiket kiválasztasz és magadhoz fogadsz.
Élők és holtak Üdvözítő Istene, aki a halált holttá tetted, s feltámadásoddal életet ajándékoztál, nyugtasd meg hozzád költözött szolgáidat!
Irmosz:
MAGASZTALUNK TÉGED, Tisztaságos, halhatatlan forrás, ki a szenteken keresztül az emberi nemre gyógyulásokat ajándékozol, mert te üdvösségre vezeted lelkünket.
Fényének:
Világosságot teremtő Uram, áraszd reám a te világosságodat, és világosítsd meg az én lelkemet szentjeidnek imái általirgalmazz nekünk!
Dicsőség…
Világosságot teremtő Uram, áraszd reám a te világosságodat, és világosítsd meg az én lelkemet az Istenszülő imái által irgalmazz nekünk!
Most és…
Élők és holtak felett uralkodó Istenünk! Nyugtasd meg szolgáidat a választottak hajlékában, mert még ha vétkeztek is, de tőled, Üdvözítőnk, el nem szakadtak!
Dicséreti sztihirák:
5. hang
Áldott a mennyei Király serege, * mert bár a bajnokok földiek voltak, * mégis angyalokhoz igyekeztek felérni. * Testük dolgait nem sokra becsülték * és szenvedéseik árán a testnélküliek rangjára lettek méltókká. * Az ő könyörgésükre, Urunk, *’ áraszd reánk dús kegyelmedet!
A te bajnokaid, Urunk, * az angyalok seregeit utánozták, * úgy tűrték a kínokat, mintha test nélkül volnának. * Egyetlen reménységük az volt, * hogy majd elnyerik az ígért javakat. * Az ő könyörgésükre, ó Krisztus Isten, * ajándékozz világodnak békességet *’ és a mi lelkünknek nagy-nagy kegyelmet!
A szent vértanúk a földön küzdöttek, * fagyos szeleket eltűrtek, * tűz martalékai lettek, * víz fogadta be őket. * Róluk szól a mondás: * „Tűzön és vízen mentünk át, * de kivezettél bennünket enyhülésre.” * Közbenjárásukra, Krisztus Istenünk, *’ magad irgalmazz nekünk!
A kínvallatások között * örvendezve kiáltották a szentek: * „Ez a mi cserénk az Úrral! * Mert a testben elszenvedett kínokért * a föltámadáskor tündöklő köntösbe öltözhetünk, * a megaláztatásokért koszorút ad, * és a bilincsekért Paradicsomot; * a gonoszokra váró kárhozat helyett pedig * az angyalokkal közös életet.” * Az ő imádságuk által, Urunk, *’ üdvözítsd a mi lelkünket!
Dicsőség…
Uram, te teremtettél engem, * te tetted rám kezedet, * és ezt parancsoltad, mondván: * „Újra a földbe térj vissza!” * Vezess hát a te helyes utadra, * bocsásd meg vétkeimet, *’ s üdvözíts engem, Emberszerető, kérlek!
Most és…
Boldognak hirdetünk téged, * Istenszülő Szűz, * mert belőled tündöklött fel az igazság napja, Krisztus *’ és nála van a nagy kegyelem.
Előverses sztihirák
5. hang
Orcád világosságába juttasd az elköltözötteket, irgalmas Krisztus, * hogy a te tiszta, isteni nyugalmad vizein * üde helyen lakozzanak, * Ábrahám ősatyánk tágas ölében, * hol a te világosságod tisztán tündöklik, * ahol jóságod forrása fakad, * hol az összes igazak örvendező serege * ragaszkodva rajongja körül jóságodat. * Számláld közéjük szolgáidat, *’ s adj nekik nagy-nagy kegyelmet!
Elővers: Boldogok, kiket kiválasztasz és magadhoz fogadsz, Uram.
Engedd meg, mindenség Ura, * irgalmas és emberszerető, * hogy a múlandóságból hozzád költözöttek * énekkel méltóképpen zengjék * és magasztalják erődet: * add meg nekik, hogy szépséged ékessége rájuk áradjon, * élvezhessék a te édes és gyönyörűséges lényedet, * a legtisztább örömet: * ott, ahol angyalok veszik körül trónodat * és szentek seregei örvendezéssel környeznek. * Velük együtt adj szolgáidnak nyugalmat *’ és bőséges kegyelmet!
Elővers: És emlékük nemzedékről nemzedékre.
Ahol a próféták kara, * az apostolok és a vértanúk serege, * és a kezdet óta megváltottak vannak, * akiket te üdvözítő szenvedésed és véred árán váltottad ki a fogságból, * ott nyugtasd meg, emberszerető, * a hitben elhunytakat! * Bocsásd meg minden vétküket, * hiszen bűn nélkül egyedül te éltél a földön, * egyetlen szent, és a holtak között szabadon egyedül te voltál. * Azért adj szolgáidnak nyugalmat *’ és bőséges kegyelmet!
Dicsőség… most és…
A bűn törvényének szolgaságából * megszabadítottál minket, Nagyasszony, * egyetlen Szűzanya, * mert méhedbe fogadtad a törvényadót, Krisztus Királyt; * és ő megigazultakká tett minket, * ingyen, kegyelemből. * Esedezzél hozzá, Tisztaságos, * hogy írja be az élet könyvébe azokat, * kik téged Istenanyának vallanak, * hogy a te közbenjárásodra üdvözüljünk, * Fiadnak várva-várt váltságát elnyerjük, * és magasztaljuk őt, *' ki a világnak nagy kegyelmet ad.
Tropárok, 8. hang:
Mélységes bölcsességgel mindeneket intéző egyetlen Teremtőnk, * ki mindnyájunknak azt, ami hasznos, emberszeretőleg megadod, * nyugtasd meg a te elhunyt szolgáidnak lelkét, *’ mert benned helyezték bizodalmukat, Alkotó Urunkban és Istenünkben.
Dicsőség… most és… Konták dallam.
Te vagy védfalunk, révpartunk és kedves közbenjárónk Istennél, * kit férfi nélkül szültél, * Istennek szűz Anyja, *’ hívők üdvössége.
Nagyböjt II. péntek hajnali szolgálatán
A pap a szentélyt csendben megtömjénezi, majd a királyi ajtó előtt énekli:
Dicsőség a szent, egyvalóságú, elevenítő és feloszthatatlan Háromságnak, mindig, most és mindenkor és örökkön-örökké. Ámen.
Hexapszalmosz, nagy ekténia, „Isten az Úr…” helyett „Alleluja”, majd pedig:
Tropárok, 5. hang
Itt van a himnuszéneklés ideje, * itt van a könyörgés órája. * Ezért mint egyedüli Istenünkhöz, * szüntelenül így kiáltunk hozzád: * Szent, szent, szent vagy, Istenünk, *’ Keresztednek ereje által, s üdvözíts engem, Uram!
Dicsőség…
Képviselni merészelve szellemi seregedet * méltatlan ajkunkkal így kiáltunk hozzád, * kezdet nélküli Szentháromság: * Szent, szent, szent vagy, Istenünk *’ összes szentjeidnek imái által irgalmazz nekünk!
Most és…
Ki a Szűz méhében lakoztál, * s az Atya kebelétől mégsem váltál el, Krisztusom,* fogadj el angyalaiddal együtt minket is, * kik hozzád így kiáltunk föl: * Szent, szent, szent vagy, Istenünk, *’ az Istenszülő imái által irgalmazz nekünk!
1. zsoltárcsoport (13. kathizma - 91-100. zsoltár -) után kathizmálion, 5. hang
A koponyahegy paradicsommá lett, * mert mihelyt fölállították rá a Kereszt fáját, * az téged termett, Üdvözítőnk * mint az élet szőlőfürtjét a mi örömünkre. *’ Dicsőség néked!
Elővers: Magasztaljátok a mi Urunkat, Istenünket, * és boruljatok le lábának zsámolya előtt, mert ő szent!
A te keresztfád, Üdvözítőnk, * a világ üdvösségének bizonyult, * mert amikor engedted, hogy felszögezzenek arra, * az átoktól megszabadítottad az emberi nemet. *’ Mindnyájunk élete, Urunk, dicsőség néked!
Dicsőség… most és…
Kereszten látván téged Anyád, Krisztus, * önszántadból függve két lator között, * anyai keblében reszketve sóhajtott fel: * Teljesen bűn nélküli Fiam, * hogy feszíthettek téged gonosztevőként keresztre, * holott te, mint jóindulatú, *’ életre akarod kelteni az emberi nemet?
A 2. zsoltárcsoport (14. kathizma - 101-104. zsoltár -) után kathizmálion, 4. hang
A böjt által szenvedélyeink fölé emelkedve, * magasztaljuk az Urat, * aki keresztre emelkedett, * és így a világot fölemelte. * Igyuk érzéssel a töredelmes bánat italát, * és gondoljunk arra a napra és órára, *’ melyen az örök Bíró elé fogunk állni!
Dicsőség… most és…
A te szeplőtelen Szűzanyád, * midőn a keresztre fölemelve látott téged, * fájdalmában keservesen így szólított meg: * Milyen új és rendkívüli csoda ez, Fiam? * Hogy szögezhet keresztre téged a törvényszegő tömeg, * aki mindnyájunk élete vagy, *’ legédesebb csillagom!
A 3. zsoltárcsoport (15. kathizma - 105-108. zsoltár -) után kathizmálion, 5. hang
Fényesen tündöklik, Urunk, kereszted kegyelme, * s az egész földkerekséget besugározza, * megrontja a démonok erejét, * s most könnyebbé teszi a böjt futását. *’ Minket is ezzel erősítve, irgalmazz nékünk!
Dicsőség… most és…
Amikor szülőanyád keresztre fölemelve látott téged, * akit ő fájdalom nélkül szült, * sírva és zokogva kiáltott: * Jaj nekem, legédesebb Fiam! * Lelkemet sebek borítják, * hogy gonosztevő módjára keresztre szögezve *’ két lator között látlak téged!
50. zsoltár, majd pedig az „Üdvözítsd…” ekténia.
KÁNON:
Kathizma:
4. hang. Minta: Aki önként...
Bátran felsorakoztatok a törvénytelenül élők ellen, * szellemi küzdelembe szálltatok az istentagadókkal, * felöltöttétek Krisztus Isten teljes fegyverzetét, * kézbe vettétek kard gyanánt a hitet, * vállatokra emeltétek pajzsként a reményt, * fölvettétek páncélnak a szeretetet, *’ és megfutamítottátok az ellenséget.
Dicsőség… most és… 8. hang
A Bárányt és Pásztort, a Megváltót meglátta a Bárányka a kereszten, * könnyezve jajgatott és keservesen kiáltott fel: * A világ örvend, hiszen megnyerte megváltását, * bensőm azonban feljajdul, midőn keresztre feszíttetésedet látom, * melyet irgalmas könyörületből vállaltál, hosszútürelmű Uram! * Irgalom mélysége, jóság forrása, * szánd meg szolgáidat és ajándékozz bűnbocsánatot azoknak, *’ akik híven magasztalják a te isteni kínszenvedésedet!
V. ÓDA.Irmosz: 5. hang. Könyörülj, Krisztus…
Megfeszíttetve megszabadítasz engem az enyészettől, s lándzsával átdöfve halhatatlanná teszel; ezért dicsőítem a te kifejezhetetlen irgalmadat, mert azért jöttél el, Krisztus, hogy üdvözíts engem.
Karodat széttárva a kereszten legyőzted a szellemi Amaleket, Urunk, és megszabadítottad népedet, Urunk. Ezért is magasztaljuk hatalmadat.
Dicsőség…
Magasztaljuk a minden lény feletti egy eredetet, a három személyben létező Istenséget, a kezdet nélküli Atyát, a Fiút és a Szentlelket!
Most és…
Akit még az ég sem határolhat körül, azt te méhedbe fogadva megszülted. Milyen fönséges és kimondhatatlan csoda! Azért mindnyájan magasztalunk téged, Szeplőtelen!
Dicsőség neked, Istenünk, dicsőség néked!
Ki érettem elviselted a megfeszíttetést, ecetet ittál s elmondtad, hogy „Beteljesedett!” – engedd, hogy én is teljesítsem a böjt pályafutását, és méltass arra, hogy megláthassam feltámadásodat!
Irmosz:
KÖNYÖRÜLJ, KRISZTUS, azokon, akik az éjszakából igyekeznek eléd borulni! Adj nekik békességet, hogy parancsolatod világosság és gyógyulás legyen szolgáid számára!
Martirikon, 5. hang
Ma fényben tündöklik a bajnokok emléke, * mert égből jövő fény ragyogja be, * az angyalok serege örömünnepet ül, * és velük ünnepel az egész emberi nem, * s mindenki azért könyörög az Úrhoz, *’ hogy irgalmazzon a mi lelkünknek.
VIII. ÓDA. Irmosz. A teremtett világ Alkotóját…
A szent keresztet énekelem, melyre felfeszítettek, Krisztusom, és téged magasztallak mindörökké.
A Golgotán gonosz emberek keresztre feszítettek és megöltek téged, Krisztus, ám te élsz és üdvözítesz minket mindörökre.
Áldjuk az Atyát, a Fiút és a Szentlelket…
Csodálatos, hogy személyekre oszlik, és mint Isten, osztatlan marad a Háromság, akit fölöttébb magasztalunk mindörökké.
Most és…
Esedezzél értünk, magasztalóidért, Legtisztább, hogy megszabaduljunk minden kísértéstől és veszedelemtől!
Dicsőség neked, Istenünk, dicsőség néked!
Kereszted erejével tégy erőssé engem, Uram, és méltass arra, hogy jó lélekkel végezzem el ezt a böjti pályafutást!
Dicsérjük, áldjuk, imádjuk az Urat…
Irmosz:
A TEREMTETT VILÁG ALKOTÓJÁT, * kitől az angyalok is rettegnek, * énekeljétek és magasztaljátok mindörökké!
Az Istenszülő magasztaló éneke.
IX. ÓDA. Irmosz: Izaiás örvendj… 5. hang.
Egyszer feszítettek keresztre, s most mégis újra megnyitod a Paradicsomot, melyben az engedetlenség okozta örök haláltól megszabadulva elnyerhetem az élet örömét. Azért magasztallak téged, emberszerető Istenem!
Életadó kereszted az átok eszközéből áldás forrásává lett, Uram, mert mikor meglátunk rajta, eddigi halálunkból életre kelünk, s téged, Uralkodónk, szent énekekkel magasztalunk.
Dicsőség…
Magasztalunk téged egylényegűségedben, kezdet nélküli Háromság, szent, életet kormányzó, osztatlan Egység! Születés nélküli Atya, született Ige és Fiú, s Szentlélek, üdvözíts minket, magasztalóidat!
Most és…
Fölülmúlja az értelmet a te szülésed, Isten anyja, mert férfi nélkül fogantál és szűzen történt a szülés, és Isten a szülött. Őt magasztaljuk, téged pedig, Szent Szűz, boldognak hirdetünk.
Dicsőség neked, Istenünk, dicsőség néked!
Drága szent kereszt, erőm és menedékem, légy most az önmegtagadásban megvilágosítóm, tisztíts meg és a kísértésektől megszabadítva tégy derűssé engem, hogy téged dicsőíthesselek, az Uralkodó Krisztust pedig magasztaljam!
Irmosz:
IZAIÁS, ÖRVENDJ! * Szűz fogant méhében * és fiat szült, Emmánuelt, * Istent és embert. * Kelet az ő neve, * kit is magasztalván * a Szüzet dicsérjük.
Fényének:
Világosságot teremtő Uram, áraszd reám a te világosságodat, és világosítsd meg az én lelkemet Keresztednek ereje által, s üdvözíts engem, Uram!
Dicséreti zsoltárok, olvasott doxológia, „Teljesítsük…” ekténia, majd pedig:
Előverses sztihirák
8. hang
A szenvedélyirtó böjti idő * a bűntől megrontottakat gyógyulással bíztatja. * Ezért tekintsük azt isteni segítségnek, * és fogadjuk, mint Mózes Istentől kapott kőtábláit! * Ne becsüljük többre a mértéktelenséget, mely azokat összezúzta! * Ne legyünk olyanok, mint akiknek holtteste elhullott a pusztában! * Ne legyünk mogorvák a zsidókhoz hasonlóan, * hanem az Egyházhoz illően legyünk derűsek! * Kerüljük a farizeusi képmutatást! * Inkább az Evangélium szerint ékesítsük magunkat! * Büszkélkedjünk Krisztusnak, *’ a mi Megváltónknak szent keresztjével! (2x)
Minek nevezzünk benneteket, Szentek?* Keruboknak-e, mert Krisztus bennetek nyugodott? * Szeráfoknak-e, mert szüntelenül dicsőítettétek őt! * Angyaloknak-e, mert testetekről lemondottatok? * Vagy égi erőknek, mert csodákat műveltetek? * Sokféle a ti nevetek! * De még több a nektek jutott kegyelmi adomány! *’ Imádkozzatok lelkünk üdvösségéért!
Dicsőség… most és…
Mennyire csodálatos és rettenetes ez! * – kiáltja a Szűzanya fájdalmában az Úrhoz. * A fájdalmak, melyeket nem ismertem születésedkor, Fiam. * most tőrként járják át szívemet. * Nem bírom nézni, szemem fénye, * hogy te keresztre szegezetten függesz. * Siess és támadj fel, *’ hogy magasztalhassam megdöbbentő üdvgondozásodat!
„Jó az Urat dicsérni…”, Háromszorszenttől a „Mi Atyánkig…”, majd tropár,
8. hang
Dicsőséged templomában állva * azt gondoljuk, a mennyben vagyunk. * Istenszülő, mennynek kapuja, *’ nyisd meg nekünk irgalmad ajtaját!
Uram, irgalmazz 40-szer, Dicsőség… most és… Ki a keruboknál… Az Úr nevében adj áldást, atya! Befejezés, mint a böjti vecsernyén, majd elbocsátó.
Nagyböjt II. csütörtök hajnali szolgálatán
A pap a szentélyt csendben megtömjénezi, majd a királyi ajtó előtt énekli:
Dicsőség a szent, egyvalóságú, elevenítő és feloszthatatlan Háromságnak, mindig, most és mindenkor és örökkön-örökké. Ámen.
Hexapszalmosz, nagy ekténia, „Isten az Úr…” helyett „Alleluja”, majd pedig:
Tropárok, 5. hang
Itt van a himnuszéneklés ideje, * itt van a könyörgés órája. * Ezért mint egyedüli Istenünkhöz, * szüntelenül így kiáltunk hozzád: * Szent, szent, szent vagy, Istenünk, *’ apostolaidnak közbenjárása által, s üdvözíts engem, Uram!
Dicsőség…
Képviselni merészelve szellemi seregedet * méltatlan ajkunkkal így kiáltunk hozzád, * kezdet nélküli Szentháromság: * Szent, szent, szent vagy, Istenünk *’ összes szentjeidnek imái által irgalmazz nekünk!
Most és…
Ki a Szűz méhében lakoztál, * s az Atya kebelétől mégsem váltál el, Krisztusom,* fogadj el angyalaiddal együtt minket is, * kik hozzád így kiáltunk föl: * Szent, szent, szent vagy, Istenünk, *’ az Istenszülő imái által irgalmazz nekünk!
1. zsoltárcsoport (6. kathizma - 37-45. zsoltár -) után kathizmálion, 5. hang
Szent ódákkal és énekekkel dicsőítsük mindnyájan, ó hívek, * a szent apostolokat, az Ige szemtanúit és Krisztus szolgáit, * mert ők szüntelenül esedeznek Krisztushoz érettünk, * kik magasztaljuk szent emléküket *’ és tiszteljük ereklyéiket.
Elővers: Az egész földre elhatott az ő szózatuk, * és a földkerekség határaira igéjük.
Egyhangúlag dicsőítsük az apostolokat, * mint a földkerekség tündöklő fáklyáit. * Mert a pogányok között buzgón halásztak, * minket pedig fényükkel megvilágosítottak, * és a Szentháromság igaz tiszteletét hirdették, *’ aki egy lényegben egyesült, de három személyként.
Dicsőség… most és…
Érintetlen és örökszűz Menyasszony. * Az angyalokkal együtt szüntelenül dicsőítünk téged, * akivel nagy dolgot művelt a te Fiad és Isten; * ki az Atyától öröktől fogva született, * mikor tetszése szerint a te méhedben lakozott, *’ hogy az eltévelyedéstől megszabadítsa az emberi nemet.
A 2. zsoltárcsoport (7. kathizma - 46-54. zsoltár -) után kathizmálion, 3. hang. Minta: A te szüzességed…
Krisztus, a szőlőtő, gyönyörű fürtként termett titeket, * isteni ihletésű apostolok, ** kik az üdvösség édes borát csorgattátok a földnek, * kérlek titeket, szabadítsatok meg a bűnös gyönyörök mámorától, * s adjátok lelkemnek a töredelmes bűnbánat árját, ** a böjtnek szent idejére, *’ hogy üdvözülve elnyerjem az életet.
Dicsőség… most és…
Együttérzésed mérhetetlen gazdagságát * és hatalmad legyőzhetetlen erejét észrevéve, ** oltalmadhoz folyamodom. * Gyötrelmek között szorongok, * szívem mélyéből jövő könnyekkel sóhajtok fel, * és feléd kiáltom, Istenszülő Szűz: ** Te segíts meg engem, *’ mert te vagy a világ egyetlen pártfogója!
A 3. zsoltárcsoport (8. kathizma - 55-63. zsoltár -) után kathizmálion, 6. hang
Légy kegyes hozzánk e szent időben * és méltass minket arra, * hogy szívünkből mindenkor könny fakadjon * lelkünk szennyeinek lemosására * és szent parancsaid betartására, * mert így böjtölve méltó módon nyerhetjük el tetszésed, * és majd szeplőtelen szenvedésedet mindnyájan szemléljük, * a világ üdvösségén munkálkodó apostolaid könyörgésére. *’ Urunk, dicsőség néked!
Dicsőség… most és…
Együttérzésed forrásából árassz bőven ránk, * szeplőtelen Szűzanya, * drága Istenszülő, * s adj nekünk bűnbocsánatot, * mert te vagy a mi pártfogónk *’ és isteni rendelésű oltalmunk!
50. zsoltár, majd pedig az „Üdvözítsd…” ekténia.
KÁNON:
Kathizma:
1. hang
Gyermekkorodtól Istenhez ragaszkodtál, * a Szentlélek szeplőtelen hajlékává lettél, * a leggonoszabb szellemeket is legyőzted, isteni ihletésű! * Küzdöttél, és méltán naggyá lettél, * azért mindnyájan híven ünnepeljük *’ a te legszentebb emlékedet.
Dicsőség… most és…
Vezéreld küszködő lelkemet, Szeplőtelen Tisztaság, * és könyörülj rajta, * mert sok elbukásom miatt a kárhozat mélysége felé siklik, * a halál félelmetes óráján pedig szabadíts meg, * a vádaskodó démonoktól, *’ és ments meg engem, kérlek!
IV. ÓDA. 6. hang. Hallott prófétád…
Tizenkét apostol: Péter, Pál, Jakab és János, András, Bertalan, Fülöp, Tamás és Máté, Jakab, Simon és Júdás – könyörögjetek Krisztushoz, hogy üdvözítsen minket!
A hitigazságok hálóit csodálatosan éppen százötvenhárom nemzet felé vetettétek ki az élet tengerén, szent apostolok, s azokat, mint hajdan a halakat, összefogtátok, és az Úrhoz vezettétek!
Dicsőség…
Dicsőítem az Atyától való Fiút és Lelket, mint napból való fényt és sugarat: egyikük születéssel, hiszen „született”, a másik pedig kisugárzással, hiszen „származott”. Minden teremtmény imádja az örökkévaló Szentháromságot!
Most és…
Kisdedet szültél, szent Szűz, de megőrizted szeplőtelenségedet is, mert Istent és embert szültél, aki két természetében is egy és ugyanaz. A te csodád ezért felülmúl minden szót és gondolatot, Szűzanya!
Dicsőség neked, Istenünk, dicsőség néked!
Ti vagytok a világ világossága, ahogyan Krisztus mondotta, mégpedig az Ige fényének ragyogásával. Azért könyörögjetek érettünk, apostolok, hogy az önmegtartóztatás pályafutását nagylelkűen végezhessük, s hogy majd az ő föltámadása előtt hódolhassunk!
Irmosz:
HALLOTT PRÓFÉTÁD eljöveteledről, Uram, és megrettent, * hogy Szűztől fogsz születni * és az emberek között megjelenni, * és mondta: * Hallottam híredet * és megrémültem, * dicsőség a te erődnek. Uram!
Martirikon, 5. hang
Szent vértanúid állhatatosságán * a mennyei erők is elcsodálkoztak: * Hogyan arathattak halandó testben oly szép győzelmet * a kereszt ereje által * a láthatatlan és test nélküli ellenség felett? * És imádkoznak az Úrhoz, *’ hogy irgalmazzon a mi lelkünknek.
VIII. ÓDA. Irmosz: Kit dicsőítenek a mennyei hadak…
Miként Jákobtól tizenkét törzs, úgy tőled, Krisztus, tizenkét apostol tűnt fel a világon. Az ő tanításukra újjászületett minden hívő, s magasztal is téged mindörökké.
Ahogyan hajdan a Vörös tengeren történt, ti is, apostolok, a szellemi fáraó hadait titokzatos módon tengerbe süllyesztettétek, s Isten megismerésére vezettétek az Úr népét, amely magasztalást zeng mindörökké.
Áldjuk az Atyát, a Fiút és a Szentlelket…
Imádom a lényege szerint egy Istent, s külön-külön is dicsőítem a három különböző, de nem különféle személyt; mert egy istenség az erő mindhárom személyben, akik nem más, mint az Atya, Fiú és Szentlélek.
Most és…
A te tündöklő méhedből, Tisztaságos, menyegzős teremből kilépő vőlegényként tündöklött fel Krisztus, a sötétségben levők nagy világossága; és az igazság napjaként ragyogva megvilágosította a világot.
Dicsőség neked Istenünk, dicsőség néked!
Krisztus titkaiba beavatott tanítványok, akik az ő ítélőszékénél is jelen vagytok, szüntelenül esedezzetek érettünk, bűnösökért, most pedig eszközöljétek ki, hogy a böjtöt feddhetetlenül végezhessük!
Dicsérjük, áldjuk…
Irmosz:
KIT DICSŐÍTENEK * a mennyei hadak, * és kitől reszketnek * a kerubok és szeráfok, * azt minden lélek * és teremtmény * énekelje, áldja és magasztalja minden időben!
Az Istenszülő magasztaló éneke.
IX. ÓDA. Irmosz: A mag nélküli… (6. hang)
A világban úgy éltetek, mint ha test nélkül volnátok, s a testben is olyanok voltatok, mint az angyalok. Csak az Igét hordoztátok szívetekben, s a pogányokat Krisztus egyetlen hitére vezettétek, a bölcsek és vitatkozók esztelenségét pedig tudásotokkal megcáfoltátok, boldogságos apostolok.
Péter, a hit sziklája és szegletköve, Pál, a pogányokhoz küldött hírnök és tanító, Zebedeus fiai és veletek még a többi nyolc, esedezzetek állhatatosan Krisztushoz, hogy segítsen hozzá minket a böjti időszak helyes eltöltéséhez!
Dicsőség…
Az egyetlen egyszülött Fiúnak egyedüli szülő Atyja; s te, Fiú, aki az egyetlen világosságként sugároztál ki az egyetlen világosságtól; és te, egyetlen Istennek egyedülálló módon létező egyetlen Szentlelke, az Úrtól származó valóságos Úr, egységes Szentháromság, üdvözíts engem, ki isteni titkaidat hirdetem!
Most és…
A te szülésed csodája ámulatba ejt, ó Szeplőtelen! Hogyan foganhatod mag nélkül a megfoghatatlant? Mondd, hogyan maradhatsz szűzen, mikor, mint anya, szültél? Miután a természetfölötti módon jövőt hittel befogadtad, imádd szülöttedet, mert amit ő akar, mindent megtehet!
Dicsőség neked, Istenünk, dicsőség néked!
Királyok és fejedelmek elé állítottak ugyan benneteket, de mivel a Szentlélek ereje veletek volt, nem féltetek sem tűztől, sem kardtól: minden tévelygést legyőztök, s az embereket üdvösségre vezetitek. Valóban az Úr hadvezérei vagytok, boldogságos apostolok!
Irmosz:
A MAG NÉLKÜLI fogantatásnak * titokteljes szülöttje * és férfit nem ismerő Anyának * szűzi gyümölcse: * Isten születése * megújítja a természeteket. Ezért téged, Istenünk Anyját, * mi hívek, nemzedékeken át * mindannyian igazhitűleg magasztalunk.
Fényének:
Világosságot teremtő Uram, áraszd reám a te világosságodat, és világosítsd meg az én lelkemet apostolaidnak közbenjárása által, s üdvözíts engem, Uram!
Dicséreti zsoltárok, olvasott doxológia, „Teljesítsük…” ekténia, majd pedig:
Előverses sztihirák
8. hang
A böjt küzdelme számunkra a megtérés ideje, * és örök élet forrása, * hogyha jótettekre nyújtjuk ki kezünket. * Mert semmi nem üdvözíti úgy a lelket, * mint a rászorulóknak nyújtott segítség. * A böjttel együtt felajánlott szeretet-adomány * az embert megszabadítja a halálból. * Úgy kedveljük tehát azt, mint amihez semmi sem fogható. * Mert ez elégséges arra, *’ hogy megmentse a mi lelkünket. (2x)
A hit pajzsát helyesen öltöttétek magatokra, * fölfegyverkeztetek a kereszt jelével, * erős katonáknak bizonyultatok, * a zsarnokokkal bátran szembeszálltatok, * a sátáni cselvetést meghiúsítottátok, * a koszorút elnyertétek, * mert győztesek lettetek. * Könyörögjetek most érettünk, *’ hogy a mi lelkünk is üdvözülhessen!
Dicsőség… most és…
Szent Szűz és Istenszülő! * A te oltalmadhoz menekülök. * S tudom, hogy nálad üdvösségre találok, * mert neked hatalmad van *’ rajtam segíteni.
„Jó az Urat dicsérni…”, Háromszorszenttől a „Mi Atyánkig…”, majd tropár, 8. hang
Dicsőséged templomában állva * azt gondoljuk, a mennyben vagyunk. * Istenszülő, mennynek kapuja, *’ nyisd meg nekünk irgalmad ajtaját!
Uram, irgalmazz 40-szer, Dicsőség… most és… Ki a keruboknál… Az Úr nevében adj áldást, atya! Befejezés, mint a böjti vecsernyén, majd elbocsátó.